A hétköznapi hímsovinizmus - röviden - egy olyan egyenlőtlenséget teremtő taktika a párkapcsolatban a férfi részéről, ami még nem minősül erőszaknak, és sok férfi nem is szándékosan követi el ezeket a manővereket, nincs tudatában az ártó jellegüknek, még a nők is csak nehezen ismerik fel, csak érzik, hogy valami nincs rendben. Luis Bonino és
Szil Péter Hétköznapi hímsovinizmus c. kiadványa felsorolja a fajtáit, így segítve mind az egyébként egyenlőségre törekvő férfinak és a vele élő nőnek felismerni ezeket a manővereket és kigyomlálni őket. Aki szeretné az egész kiadványt elolvasni, az a címére kattintva megteheti.
"A burkolt hétköznapi hímsovinizmus:
A
legkártékonyabb, alattomos, alig észrevehető. A férfi nem erővel éri el az
uralmat, hanem épp a partnere felé érzett szeretetét, bizalmát használja ki.
3.1.
AZ INTIMITÁS HIÁNYÁNAK MEGTEREMTÉSE
Gyakran
hallani, hogy a férfiaknak nehezükre esik az intimitás megteremtése. Ez igaz
is, ám ugyanannyira igaz az, hogy az intimitás elkerülése a férfiak által nap
mint nap használt uralmi eszköz. „Az intimitás hiányának megteremtése” címszó
alatt a távolságtartás manővereit gyűjtöttük össze. A férfi inkább megakadályozza
a kapcsolat elmélyülését, semmint vállalná annak veszélyét, hogy elveszítse
hatalmát és ki legyen szolgáltatva a nőnek, aki általában otthonosabban mozog a
bensőséges kapcsolatokban (Weingarten, 1991).
A
távolságtartás révén a férfi kontrollálja a párbeszéd szabályait.
Abból
a hiedelemből indul ki, hogy neki, a „teremtés koronájának” korlátlan joga van
eltávolodni minden előzetes megbeszélés nélkül, és csak önmagának tartozik
elszámolással cselekedetei felől (anélkül, hogy megengedné ugyanezt a jogot a
nőnek). Így éri el a férfi, hogy a nő alkalmazkodjék a kívánságaihoz az
intimitás fokát, az elvégzendő házimunka mennyiségét, a rendelkezésre állás
mértékét és a megosztandó témák mibenlétét illetően. Megvalósul a férfinak az a
kívánsága, hogy elsősorban önmagával kelljen csak foglalkoznia, és meghiúsul a
nőnek az az igénye, hogy kölcsönös legyen a kapcsolat. A manőverek fő üzenete
az, hogy a férfi számára ő maga a fontos, a viszony és a kötelék másodlagosak.
E
csoporton belül az alábbi hatékony manővereket különböztethetjük meg:
3.1.1.
Csönd
Ősidők
óta ismert férfimagatartás, hogy a férfiak nem szeretnek beszélni, legalábbis
nem a belső, érzelmi világukról. Történelmi mércével mérve csak nemrégen vált
ez problematikussá, annak nyomán, hogy megkérdőjeleződött a férfitekintély és
megnőtt a nők által mindig is hirdetett párbeszéd és közelség ázsiója.
Függetlenül
attól, hogy milyen belső késztetés tesz egy férfit szótlanná (a férfiak gyakran
azért hallgatnak, mert nem akarják kimutatni, hogy tehetetlennek érzik magukat
vagy mert nem tudják, mit válaszoljanak a nő valamilyen velük szemben
támasztott követelményére), a csönd
a saját érdekeket érvényesítő uralmi manőver: aki hallgat, rákényszeríti a
csöndet partnerére is. Csöndben maradni több, mint nem tudni beszélni: a férfi
nem érzi kötelezve magát arra, hogy beszéljen, vagy magyarázatokkal szolgáljon,
vagy információkkal lássa el partnerét (miközben tőle megköveteli, hogy nyitott
könyv legyen előtte). Mindezt csak az engedheti meg magának, akinek hatalma
van. Ily módon a csönd a párbeszéd hiányát erőlteti a kapcsolatra, és arra
kényszeríti a nőt, hogy ő töltse ki az így keletkezett kommunikációs űrt. A nőnek
ki kell találnia, mit érez és gondol a férfi, és körülötte kell, hogy forogjon
a figyelme, nehogy elszalassza a ritka pillanatokat, amikor a férfi elérhető. A
nő ebbéli igyekezetét a férfi gyakran üldözésként éli meg, és tagadja, hogy
ennek oka az ő magatartásában rejlene. (Travis, 1992)
A
manőver különböző megjelenési formái: a férfi zárkózott, nem felel, tőszavakban
felel, nem kérdez, nem hallgatja meg a másikat, a beszéd kedvéért beszél.
