In medias res

Az anyaság hatékonnyá tesz.
Reggeli készülődés, 15 perc szabadidő, amíg a férjem vigyáz a lányunkra. Ezalatt:
Epilálom mindkét lábszáram, bekenem krémmel, megfésülködöm, megnézem a hőmérőt, felöltözöm, és még arra is van időm, hogy meggondoljam magam, és ruhát váltsak. Sőt, ha jól néztem, még 2 percem maradt is, amit a lányunk öltöztetésével tölthettem. Lenyűgöző.


Megjegyzés: Eltűntem, mert az új évben úgy döntöttem, nem kötelezem magam blogírásra, mert kiüresedtek a hétfői és keddi bejegyzések. Ebből pedig az lett, hogy végül nem született bejegyzés, mert mindig volt mit csinálni helyette. Illetve mire eljutottam volna a bejegyzés megírásáig, addigra elszállt a hangulat. Az alvással is gondok voltak-vannak. Ezentúl azt hiszem, inkább rövidebb bejegyzések lesznek, lényegre törőek. Most sem igyekszem felgöngyölíteni az elmúlt hónapokat, csak írom, ami ma volt. Hát üdv újra itt :)

2 hónapos

És ma lett 2 hónapos a mi kis Rebink. Hát lássuk csak.

Gyarapodás

Nem mérjük itthon, de július 16-án mértek nála 5370 grammot, már biztos elhagyta a 6 kilót. Akkor 58 centi volt, na, centit azt mértünk nemrég, 60 cm volt, meglátjuk, augusztus végén az orvos mennyit mér majd.
Hurkái vannak rendesen, még az egyik alkarján is! A nyakát még nem nagyon látjuk a tokájától. Azt hiszem, nem kell attól félni, hogy elfogyna :P

Evés-alvás-játék

Pár napja lett igazán nagylány, amikor rászokott arra, hogy napközben három óránként eszik (és nem 1,5-2 óránként), éjszaka viszont továbbra is csak egyszer kell hozzá kelni. A három óra pedig átlag 1-1-1 órás szakaszokra oszlik szét: játék-alvás-játék vagy alvás-játék-alvás. Persze néha ez megborul, de nagyjából megvan a rend. Imádom! Azóta sokkal kevesebbet is nyűglődik, a hüvelykujját szépen megtalálja, és az is sokat segít neki. Pl. abban is, hogy a kiságyában megnyugodjon. Mert pár napja azt is megelégeltem, hogy napközben csak rajtam tud aludni (éjszaka már jó pár hete szépen alszik a babaöbölben). Ha még kényelmes lenne neki.. akkor én közben olvasnék, ellennék, de már neki sem volt kényelmes, gyakran kellett átmozgatni, aztán felállni vele és visszaringatni. Úgyhogy elkezdtem kiságyba rakni. És nem az öbölbe, hanem a kiságyba, mert úgyis abban fog majd aludni az új lakásban napközben (pár hónap múlva már nem is lenne biztonságos a babaöböl napközben, mert abból kifordul az ágyra, aztán onnan meg le a földre). És működik! Csodálatos érzés, egy csomó időm-energiám felszabadult, ő pedig kedvére helyezkedhet a kiságyban. És behúzom most már neki a sötétítőt. Egy jó darabig próbálkoztam azzal, hogy nappali fényben aludjon, mert valahol azt olvastam, hogy különben nem tud különbséget tenni a nappal és az éjszaka között... De, tud. Így sötétben sem alszik egy óránál többet egyhuzamban, játszani kint játszunk a napfényben, szóval minden rendben. Nem is értem, hogy vártam el tőle, hogy fényességben aludjon, amikor magamtól sem várom el. A zaj is zavarja most már. arra is igyekszem figyelni.
Szóval beállt valamiféle rendszer, és én ennek nagyon örülök! Persze, néha be kell menni hozzá és visszaringatni, egyszer-egyszer még rajtam alszik, ha nagyon nem megy neki az ágyban, de ez így most nagyon jó. Össze is állítottam egy napirendet, amit majd az új lakásban igyekszem tartani - hogy legyen időm magamra és a háztartásra is.

