Legyél Te is Snitter!

Azt hiszem, ez lett a végleges elnevezése a snitt.hu-t használóknak: snitter.

A snitt.hu a moly.hu mintájára, és annak szellemi atyjától származik, durván 1,5 hónapja indult. Ezt is, mint a Moly-t, a felhasználók teszik azzá, ami. Szorgosan töltögethetik fel a filmeket, plakátokat, trailereket, stb. Közben lehet várólistára gyűjteni a filmeket, zónákban beszélgetni, filmeket értékelni, és a többi. Mert hogy ez egy filmes oldal.

Filmnézés előtt jó ránézni, hogyan értékeltek egy-egy filmet mások, de ha mégis mellé nyúlnánk, akkor a Csak ezt ne! zónában kipanaszkodhatjuk magunkat. Lehet játszani is pl. az Egy-kép-kocka játék zónában, illetve ha egy régen látott filmnek nem emlékszel a címére, segítséget kérhetsz a Melyik az a film? zónában a többi felhasználótól.

Régen nagy filmnéző voltam, a Vox-ot is vettem időről-időre (nem tudtam másra költeni a pénzem :P), jó újra belemerülni a filmek világába.

És végre egy hely, ahová elég hamar regisztráltam, hogy enyém legyen a Dorka felhasználónév ^^

A 6-8 hetes kor és a kiakadva sírás

Ebben a korban már kezd kinyílni a csipája, egészen nagylányosan tud viselkedni, egyre több ideig elvan játékkal, nézelődéssel, hatalmasakat mosolyog :) De tényleg! Imádnivaló! A nagyszülők alig ismertek rá az egy hetes nyaralás után, olyan békés lett. Aztán jön az este, és jönnek a szörnyek. Minden megváltozik. Jön a Síró Démon, és rátör Rebekára. Néha elég erősek vagyunk, és kevesebb nyűglődés után legyűrjük és helyét átveszi az Álom Manó. Néha viszont a Síró Démon kerekedik felül, én pedig eleinte kétségbeestem és én is sírtam egy sort. Aztán volt, hogy egy darabig sikerült türelmesnek maradnom, de ha tovább maradt a Démon, ideges lettem, türelmetlen. Hiszen én mindent megtettem... hordoztam, fürdettem, etettem, pelenkáztam. Türelmes is voltam - egy darabig. Akkor miért csinálja?

Kicsit utánaolvastunk - főleg a férjem, aztán ő küldött egy cikket. Utána kezdtem el még jobban figyelni a testkontaktusra és a levegőztetésre. Eddig is hordoztam napközben (mert lerakni nem lehet napközben alváshoz, én meg örülök, hogy éjszaka működik a dolog), de még jobban figyeltem a testkontaktusra, bőr-bőr kontaktusra. Minden pelenkázáskor hosszasan simogattam, össze-vissza puszilgattam, igyekeztem még a nyűgös időszak előtt (6-7 órás kezdés) sokat kint lenni vele a levegőn és megfürdetni, azt is hosszasan, sokat simogatva. Volt, hogy így sikerült elkerülni a kiakadós sírást. Ha nem, akkor pedig le lehetett rövidíteni és a komolyságából is vissza lehetett venni, ha a babát pelenkára vetkőztettem, én pedig melltartóra vetkőztem (melltartóbetéttel, a sírástól úgyis beindult a tejem, ne kenjek össze mindent), és úgy szorítottam magamhoz és igyekeztem megnyugtatni (ha hűvös van, egy takarót még rá kell rakni a hátára). Amúgy meg türelem, türelem, türelem és kitartás. El fog múlni. Mindennek az a vége, hogy elalszik. Ezt magamnak is mondogatni kell, mert bizony eddig még mindig elvesztettem a türelmem, ha mondjuk 3/4 óránál tovább volt ennyire nyűgös. És nem csak aznapra múlik el, de egy idő után végleg. Tudjátok, a 18 évesek már nem sírnak este 7 és 11 között minden nap :D

Abból lehet látni, hogy nincs komoly baj (azon túl, hogy a szokásos köröket lefutottuk), hogy sok helyzetben egyszercsak megnyugszik és hosszasan elvan. Pl. mikor kibontom a pelenkából. Vagy tegnap nem kért enni, de a szoptatós párnán egyszercsak megtalálta a tekintetem és hosszasan elnézegettük egymást, beszélgettünk. Aztán valami elpattant. Nem, nem a hasa fájt, nem tekergőzött, aznap rendesen kakilt, tud ő már büfizni, pukizni (bár az Infacolt még mindig adjuk neki biztonsági szempontból).

