2013. március 22., péntek

Tárt Kapu Galéria - megnéztük a színes harisnyák napján

Bal csirke enyém, jobb csirke Timdéré

  Ma végül eljutottunk Timdéremmel a Tárt Kapu Galériába, amit már előzőleg ajánlottam. A galéria aprócska, két szintes, de nagyon kellemes. Kedves férfi fogadott minket, aki azonnal kapcsolgatta föl a lámpákat, a virágoknak vizet adott. A kiállításon vannak festmények, sokféle technikával készült képek (linómetszet, zsírkréta, ceruza, ...) és kerámiafigurák is. Odavoltam a figurákért. A képek és a figurák között is voltak igazi műalkotások, illetve egyszerűbb alkotások is. Sokszor egy-egy szín fogott meg, vagy az a kitartás, amivel az illető rajzolhatta a sok kis apró négyszögből álló képet. Mindenképp érdemes megnézni, érdekes és ingyenes és könnyen megközelíthető (Hőgyes Endre utca 2., IX. kerület, a Corvin-negyedhez közel). Eleinte ketten voltunk Timdérrel, meg ugye a férfi, később érkeztek még emberek, akik ismerték az alkotókat, az egyik hölgy mesélt is kicsit róluk, illetve a Galériáról és a jövendőbeli projektekről. Feliratkoztunk egy levlistára, hogy megkapjuk az információkat a jövőbeli tervekről. Ezek között szerepel nemzetközi kiállítás is (franciák, japánok, románok...), műhelyfoglalkozások, találkozás az alkotókkal, ilyesmik. Úgyhogy izgatottan várom, várjuk őket! Még egy-egy varrott csirkét is kaptunk :) Írtunk a vendégkönyvbe és távoztunk, majd kint fotózkodtunk a csirkékkel meg a harisnyáinkkal. Ugyanis ma van a színes harisnyák világnapja, ami saját kreálmány, bővebben itt és itt olvashattok róla. Igaz, Timdérem harisnyája fekete, de hát az is egy szín végül is. És alatta van még egy színes harisnya is. Ma borzasztó szeles és hideg idő volt, úgyhogy csak a nap kedvéért bújtam szoknyába és harisnyába, a reggeli sétán még nadrágban voltam. Timdérem pedig a legvastagabb harisnyáját vette fel, hogy ne fagyjon meg. De végül én sem fagytam halálra :)

Két Timdér és két Do láb
  További színes napok a blog jobb oldali sávjában találhatók, a következő március 25.: kék nap.

2 megjegyzés:

Inima de tiganca írta...

Megtaláltam a csirkémet én is! :)
Közben írok egy bejegyzést, de mutatom ide is, amit találtam - vagyis kirakatban szimpatikusnak tűnt, hát utána néztem: http://www.litera.hu/hirek/mate-angi-az-emlekfoltozok

puszi!

Dorka írta...

Örülök, hogy végül nem veszett el! :) és hogy kezdesz ismét bejegyzéseket írni! ;) ezt a könyvet már felvettem a várólistára :) szóval abszolút dorkásnak tűnik.