Én

A terhesség előtti súlyomhoz képest még 3,5 kg van rajtam (ez mai, friss mérés, úgy megörültem neki! Pár napja még +5 kg-nál tartottam). A hasam elég szépen visszahúzódott, hasonló, mint terhesség előtt. Csíkos a combom, főleg elöl, de belül is, a hasam alján is vannak pici csíkok, illetve körbe a köldökömön, ja, meg persze a mellem, az brutál. A köldököm kezdi visszanyerni régi önmagát :) A mellem már sosem lesz olyan, de túlélem. Egy jó pedikűröshöz majd el kellene mennem, mert annyit mászkáltam mezítláb a lakásban is (úgy vagyok a legstabilabb és úgy ringatok a legjobban), hogy lett bőven bőrkeményedésem, meg el is kezdett feljönni a bőröm néhány lábujjamon, ami meg fáj.
Az intim izmokra ráfér az intim torna, de cseppet sem reménytelen a helyzet! Sokat húzódtak vissza a szülés óta.
A szépségápolásra nem sok időm marad, az arcomra ráférne egy bőrradír (na meg persze napi 10 óra alvás 1-2 héten keresztül), na de majd arra is sor kerül lassacskán.

Lelkileg most eléggé rendben vagyok, hogy Rebi ilyen kis angyal lett, így tudom élvezni a dolgot (és perpill egy második babát is el tudok képzelni - majd). Most már igazán hozzánk tartozik, kezdem felfogni, hogy ő itt van és itt is marad, és a családunk része. Kis tünemény.

A 6-8 hetes kor és a kiakadva sírás

Ebben a korban már kezd kinyílni a csipája, egészen nagylányosan tud viselkedni, egyre több ideig elvan játékkal, nézelődéssel, hatalmasakat mosolyog :) De tényleg! Imádnivaló! A nagyszülők alig ismertek rá az egy hetes nyaralás után, olyan békés lett. Aztán jön az este, és jönnek a szörnyek. Minden megváltozik. Jön a Síró Démon, és rátör Rebekára. Néha elég erősek vagyunk, és kevesebb nyűglődés után legyűrjük és helyét átveszi az Álom Manó. Néha viszont a Síró Démon kerekedik felül, én pedig eleinte kétségbeestem és én is sírtam egy sort. Aztán volt, hogy egy darabig sikerült türelmesnek maradnom, de ha tovább maradt a Démon, ideges lettem, türelmetlen. Hiszen én mindent megtettem... hordoztam, fürdettem, etettem, pelenkáztam. Türelmes is voltam - egy darabig. Akkor miért csinálja?

Kicsit utánaolvastunk - főleg a férjem, aztán ő küldött egy cikket. Utána kezdtem el még jobban figyelni a testkontaktusra és a levegőztetésre. Eddig is hordoztam napközben (mert lerakni nem lehet napközben alváshoz, én meg örülök, hogy éjszaka működik a dolog), de még jobban figyeltem a testkontaktusra, bőr-bőr kontaktusra. Minden pelenkázáskor hosszasan simogattam, össze-vissza puszilgattam, igyekeztem még a nyűgös időszak előtt (6-7 órás kezdés) sokat kint lenni vele a levegőn és megfürdetni, azt is hosszasan, sokat simogatva. Volt, hogy így sikerült elkerülni a kiakadós sírást. Ha nem, akkor pedig le lehetett rövidíteni és a komolyságából is vissza lehetett venni, ha a babát pelenkára vetkőztettem, én pedig melltartóra vetkőztem (melltartóbetéttel, a sírástól úgyis beindult a tejem, ne kenjek össze mindent), és úgy szorítottam magamhoz és igyekeztem megnyugtatni (ha hűvös van, egy takarót még rá kell rakni a hátára). Amúgy meg türelem, türelem, türelem és kitartás. El fog múlni. Mindennek az a vége, hogy elalszik. Ezt magamnak is mondogatni kell, mert bizony eddig még mindig elvesztettem a türelmem, ha mondjuk 3/4 óránál tovább volt ennyire nyűgös. És nem csak aznapra múlik el, de egy idő után végleg. Tudjátok, a 18 évesek már nem sírnak este 7 és 11 között minden nap :D

Abból lehet látni, hogy nincs komoly baj (azon túl, hogy a szokásos köröket lefutottuk), hogy sok helyzetben egyszercsak megnyugszik és hosszasan elvan. Pl. mikor kibontom a pelenkából. Vagy tegnap nem kért enni, de a szoptatós párnán egyszercsak megtalálta a tekintetem és hosszasan elnézegettük egymást, beszélgettünk. Aztán valami elpattant. Nem, nem a hasa fájt, nem tekergőzött, aznap rendesen kakilt, tud ő már büfizni, pukizni (bár az Infacolt még mindig adjuk neki biztonsági szempontból).

A szokásos körök pedig: pelenkacsere, etetés, megnézni, nem fázik-e, nincs-e melege. A nagy kánikulában lehet, hogy pelenkára vetkőztetve is a meleg miatt sír, és egy hűvösebb (nem hideg, hanem csak langyos) fürdetéstől máris megnyugszik.

Ezek a népek szerintem, ahol kevesebbet sírnak a babák, nem csak, hogy hordozva vannak, de sokszor pucéron vannak hordozva, és megvan a bőr-bőr kontaktus is (mert ott olyan jó idő van), illetve kint vannak folyamatosan a levegőn. Ezért is figyelek ezekre. Ja, meg hát az igény szerinti szoptatás. Bár szerintem ez babafüggő. Rebeka, ha nem éhes, köszöni szépen, nem kér a mellből, csak sír tőle. A minden nyikkanásra mellre tevés nálunk ezért nem jó. Mert ha nem ez a baja, akkor csak ideges lesz tőle. Ha aludni akar, ringassam álomba. Ha a pelusa piszkos, cseréljem le. Ha melege van, fürdessem meg, hűtsem le. És ha gyakran eszik, a pocakja nem tudja megemészteni a tejet és csak fájni fog tőle. De valóban van olyan időszak, amikor jóval gyakrabban kér inni/enni.

Azért érdemes még ezt a cikket is elolvasni. Nekem a lényeg inkább az, hogy nagyon le kell lassulni, rá kell állni a baba ritmusára, mintha hullámlovas lennél. Ő a legfontosabb - ehhez pedig sokszor Te Magad vagy a legfontosabb. Így néha előbbre való, hogy egyél, igyál, pisili, tisztálkodj, és utána nyugtasd meg a babát (persze közben is lehet hanggal, simogatással). Egyszerre igényel monotonitás tűrést és rugalmasságot. Irtó nehéz, mert teljesen másképp kell élned, nem megszokott felnőtt élet ez, inkább egyfajta időtlenségben élsz. Amibe bele lehet helyezkedni - de aztán vajon hogy helyezkedek vissza a felnőtt világba? És közben hogy kapcsolódok a többi, nem időtlenségben élő embertársamhoz? (pl. a férjemhez, akinek kötött munkarendje van)

Ui.: Ja, és elvileg (azt olvastam), az anya a baba egy hónapos korára meg tudja különböztetni a sírásokat, és egyből tudja, mit kell tennie. Hát én nem tudom megkülönböztetni. Tippjeim vannak, sakkozgatva abból, mikor evett utoljára, álmosan pislog-e, nincs-e kaki szaga, megnyugszik-e a ringatástól, vagy kitartóan sír.

Kicsit kiemelkedve a hullámokból

Huh, most vasárnap lesz Rebus 7 hetes. Most sikerült kicsit kiemelni a fejem a hullámokból és levegőhöz jutnom, körbe néznem. Észrevennem, hogy hamarosan vége a nyárnak, és nekem kell a napfény, különben nyűgös leszek nagyon télen. Úgyhogy du. csakazért is letettem Rebust a kiságyba (amúgy eddig csak éjszaka és nagyon kivételes alkalmakkor aludt kiságyban), hogy ki tudjak menni napozni. Sikerült! Engedte a kis szentem. Ez az érdekes, hogy mikor már nagyon nem bírnánk valamit, akkor lesz vége, vagy válik egy picit könnyebbé - és jön persze új nehézség, de az már másképp terhel.

Megtalálta a hüvelykujját a kis édes :) lehet, hogy nehezebb leszoktatni a gyerkőcöt az ujjszopásról, mint a cumiról, de ez van. Meg tudja magát nyugtatni, és ezzel engem is. És olyan jó nézni, ahogy a szájával fejti le a hüvelykujját az ökölbe szorított kezéről! Mert ugye ezt neki még így könnyebb, mert a keze nem olyan ügyes - még. Szóval ilyen skillel gazdagodott a napokban. A fejét már pár napos kora óta gyönyörűen tartja, imádom, ahogy a vállam felett elnéz, a kis fülét, a nagy haját, ahogy a forgójánál szétáll, meg ahogy rálóg a tarkójára. Most már kis személyisége is van, nagyokat mosolyog rám (és más emberekre is), szépen néz a szemembe, és lassan gyakorol a gügyögésre-gagyogásra is, alakulnak a hangjai. Én is folytatom az anya-szerepbe helyezkedést, elkezdtem játékot gyártani a babának (amikor azt hittem, esetleg megunta már a mostaniakat, de kiderült, hogy nem, csak aznap éppen semmi kedve nem volt játszani, csak enni és aludni). Nem tudom, mikor fogom tudni befejezni, remélem, még fogja élvezni ő is, és nem csak a következő lurkó :D

Most már tényleg hamarosan költözünk a saját lakásba, nagyon várjuk. Most már készen állok rá, nem félek tőle. De örülök, hogy nem dobtak be a mélyvízbe. Bár valahogy biztos megoldottuk volna.

Anyaság

2015. június 14-én, 12.28 perckor megszületett a kislányunk, Rebeka, 4130 grammal és 55 centivel.

Most is itt alszik a vállamon a sósszsák, a 16-ai vizsgálaton 5370 grammnak mérték, és 58 centinek.

A szülésről majd később. Most az anyaságról való írás tombol bennem inkább.

Azt írnám, hogy senki nem mondta, hogy ilyen nehéz lesz, de valószínűleg csak nem akartam meghallani, elhinni. Hiszen velünk minden másképp lesz... Hát nem lett. Hogy az első 3 hétben le vagyok tiltva arról, hogy a gyerekkel sétálgassak? Mindenki körbeugrál és ellát, nekem meg nincs más dolgom, mint enni-inni, aludni (hogy legyen elég tejem) és etetni. Meg eleinte napjában 6x átöltözni, mert elönt a tej (a módszer bevált, lett elég tejem). És nem, ez nem jó... 1 napig oké, hogy kiszolgálnak, de 3 hétig... és persze a baba legjobban séta közben nyugszik meg, de én nem sétálhatok vele... akkor sír. Valaki segítsen. Az első pár nap után, mikor már kiheverte a szülést, bennem is lecsengtek az ujjongó hormonok, akkor megőrjít a sírása, elkezd hiányozni az alvás és jön a babyblues. Hiába tudom, hogy ez a hormonok játéka, és ez normális, akkor sem könnyebb. Nem segít. Először jött a szar anya vagyok érzés, aztán a baba sajnálása, hogy valami rossz neki, azért sír, aztán néha már csak unom, és/vagy dühös vagyok, hogy miért sír, miért nem alszik/játszik szépen... Persze jöhet a bűntudat is, hogy hogy érezhetek ilyet, hogy mondhatok olyat a babának, hogy most már kicsit unalmas, amit csinál... Bár ez az érzés kevésbé jött. Most már nem érzem magam szaranyának. És megértem anyát, miért vágott be az éjszaka közepén az autóba is vitt el autókázni.

Néha azt érzem, legfőképp egy eszköz vagyok, amelynek annyi a feladata, hogy biztosítsa a baba túlélését. Lesem az órát, mennyi idő van a következő etetésig, ami kánikulában volt, hogy óránként történt, máskor 2 óránként, amúgy meg 3 óránként kellene, de lehet, hogy alszik egy nagyot, és 4 óra lesz belőle. Éjszaka meg 5-6-7 óra is eltelhet két etetés között (friss: ma 8 óra is eltelt).

Éreztem, hogy kezdek megszűnni annak lenni, aki voltam. Egy csinos egyetemista kismamából hirtelen kisgyermekes anyuka lettem. Egészen más világ. Először lebontom az addigi személyiségem, aztán valahogy újjáépítem, integrálom ezt az új ént. *még folyamatban* (most itt pukizik, amivel meg jól felébresztette magát)

Nem hiszem, hogy erre nagyon fel lehetne készülni.

Mert magam sem tudtam, hogy a testi változások közül (amiket amúgy sem lehet előre megjósolni, mik lesznek), a köldököm fog a legjobban zavarni. Persze, tele vagyok csíkokkal. De amúgy is kinőttem már a miniszoknyás korból, a strandon meg pont leszarom, hogy csíkos vagyok. Meg felszedtem pár kilót, de az majd lemegy (alig várom, hogy menjek úszni és biciklizni!), a melleim is megváltoztak, de a köldököm... Az az identitásom része volt - ezek szerint. Pedig már teljesen köldökszerű most is, de nem az enyém, nem olyan, hiányzik. Remélem, még fog valamelyest visszaváltozni. De eszembe sem jutott előtte, hogy ez ennyire fog majd zavarni (persze eltörpül a babával kapcsolatos nehézségek mellett).