(Durrant és White, 1990; Wieck, 1995). Ez a manőver néha misztikus aurát von a férfi
köré, amit nagyon sok nő igen vonzónak talál.
Sok
férfi a „nem tudom kifejezni magam” közléssel igazolja a párbeszéd hiányát. Ez
valójában jó példa arra, amikor a csönd burkolt manőver és aktív eltávolodás:
elrejti azt az óhajt, hogy ne kelljen kimondania, amit gondol (például: „minek
változnék, amikor én jól vagyok így”), vagy hogy továbbra is ellenőrzése alatt
tarthassa a helyzetet, vagy hogy ne kelljen beismernie, nincsenek érvei a nő
által igényelt változásokkal szemben, és maga is belátja a nő szempontjainak
jogosságát, vagy hogy fogalma sincs, hogyan nyerhetné meg a játszmát.
Fontos
megkülönböztetni a férfiuralom eszközéül szolgáló csöndet a szerelmi
együttléteket jellemző meditatív hallgatástól, valamint a haragos, félelmen
alapuló vagy kényszerű csöndtől, amelynek oka legtöbbször abban rejlik, hogy az
illető nem rendelkezik a szó jogával, hallgatni kényszerül vagy a némaságot
választja, hogy elkerülje a megtorlást. Ez utóbbi fajta csönd az alárendelt
csoportok – többek között a nők – sajátja.
3.1.2
Elzárkózás és manipulatív rosszkedv
Az
előző manőver továbbvitele. Akkor szokott ehhez folyamodni a férfi, amikor a nő
közeledést, választ vagy elkötelezettséget vár el tőle, és nem adja fel ebbéli
igényét a férfi hallgatásának hatására sem. A férfi ilyenkor távolságot teremt,
amivel rákényszeríti a nőre a közelség hiányát.
Az
elzárkózás lehet tényleges – a ház valamelyik zugában vagy valamilyen
tevékenységben – és lehet szellemi, amikor is a férfi a gondolataiba zárkózik.
Ha ez a manőver nem bizonyul elégségesnek, a férfi indulatkitörésekkel
korlátozza a nő azon igényét, hogy információhoz jusson, vagy közelséget
teremtsen. Az ilyenkor elhangzó védekező mondatok lehetővé teszik, hogy megint
ne az legyen a téma, hogy jogosak-e a nő igényei, hanem a férfi érzése, hogy
behatoltak a területére, és vád érte őt: „Hagyjál békében!”, „Láthatod, hogy
dolgom van!”, „Ne
gyere már megint problémákkal!”, „Ne nyomulj!”, „Neked soha semmi nem elég!” „Ne
parancsolgass nekem!”, „Úgy csinálom, ahogy én akarom!”, „Egész nap gürizek, és
nyugalmat akarok!”, majd mindezek betetőzéseként a kategorikus „Elegem van
belőled!”.
A
csönd-elzárkózás-haragos mondatok-még több elzárkózás szekvenciája komplex és
igen gyakori megnyilvánulása a hétköznapi hímsovinizmusnak.
3.1.3.
Az elismerés és a rendelkezésre állás szűken mérése
A
férfi fukarul méri (hisz, Madách-csal szólva, nagy úr) a nő személyének,
szükségleteinek, értékeinek, jogainak járó elismerést, és azt se becsüli meg,
hogy a nő mennyivel járul hozzá a férfi, illetve az egész család lelki és testi
jólétéhez. Ezt a bánásmódot kiegészíti az, hogy nem támogatja
egyenlő mértékben a nőt és nem gondoskodik róla (miközben a nőre rója a
gondoskodó szerepet). Sok nő felismeri a hétköznapi hímsovinizmus e formáját
(„semmibevevésnek” szokták nevezni), mivel a párkapcsolat nem az egyetlen
közeg, ahol elszenvedik ezt.
Gyakorta
szeretethiányt eredményez (ami az erre amúgy is hajlamos nők esetében növeli a
függésüket). Másik hatása az, hogy túlértékelődik az, amit a férfi tesz (minél
ritkább valami, annál nagyobb az értéke...). (Benard és Schiaffer, 1990). A
manővert kísérő tipikus mondat: „Amúgy
is tudod, hogy szeretlek (vagy értékelem, amit csinálsz), miért kéne mondanom
is?”
