2014. január 8., szerda

2014 tervezése #2 - blog

A blog szerkesztése közben (a laptopon a sok-sok jegyzet,
a blog új szerkezetterve)
  A magánéletet tervező "szösszenet" után következzen a bloggal kapcsolatos célok összesítése. A célok nagy része esetleges: örülök, ha összejön, de nem zuhanok össze, ha nem. Sajnos ebben az évben nem tud annyira középpontban lenni a blog, mint szeretném. De egy alapszínvonalat szeretnék tartani.

  • Heti minimum 3 bejegyzés (azaz összesen kb. 156 új bejegyzés), ebből egy Hajrá hétfő és egy Kreatív kedd. A Hajrá hétfők továbbra is főleg táplálkozással, diétával kapcsolatos inspiráló bejegyzések lesznek, de időnként heti összefoglalókat, egyéb fontos események miatti drukkolást is tartalmazni fognak. A Kreatív kedd nem fog nagyon változni, így is elég bő már a kritérium, mi kerülhet ide :) Ehhez hétfő du., kedden du. és szombat munka közben egy óra az, ami biztosan rendelkezésemre áll (illetve úgy intézem, hogy rendelkezésemre álljon). De még lehet, hogy átcsoportosítom majd kicsit, és előre dolgozom. Mert csütörtökön és pénteken ráérősebbek lesznek a napjaim, az eddigi órarend alapján.
  • Marad a Napi vers is, ebből szeretnék többet, mert már egy csomót bejelöltem, hogy ki kéne idézni :)
  • Több filmes és könyves bejegyzés, nem feltétlen csak a legjobbakról. Mostanában valahogy kedvet kaptam hozzá :) (csak időm is legyen rá) Ehhez olvasás és filmnézés közbeni, vagy közvetlen utáni jegyzetelés (van új határidőnaplóm, meg gyűrűs mappám, amibe mindent szépen bevezethetek, gyűjthetem az ötleteimet).
  • További címkeszortírozás, bejegyzések kategóriákba rendezése, egy átlátható szerkezet készítése.
  • Ha ez megvan, akkor... meglepetés! :) Kettő is! Hogy még profibb legyen a blog.
  • Új sablon készítése. Ha jól halad majd az oktatásom, akkor én fogok valami csilli-villi dizájnt készíteni a blognak :)
  • Illusztrációkkal feltölteni a recepteket.
  • És alapvetően sokkal több saját illusztráció.
  • És más meglepetések, amelyek nem köthetők semmihez, csak úgy, mert jól esnek... :) És remélem, Nektek is!

Ti mit szeretnétek, minek örülnétek a blog részéről?

4 megjegyzés:

Macska írta...

Biztos örülni fogunk neki, várom a meglepiket :D meg az új dizájnt! :) Én olyan 85-90%-ban előre blogolok, van ami be van időzítve, van ami nincs, csak késznek nyilvánítom egy pillanatban, és van ami csak kijön belőlem és már élesítem is. :)

Dorka írta...

Én is egyre többet időzítek, vagy legalábbis megírom egy részét, és az aktuális napon hozzá írok.. ha csak 3 bejegyzés lesz egy héten, akkor lehet is időm előrepötyögni (mert mondjuk ha már 5, akkor az majdnem mindennapos írással jár, nem biztos, hogy tudok előregépelni, hogy van olyan napom, amikor több cikkre is van időm), úgyhogy majd meglátjuk. :)
A meglepetésekre még várni kell, egyesekre lehet, hogy hónapokat, de végül is ez egy éves terv és még csak január van :D
Remélem én is, hogy tetszeni fognak :)

Dóri írta...

Hú de ismerős! Én is most vagyok benne a blog(ok) frissítésében, újraszerkesztésében. Nálam is van 1-2 papírjegyzet hozzá. XD
Sok sikert kívánok neked a bloghoz, ha nem baj én is benézek hozzád néha. :)

Üdv,
Dóri
(amúgy a molyról találtalak meg)

Dorka írta...

Köszönöm, sorstárs! :D
Örülök Neked, ha jössz, úgyhogy gyere, amikor kedved tartja! ;)

Sok sikert Neked is a bloghoz! :)