2013. május 7., kedd

Szuperhősös filmek - 3. rész

  Tegnap megnéztük a Vasember 3-at, úgyhogy most gyorsan pótolom az előtte lévő két filmet, hogy írhassak a friss élményről. Most következzen a Vasember 2.

Vasember 2. (2010)



  A Vasember 1. részében Tony Vasemberré válik és ezt a nyilvánosság előtt is felvállalja. A folytatásban Tony még mindig ön- és nőimádó, bár a fegyvergyártásból már kiszállt és némileg visszafogta a bulizást is. Némileg. A filmben egyrészt küzd az életéért, a repeszeket távol tartó kütyüt fejleszteni kell (bocsi a nem túl szakszerű kifejezésért), másrészt küzdenie kell a kormánnyal, hogy ne vehessék el a találmányát (és ne adhassák a hadseregnek), harmadrészt feltűnik a színen egy ellenség is, aki hasonló technológiát használ, mint Tony. Izgalmak izgalmak hátán, humor és némi romantika. Innentől már spoileres rész következik!

  A film egyáltalán nem rosszabb, mint az első rész, elég élvezhetőre sikerült. Továbbra is lendületes és humoros és végre összejön Pepperrel is, aki mellesleg a vállalat igazgatója is lesz. Gwyneth Paltrow mellett Scarlett Johansson is felbukkan, mint ál-asszisztens, igazából SHIELD-ügynök. Ő is menőzik egy sort, bár az a bongyor haj nagyon nem áll neki jól. A fiúknál Tony mellett pedig a katona barátja, Rhodes (Don Cheadle) kap még szerepet és páncélba is bújhat. Összességében ez is kb. 7-es a 10-ből. Nem tudom, kap-e valamelyik szuperhősös film többet. Egy jó szuperhősös film nekem valahol itt mozog. Nézzétek ezt is, mert vicces, lendületes és boldog a vége!

(Kép innen.)

Nincsenek megjegyzések: