2013. június 20., csütörtök

Hogy jól induljon a reggel


  Már egy ideje "szemezek" a gondolattal, hogy reggel, egy könyvvel, vagy a friss Metropollal a kezemben beüljek a közeli cukrászdába, megigyak egy cappuccinot vagy valamit és közben olvasgassak. De egyszer az volt a baj, hogy nem sütött oda a nap, máskor meg az (ez már délután volt), hogy odasütött. Hát igen, hirtelen jött a meleg és változtak az igényeim.
  Ma reggel viszont jól esett az árnyék, és friss Metropol is volt nálam, úgyhogy fogtam magam, vettem 2 deci jégkását (a cappuccinot nem kívántam(, kiültem és végigolvastam az újságot. Csak hogy jól induljon a reggel. Mindezt pedig a vadiúj, csudaszép aprótartómban lévő pénzből finanszíroztam.

  Nektek mitől indul(na) jól a reggel?

Frissítés 11:09-kor: Majd elfelejtettem. A reggelhez még hozzátartozik, hogy amikor a Kedvessel a Duna parton sétáltunk, elsétáltunk egy kis társaság mellett/között, akik épp a szerelem első látásra/hallásra témáról beszélgettek. Az egyik lány (szőke haj, kék szem, kék ruha) köszönt nekünk a társaságból, hogy Sziasztok! Mi visszaköszöntünk, ő megkérdezte: Ti együtt vagytok? - Igen. - Kértek bort? - Nem, köszönjük. Továbbsétáltunk. Hallom, hogy utánunk kiált a lány, bocsi, bocsi, és szalad is utánunk. Hátrafordulunk: - És szerelem volt első látásra? A Kedves válaszolt: Hát, többnyire. 4 hónapig futottam utána, utána az volt.
  Nekem ők az "új hullámos" hippik. Kedves jelenet volt. Mindez nem sokkal reggel fél 8 után történt.
A Metropol főcímek közül pedig az szúrt szemet, hogy idén már nem nyújtanak be több utcanév módosító javaslatot :)

5 megjegyzés:

Andi írta...

jó lehet reggelente a Duna mellett sétálni....
szerelem első látásra?..... inkább erős vonzalom az én Kedvesem részéről... de lehet, hogy belém is szeretett azonnal?? :))

Dorka írta...

Igen, nem rossz dolog :) Még egész friss a levegő, Duna-szag van (én nagyon szeretem), és ilyen mókás emberek is szoktak lenni, néha.
Hát kérdezz rá :) Könnyen meglehet.

Fruzsi írta...

Valószínűleg még le se feküdtek :)
Nekem attól indulna jól, ha még hajnalban, amikor jóóó hűvös van felkelnék (vagy követve a példájukat, le se feküdnék), és elmennék sétálni és fotózni esetleg meginni egy tök egészségtelen koffeinmentes kávét is, és amikor már meleg lenne, visszaérnék a jó hűvös lakásba, és aludnék... de nem jó hűvös a lakás, úgyhogy ez a forgatókönyv most kihúzva :)

Dorka írta...

Ó, és ide is írtál, de jó! :)
Igen, valószínűleg még nem feküdtek le. Egész éjszaka a szerelemről beszélgettek...
Nem hangzik rosszul a Te verziód sem. Azért a kávé és a fotózás még beleférhet.

Inima de tiganca írta...

Jjjjjjjaj, de tetzsett az utolsó jelenet! :))) Mega Csabi-féle megszólalás. Emlékszem, mikor még a dilemma időszakban sétáltunk Gödöllőn :)