Ide
tartozik a „lesből való támadás” is: a férfi nem kezd magától hozzá egy közös
feladat megoldásához, várakozik, majd bírál: „Én jobban csináltam volna...”
3.1.4.
Az intim tér megszállása kívülállók bevonásával
A
férfi folyamatosan barátokkal, tévével, megbeszélésekkel vagy egyéb aktivitásokkal
tölti ki a kapcsolat színterét. E manőver révén a minimumra csökken, vagy
megszűnik létezni az intim tér. Néha még az a vád is kíséri, hogy a nő „nem
eléggé társasági lény”.
3.2.
ÁLINTIMITÁS
Az
előző csoporttól eltérően, ebben a manőversorozatban a férfi nem távolságtartó,
sőt nyitott a párbeszédre, ám saját előnyére és álláspontjának keresztülvitelére
használja azt. Az őszinteség és a párbeszéd szabályairól való közös megegyezés
hiánya továbbra is hatalomfosztottá teszi a nőt.
Néha
félreértésekre kerül sor a párbeszédben, mert bár a férfi valóban a kölcsönös
tiszteleten alapuló kapcsolatot igyekszik teremteni, kommunikációs stílusa,
amely konfrontálóbb, mint a nőké, azt érezteti a nővel, hogy rá akarja
kényszeríteni az akaratát. Ha azonban a férfi továbbra is él azzal a
szocializáció adta lehetőségével, hogy ő szabja meg, mi számít korrektnek, ez
valóban a hétköznapi hímsovinizmus egyik megnyilvánulásává válik, amennyiben a
férfi stílusa határozza meg a párbeszédet.
Az
álintimitás csoportján belül a következő manőverek különböztethetőek meg:
3.2.1.
Védekező-támadó kommunikáció
A
védekezés és támadás váltakozásán alapuló, a nyitottságot és a közös
megbeszélést mellőző kapcsolattartási mód, amelynek révén az egyik fél a
másikra kívánja kényszeríteni a saját igazát. „Megértem, ha már nem bírsz
elmenni a gyerekért az oviba, de én is egész nap rohangáltam, lehetne benned
kicsivel több tartás”.
3.2.2.
Félrevezetés és hazugság
A
férfi bizonyos információk eltitkolása, elferdítése vagy mellőzése révén
megmásítja a valóságot, hogy így továbbra is élvezhessen bizonyos előnyöket
(alapvetően a döntés hatalmát és saját szabadságának a másik rovására történő
használatát), amelyeket elveszítene, ha őszinte lenne. Mivel megfosztja a nőt
az információhoz egyenlő módon való hozzáférés lehetőségétől, ő maga több elemmel
tud játszani, amivel növeli saját hatalmát és mozgásterét.
A
félrevezetés leggyakrabban előforduló formái az ígéretek be nem tartása és a
szépítgetés. A hazugságok közül kiemelendőek azok, amelyek a pénz használatára
vagy a különböző tevékenységekre fordított időre vonatkoznak, vagy amikor a
férfi nem ismer el olyan hibákat, amelyekről tudván tudja, hogy elkövette őket,
vagy olyasmit ajánl fel (elsősorban megértést és együttműködést), amit esze
ágában sincs teljesíteni, vagy – ami gyakran előfordul – konokul tagad
nyilvánvaló dolgokat (általában hibákat, figyelmetlenségeket vagy tévedéseket).
3.2.3.
Álegyezkedés
Valójában
hamis kommunikáció: a férfi hajlandónak mutatkozik a párbeszédre, úgymond
azért, hogy a pár egyezkedés útján találjon megoldást egy helyzetre, ám
valójában nem hajlandó feladni az álláspontját, legfeljebb „engedményeket
tesz”. A rugalmasság látszatát kelti, mivel leül beszélgetni, de valójában nem
egyezkedés tárgya a megoldás.*
„Na
jó, lemegyek én sörért, ha annyira fáradt vagy, de akkor legalább csinálj hozzá
egy kis sült krumplit”.
A
manővert gyakran kíséri a párbeszéd megszakítása, ami ráadásul a nő hibájául
van felróva, mivel – úgymond – nem
beszélt „rendesen” (lásd „Ha másképp mondtad volna...”).
*Ezért
is esetről esetre értékelendő a mediáció, illetve a párterápia alkalmazása
azokban az esetekben, ahol párkapcsolati erőszak fordul elő, legyen az akár
annak itt leírt, „szelíd” formáiban. Bővebben erről a 2. melléklet:
Ajánlások segítőknek című fejezetben, 83. oldal
3.2.4.
Szertartásos jelenlét
A
férfi jelen van a bevásárlásnál, de miközben a nő tölti a bevásárlókocsit, a
férfi nézelődik. A gyerekek orvosi rendelésén ugyan ott van az apa, de fogalma
sincs, hogy a gyereknek milyen oltásai és betegségei voltak. Részt vesz a
születésnapi zsúron, de nem veszi ki részét az azzal járó munkából. A
szertartásos jelenlét másik formája az, amikor a férfi jelenléte formális és
szórványos.
3.3.
A NŐ TEKINTÉLYÉNEK ALÁÁSÁSA
A
férfi megnyilvánulásai azt közvetítik, hogy alsóbbrendűnek tartja a nő
személyét, kívánságait, gondolatait és értékeit. Mindez egybecseng a
hagyományos kultúrának a nőket lealacsonyító értékítéleteivel.
E
megnyilvánulások módfelett rontják a nő önbecsülését, különösen olyan nőknél,
akiknek nagy szükségük van a külső jóváhagyásra.
A
nő tekintélyének aláásására szolgáló manővereknek több alcsoportja is van:
3.3.1.
Becsmérlés/lekicsinylés
A
férfi közvetlenül vagy közvetve (utalások, burkolt vádak formájában) becsmérlő kifejezésekkel
és címkékkel illeti a nőt. Például nevetségesnek, jelentéktelennek vagy
komolytalannak minősíti a nő véleményét, negatívként tünteti fel tulajdonságait
vagy a számára fontos változásokat, vagy lehurrog a hagyományos női szereptől
való bármilyen eltérést.
A
becsmérlés gyakran a nő intelligenciáját vagy felfogóképességét kérdőjelezi
meg.
3.3.2.
A pozitívumok elhallgatása
A
férfi ignorálja a nő pozitív tulajdonságait, a kapcsolathoz és a hétköznapi
élethez való pozitív hozzájárulásait, gondolatait és tetteit. Ez a manőver
különösen kirívó a házimunka és a személyekről való gondoskodás terén.
3.3.3.
Elszigetelés kívülállókkal való összejátszás révén
A
férfi tendenciózus történetekkel és pusmogással igyekszik szövetséget teremteni
a nőhöz érzelmileg közelálló személyekkel (családtagokkal, barátokkal) azzal a
céllal, hogy lejárassa és elszigetelje őt, és ily módon még inkább
kiszolgáltatottá tegye.
3.3.4.
Nőgyűlölő mikroterrorizmus
A férfi
meglepetésszerűen, általában nyilvánosan, bombaként robbanó lebecsülő
megjegyzéseket tesz a nőre. A kommentárok uralkodó eleme a nevetségessé tétel,
a gyanúsítás, az agresszió és a bűntudatkeltés. Éppen váratlan jellegük miatt
védtelenül érik a nőt, aki hatásukra összezavarodik és cselekvésképtelenné
válik. Leggyakrabban barátok, rokonok vagy munkatársak társaságában hangzanak
el, olyan közegben, ahol a férfi nem viselné el, hogy háttérbe szoruljon.
Néhány
példa: el nem végzett „női feladatokra” emlékeztető megjegyzések, lebecsülő
meglepetésszerű beszólások nők közszférában szerzett sikereiről, valamint beszólások,
amelyek a nőt tárgyként kezelik, különösen amikor a nő személyként mutatkozik
meg. (Coria, 1992).
3.3.5.
Öndicséret és önkényes kisajátítás
A
férfi saját tulajdonságainak vagy tetteinek felértékelése, illetve a nőtől
megtagadott területek, tárgyak vagy idő önkényes kisajátítása révén ássa alá a
nő tekintélyét.
Így
például nem hajlandó elfogadni, hogy lenne mit tanulnia a nőtől (elsősorban a
házimunka terén: „Tudom magamtól is”, „Nem értesz a tanításhoz”, „Én másképp
csinálom”), kizárja a nőt valamilyen tevékenységből („Hagyd csak, én úgyis
jobban csinálom”), illetve önkényesen kisajátít közös tárgyakat (például a
család két autójából a nagyobbikat, mert „Te úgysem vigyázol rá és túl
komplikált neked”, vagy a nappali kényelmesebbik foteljét).
3.4.
PATERNALIZMUS
A
férfi gyerekként kezeli a nőt, érte tesz dolgokat és nem vele közösen.
