2013. szeptember 10., kedd

Kreatív kedd #1

  Ez a kreatív kedd dolog már egy ideje foglalkoztat, a nővéremtől jött amúgy az ötlet, hogy ők a vőlegényével tartanak ilyen kreatív keddeket. Most már én is fogok tartani a blogon.
  A kreativitásba beletartoznak nekem a "klasszikusok", úgy mint a rajzolás, festés, hímezés, varrás, agyagozás, origami, barkácsolás, írás, zeneszerzés, éneklés, stb. De egy ötletes lakberendezés, rendszerezés, bútorelhelyezés is. De kreatívak vagyunk akkor is, ha egy problémát másképp közelítünk meg, ha egy adott épületet ezúttal nem jobbról, hanem balról kerülünk meg, ha új szóval fejezzük ki magunkat, ha kék csat helyett pirosat teszünk a hajunkba, ha kipróbálunk egy új fűszert... Ha próbálkozunk, újítunk, elrugaszkodunk. Ilyenekről fognak szólni ezek a keddi bejegyzések. Nem mindig feltétlen aznap csinálom meg, amikről írok, és Nektek sem feltétlen kedden kell kreatívkodni (meg persze egyáltalán nem kell semmit), csak ezeken a napokon osztok meg ilyen ötleteket és várom Tőletek is, hogy miket kreatívkodtatok az elmúlt héten, vagy mit terveztek a jövőben.

  Az első kreatív keddre azt a muffint hoztam el Nektek, az utolsó muffinomat hajadonként, az esküvői héten készült. Az alapja az a muffin recept volt, amit az egyik barátnőmtől kaptam a leánybúcsús receptes mappámba, de mivel nem volt itthon minden összetevő, így kicsit módosítottam.


Az én verzióm hozzávalói a következők (12 db-hoz):
- 6 (közepesen púpos) ek liszt (én durumlisztből készítettem)
- 2 tojás
- kevés olaj (kb. 1 dl)
- 3 mérőkanál cukor (nekünk olyan fa cukros kanalunk meg, saccperkábé egy púpos ek lehet 1 mérőkanál)
- 4 tk kakaópor
- 1/2 cs. sütőpor
- kevés víz (kb. 1 dl)
- 10 db kis méretű szilva
- kevés nutella
- kevés méz

Elkészítés:
  A lisztet, tojást, olajat, cukrot, kakaóport, sütőport és a vizet szalagos habverővel összekeverjük. A szilvákat megmossuk, kimagozzuk, apróra vágjuk és kanállal belekeverjük a muffin tésztájába. Ezután a tésztát belekanalazzuk a muffinformákba. A muffinokra egyenként egy kevés nutellát és egy kevés mézet teszünk (nem éreztem nyersen elég édesnek a tésztát, ezért jött ez az extra ötlet), majd betesszük sülni a muffinokat, előmelegített sütőbe. Kb. 180 fokon, 15-20 perc alatt megsülnek. Isteni finomak! :) Azonnal elfogyott az összes. Amelyik muffin forma nagyon tele volt, abból a méz kicsit kicsorgott és odasült, de ez legyen a legnagyobb bajom (kivételesen nem én mosogattam el :P), az íz mindenért kárpótolt!


És Ti mit kreatívkodtatok mostanában vagy mit terveztek?

2 megjegyzés:

Ariadne írta...

Szia! :)
Nagyon jó ötlet ez a Kreatív kedd dolog. Jó kezdeményezés, és rögtön nagyon jóval is indítottál. Szuper ez a muffin.
Nekem most Marie cica készül (varrom).

Dorka írta...

Szia! :)

Örülök, hogy tetszik az ötlet is és a muffin is! :)
Sok sikert Marie cicához! És üdv a blogon!