2013. szeptember 11., szerda

Napi vers #2

  Eredetileg ezt szántam első versnek, amíg meg nem kaptuk az esküvői versünket Apától. :)
Kibogoznom nem sikerült, de nagyon megfogott a hangulata. A verset az Új szerelmes kalendárium c. gyűjteményben olvastam.


Cesare Pavese: Sóból és földből
Sóból s földből eredt 
a tekinteted. Egy nap 
kilúgoztad a tengert. 
Forró növények álltak 
akkor a közeledben. 
Ágávé és leánder. 
Mindent szemedbe zártál. 
Benned sóból és földből 
van érverés, lehellet. 
Nyálát forró szeleknek, 
a kánikula árnyát – 
mindent magadba zártál. 
Te vagy ott kint a földek 
rekedt hangja, a kis fürj 
búvó kiáltozása, 
a kőből áradt hő. 
A föld mind fájdalommal 
s fáradtsággal szinültig. 
Az éj jöttével elhal 
mozgása a parasztnak. 
Te vagy a nagy fáradtság 
s az enyhületadó éj. 
Zárt vagy te, mint a szirtek, 
mint a fű és a föld, 
munkálkodsz, mint a tenger. 
Nincs olyan szó, amely 
birtokba venne téged, 
mely bezárhatna. Halmot 
raksz, mint a föld, hogy élet 
legyen belőle, édes 
lehellet, hallgatás. 
Kopár vagy, mint a tenger, 
akár egy szirt virága, 
s egyetlen szót sem ejtesz, 
s nem szól hozzád se senki.

Somlyó György fordítása

2 megjegyzés:

Attrubal írta...

Igazán gyönyörű vers! :-)

Dorka írta...

Ugye.. :) Örülök, hogy tetszik!