A
hétköznapi hímsovinizmus e formájában leplezetlenül jelenik meg a nő
birtoklásának és a felette való hatalmaskodásnak a szándéka, mihelyt a nő
szembeszegül azzal, hogy gyermekként kezeljék, és a férfi nem viseli el, hogy
nem tudja többé ellenőrzése alatt tartani.
3.5.
ÉRZELMI MANIPULÁCIÓ
A
férfi a nő bizalmát és szeretetét kihasználó üzenetekkel kelt benne negatív érzéseket
és kétségeket önmaga felől, és ily módon még inkább függővé teszi őt.
Sok
lehetséges módozata közül az alábbiakat emelnénk ki:
3.5.1.
Kétélű üzenetek (szeretet/agresszivitás)
Hatásukra
a nő úgy érzi, csapdába került: ha arra reagál, amit hall, akkor nem kerüli el
a manipulációt, ha nem válaszol (mert érzékeli a manipulációt), az a vád éri,
hogy nem fogadja el a férfi szeretetét vagy rossz szándékot, illetve támadást
feltételez ott, ahol (a férfi szerint) szó sincs ilyesmiről.
Példák
a kétélű üzenetekre: manipulatív csábítás (érdekből való szeretetteljes
közeledés; szex, amikor a nő nem kívánja) a „nyissunk új lapot” taktikája
(„Olyan boldoggá tennél vele, ha nem emlegetnéd többet azt a múltkori
összezörrenést, ki voltam borulva, azért emeltem fel a hangom”), kikényszerített
választás („Ha nem teszed meg ezt értem, nem is szeretsz”) vagy a sértődősdi
(„Hogy gondolhatsz rólam ilyet?”).
3.5.2.
Duzzogás
Nem
verbális bűntudatkeltő vád. Olyankor folyamodik ehhez a férfi, amikor a nő
olyan neki nem tetsző dolgot tesz, ami ellen nem tud racionális érveket
felhozni.
3.5.3.
A kötődéssel való visszaélés
A
férfi saját céljaira használja ki a kapcsolat révén belévetett bizalmat.
Például
a fogorvos nő a könyvelő férjére bízza a pénzügyei intézését, és csak évek múlva
derül ki, hogy a férfi a nő pénzét a saját céljaira használta fel.
Gyakran
egybeesik a hétköznapi hímsovinizmus más kategóriákban felsorolt megnyilvánulásaival,
például a pénzügyi ellenőrzéssel vagy a félrevezetéssel, illetve kiegészítheti
azokat.
3.5.4.
A nő követeléseinek vagy bírálatának szeszélyként való feltüntetése
...
vagy túlzásként vagy butaságként ...
3.5.5.
A nyilvánvaló tagadása
A
férfi nyilvánvaló dolgok tagadása révén ébreszt kétségeket a másik félben saját
ítélőképessége felől. Ez a taktika a pszichológiai irodalomban „megőrjítés”
néven is ismert. Ennek szinte már karikatúraszerű példája, amikor a feleség in
flagranti találja a férjet, aki tagadja a nyilvánvaló helyzetet.
3.5.6.
„Nálunk az asszony viseli a nadrágot”
A
férfi olyan körülmények kihangsúlyozása révén hárítja saját felelősségét,
amelyek nem érintik a nő által kifogásolt valóságos hatalmi vagy munkaelosztási
viszonyokat.
Pl.:
Majd te megmondod, anyukám, hogy mi legyen vacsorára, én csak engedelmesen megeszem!
3.6.
A FELELŐSSÉG HÁRÍTÁSA
A
férfi a nőre hárítja a felelősséget a mindennapi élet különböző területein.
Az
a hiedelem húzódik meg e viselkedés mögött, hogy a férfi nem tartozik senkinek
elszámolással a tetteiért, ellenben megkövetelheti ezt másoktól, illetve hogy
senki sem kötelezheti őt olyasmi elvégzésére, ami szerinte távol áll az ő pozíciójától.
3.6.1.
A bűntudatkeltő felelősséghárítás
A
férfi a legkülönfélébb módokon érezteti a nővel, hogy mennyire „hozzá
nem értően”, „helytelenül” látja el hitvesi vagy anyai feladatait, illetve hogy
mennyire „buta” vagy „rossz”. A férfi abból indul ki, hogy ő szabja meg, mit
„kell tennie” a nőnek, aki eleve (Éva óta) minden rossz oka.
