2013. április 3., szerda

Mézsör házilag

  A Kedves talált a neten valamilyen mézsörreceptet és nagyon lelkes lett, úgyhogy kipróbáltuk. A legutóbb nem lett dokumentálva a dolog, későn kaptunk észbe, de jól sikerült, úgyhogy kedvet kaptunk egy nagyobb adag készítéséhez. A múltkor:
Húsvét hétfőn (2013. IV. 1.), a 12 óra állás után
- 3-3,5 l vízvől
- kb. 750 g mézből
- almából, narancsból, pomelóból
- fahéjból és szegfűszegből
- kevés cukorból
- egy szelet kenyérből és egy élesztőből
készült a mestermű.

A vizet felforraltuk a gyümölcsökkel és a fűszerekkel, beleraktuk a mézet (esetleg még egy kevés cukrot), hagytuk langyosra hűlni, majd egy szelet kenyeret megpirítottunk, megkentük élesztővel jó vastagon, azt a keverék tetejére tettük és 12 órán át hagytuk állni.

Már palackokba töltve a fürdőszobaszekrény
mögött, sötétben (2013. IV. 2.)
Másnap leszedtük a kenyeret, leszűrtük és palackokba töltöttük. Lefedni még nem szabad, mi gézlapokat tettünk a tetejükre, hogy a por vagy bogarak ne szálljanak bele. Ezt 15-20 fokba, sötét helyre kell rakni, majd 2 hétig állni hagyni, lezárni, és még pár napot állni hagyni. Akkor lesz az igazi. Mi egy fél literes üvegbe kóstolónak tettünk egy adagot, amire majdnem minden nap rájártunk. Már egy hét után igazán finom, inkább boros, mint sörös, szénsavas ital. A két hét és a lezárás után lesz sörös jellege, de a gyümölcsök és a méz miatt persze nem az a tipikus sör. De nekem nagyon ízlik. És nem drágább, mint egy átlag sör (amikor épp nincs szerencsénk és nincs akció).
  Másodjára már olyan 6-6,5 liter készült, kb. dupla adag mézzel, ezúttal almával, kiwivel és naranccsal. Illetve pirítós helyett száraz kenyérre kentük az élesztőt, mert épp nem volt otthon kenyér. Most már elkezdtem dokumentálni is. A mézsör egyébként állítólag fokozza a termékenységet/nemzőképességet, ezért ajánlják babát tervező pároknak, és a mézeshetek elnevezés is összefügghet a mézsörrel.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
A sütőélesztővel megkent kenyeret élesztővel lefele vagy felfelé helyezted a folyadékra?

Én mikor próbáltam ilyen sört készíteni, az edény alján felgyűlt az élesztő. Így ihatatlan lett, mert tiszta élesztő ízű lett.
Le kell fejteni egyszer a sört?
Köszi.

Dorka írta...

Ugyan közben e-mailben konzultáltunk, a többiek kedvéért válaszolok ide is, hátha másban is felmerült a kérdés.
Inkább fölfelé néz a kenyér élesztős oldala, de igazából mindegy, egy idő után úgyis elsüllyed az egész.
Ahogy írtam a bejegyzésben, a palackokba töltés előtt szűrtük át egyszer az egészet, úgy nem lett élesztő íze. Mi ugye már a palackokban erjesztettük tovább. Ha valaki egységesen, egy nagy edényben tenné, akkor a kenyér kivétele után egyszer azért szűrje át.