Vagy hogy a hosszú hurcolászásokban az a legrosszabb, hogy leizzadok és ragadok. Nem is a fáradtság, a ragadás, a rossz komfort. Hogy büdös vagyok (egy darabig megpróbáltam a baba kedvéért dezodor nélkül lenni, de elég volt - engem jobban zavar az izzadtság, és az új testszagom, mint őt a dezodor). Vagy esetleg nagyon éhes.

Meg úgy egyáltalán, hogy hogy fogom bírni, hogy milyen lesz a baba. Szóval nem hiszem, hogy megérte volna várni, akkor sem lettem volna okosabb. A tökéletesen előkészített babaszoba sem segített volna. Ki tudja megjósolni, mitől nyugszik majd meg? Jó, ha van itthon pár alternatíva, de úgy is improvizálni kell. Labdán pattogás, pihenő szék, fürdetés, csobogó víz, zene...?

Meg hiába hiszem, hogy simán belehelyezkedek az anyaságba. Arról, hogy mi is az anyaság, mivel jár, akkor lesz igazán fogalmam, amikor már benne vagyok - akkor meg már kvázi késő :P Legalábbis nem adom fel, az biztos.

Ha előre tudnák, milyen fájdalmas a szülés (vagyis inkább a vajúdás), milyen nehéz egy csecsemővel, biztos jóval kevesebben vágnának bele - gondolom először. De igazából a természet jól kitalálta - hiába ragaszkodom görcsösen az emlékekhez, hiába írom le, úgyis elhalványodik, úgyis elfelejtődik a fájdalom és a nehézség mértéke. (És jön a következő.) Ha már a babát nem készítik fel rendesen a külvilágra (pl. fejletlen emésztőrendszer és ezért hasfájás), akkor legalább az anyát megtanítják felejteni. Meg amikor jó, akkor nagyon jó, és akkor olyan ügyesnek érzem magam, és a világ legjobb babájának Rebekát :) Már biztos el is múltak a nehézségek... Aztán persze nem. Ha az egyik el is múlik, jön egy másik. De a lényeg, hogy eszik eleget, fejlődik rendesen, láthatólag erős is, a mozgásfejlődése is rendben lesz, van tiszta alvó helye, a pelenkát eleget cseréljük rajta és fürdetve is van, és megkapja a szükséges gyógyszereket, kezelést (oltás, köldökápolás, pocakra Infacol, szemcsepp). És szeretve van. Sok ember által. Fel fog nőni, anélkül, hogy a csecsemőkora maradandó lelki sérüléseket okozna neki, és le fog érettségizni. Pont.

Szóval azt hittem, csak úgy belehelyezkedem majd, nekem menni fog. Kívülről könnyű így gondolni, aztán vagy sikerül, vagy nem. Ahogy idén is elterveztem, hogy mennyit fogok befelé figyelni, festeni, naplót írni, stb... Rá kell jöjjek, hogy nem azért élek (éltem) ilyen pörgős életet, mert kell, pedig mennyire vágyom a hosszú pihenőkre, lassú életre, nem. Én ilyen vagyok, igazi duracell nyuszi. Rövid alkalmakra nagyon bele tudok merülni a pihenésbe, alkotásba, de kell más is, kell a kimozdulás, emberek, tervek. Tervezés és szervezés. Aztán mostanában jó, ha az egy napi feladatomat meg tudom csinálni (persze a baba ellátása mellett) - úgy mint hajmosás, e-mail írás, stb.

De ma éppen jó, nagyon jó. Rátaláltam az aktuális csodaszerre: gyakori fürdetés és hordozás, ha aludni akar. Így viszonylagos nyugi van. És aktív tudok lenni. Meg a héten kiderült, hogy cumiból is szépen eszik (és nem köpi ki utána az anyamellet sem), szóval heti egyszer mondjuk lehet cumiztatni is, és el tudok majd menni úszni mondjuk :)

Ezt a bejegyzést 2015. július 21-én kezdtem el, és összesen 6 részletben sikerült megírnom.