A
manőver arra is szolgál, hogy a férfi a mások hibáit értékelő ügyész és bíró
helyét foglalja el a kapcsolatban, és így soha ne kelljen se hibásnak, se
felelősnek éreznie magát bármiért.
Néhány
példa a bűntudatkeltő felelősséghárítás számtalan formájára: a férfi a nőt
okolja a családban előforduló bármilyen problémáért (és következésképpen
kinyilvánítja saját ártatlanságát); váddal illeti a nőt, ha az kedvére valónak
találta mások társaságát vagy olyan helyzeteket, ahol a férfi nem volt jelen; a
nőt vádolja azért is, ami vele történik, sőt azért is, ha a nő visszahúzódó
vagy irritált lesz, amikor a férfi rákényszeríti az akaratát.
3.6.2.
Önfelmentés és önigazolás
Az
ide tartozó manőverek célja egyrészt, hogy segítsen a férfinak kitérni a
feladatok elől, másrészt hogy le tudja szerelni a nő jogos panaszait.
3.6.2.1.
MELLÉBESZÉLÉS
Ez
talán a leguniverzálisabb reakció, amikor egy férfit felelősségre vonnak egy
mulasztásért.
3.6.2.2.
„ÉN IGYEKEZTEM, DE...”
A
férfi szerinte megváltoztathatatlan körülményekre hivatkozik.
Az
öntudatlanság: „Nem vettem észre” (értsd: „Nem voltam rád tekintettel.”). A
férfiak nehézségei: „Nem tudom, hogyan fejezzem ki magam.”, „Szeretnék
megváltozni, de olyan nehéz.”, „Mi férfiak már csak ilyenek vagyunk.” „Munkahelyi
kötelezettségek.”: „Nincs időm a gyerekekkel foglalkozni.” Az ügyetlenség, az
akarat megbénulása vagy más személyes fogyatékosság: „Nem értek hozzá.”, „Nem
bírtam uralkodni magamon.”, „Képtelen vagyok rá.”.
3.6.2.3.
SZELEKTÍV TAPASZTALATLANSÁG ÉS FELEDÉKENYSÉG
A
férfi tapasztalatlannak nyilvánítja önmagát bizonyos a ház körüli feladatokra:
„Olyan
nehéz tisztán tartani a konyhát” (értsd: „Nem szeretem csinálni”). „Én is főznék,
szívem, de te olyan jól csinálod”. Ily módon a férfi elhárít bizonyos
felelősségeket (és így a nőre kényszeríti azokat). Csak a manőver célját
átlátva válik érthetővé, miért kezel sok férfi könnyedén egy oly bonyolult
készüléket, mint a számítógép, és mégsem „képes” működésbe hozni egy mosógépet.
A
szelektív feledékenység oka nem az, hogy emlékezetkihagyásban szenvedne a férfi
(aki egyébként általában minden őt érdeklő dolgot megjegyez), hanem az, hogy
bizonyos tevékenységeket (a gyerekek orvosi rendelését, a bevásárlást stb.) nem
érez sajátjának, és kényszerből vállal el.
3.6.2.4.
A SAJÁT MULASZTÁSOK ELJELENTÉKTELENÍTÉSE
A
férfi banálisaknak és könnyen megbocsáthatóaknak tünteti fel saját mulasztásait,
miközben nem hajlandó elnézni a nő hibáit, és gyakran alkalmatlannak vagy
túlzottnak minősíti a dolgokról, a kapcsolatokról és a személyekről való
gondoskodását.
3.6.2.5.
ELŐNYÖS ÖSSZEHASONLÍTÁS
„Vannak
nálam rosszabb férfiak is.” (Érdekes módon a férfi soha nem hasonlítja magát
nála jobb férfiakhoz...)
3.6.2.6.
SAJÁT TETTEK ARÁNYTALAN FELNAGYÍTÁSA
Pl.: Örülhetsz neki, hogy ilyen férjed van, este
mindig én viszem le a kutyát sétálni!
3.6.2.7.
A SAJÁT MULASZTÁSOK MÁSOKRA HÁRÍTÁSA
Legklasszikusabb
példája a „Hova tetted...” kezdetű mondat. (Értsd: a férfi nem tudja, hol
vannak a dolgai, de könnyebb azt mondania, hogy a nő felelős ezért is.)"
Ha a témával kapcsolatban tapasztalataitok vannak, osszátok meg bátran! Elsősorban nem panaszáradatot szeretnék indítani, hanem inkább megoldásötletekre, megvalósult megoldásokra lennék kíváncsi.