A szokásos körök pedig: pelenkacsere, etetés, megnézni, nem fázik-e, nincs-e melege. A nagy kánikulában lehet, hogy pelenkára vetkőztetve is a meleg miatt sír, és egy hűvösebb (nem hideg, hanem csak langyos) fürdetéstől máris megnyugszik.

Ezek a népek szerintem, ahol kevesebbet sírnak a babák, nem csak, hogy hordozva vannak, de sokszor pucéron vannak hordozva, és megvan a bőr-bőr kontaktus is (mert ott olyan jó idő van), illetve kint vannak folyamatosan a levegőn. Ezért is figyelek ezekre. Ja, meg hát az igény szerinti szoptatás. Bár szerintem ez babafüggő. Rebeka, ha nem éhes, köszöni szépen, nem kér a mellből, csak sír tőle. A minden nyikkanásra mellre tevés nálunk ezért nem jó. Mert ha nem ez a baja, akkor csak ideges lesz tőle. Ha aludni akar, ringassam álomba. Ha a pelusa piszkos, cseréljem le. Ha melege van, fürdessem meg, hűtsem le. És ha gyakran eszik, a pocakja nem tudja megemészteni a tejet és csak fájni fog tőle. De valóban van olyan időszak, amikor jóval gyakrabban kér inni/enni.

Azért érdemes még ezt a cikket is elolvasni. Nekem a lényeg inkább az, hogy nagyon le kell lassulni, rá kell állni a baba ritmusára, mintha hullámlovas lennél. Ő a legfontosabb - ehhez pedig sokszor Te Magad vagy a legfontosabb. Így néha előbbre való, hogy egyél, igyál, pisili, tisztálkodj, és utána nyugtasd meg a babát (persze közben is lehet hanggal, simogatással). Egyszerre igényel monotonitás tűrést és rugalmasságot. Irtó nehéz, mert teljesen másképp kell élned, nem megszokott felnőtt élet ez, inkább egyfajta időtlenségben élsz. Amibe bele lehet helyezkedni - de aztán vajon hogy helyezkedek vissza a felnőtt világba? És közben hogy kapcsolódok a többi, nem időtlenségben élő embertársamhoz? (pl. a férjemhez, akinek kötött munkarendje van)

Ui.: Ja, és elvileg (azt olvastam), az anya a baba egy hónapos korára meg tudja különböztetni a sírásokat, és egyből tudja, mit kell tennie. Hát én nem tudom megkülönböztetni. Tippjeim vannak, sakkozgatva abból, mikor evett utoljára, álmosan pislog-e, nincs-e kaki szaga, megnyugszik-e a ringatástól, vagy kitartóan sír.

Kicsit kiemelkedve a hullámokból

Huh, most vasárnap lesz Rebus 7 hetes. Most sikerült kicsit kiemelni a fejem a hullámokból és levegőhöz jutnom, körbe néznem. Észrevennem, hogy hamarosan vége a nyárnak, és nekem kell a napfény, különben nyűgös leszek nagyon télen. Úgyhogy du. csakazért is letettem Rebust a kiságyba (amúgy eddig csak éjszaka és nagyon kivételes alkalmakkor aludt kiságyban), hogy ki tudjak menni napozni. Sikerült! Engedte a kis szentem. Ez az érdekes, hogy mikor már nagyon nem bírnánk valamit, akkor lesz vége, vagy válik egy picit könnyebbé - és jön persze új nehézség, de az már másképp terhel.

Megtalálta a hüvelykujját a kis édes :) lehet, hogy nehezebb leszoktatni a gyerkőcöt az ujjszopásról, mint a cumiról, de ez van. Meg tudja magát nyugtatni, és ezzel engem is. És olyan jó nézni, ahogy a szájával fejti le a hüvelykujját az ökölbe szorított kezéről! Mert ugye ezt neki még így könnyebb, mert a keze nem olyan ügyes - még. Szóval ilyen skillel gazdagodott a napokban. A fejét már pár napos kora óta gyönyörűen tartja, imádom, ahogy a vállam felett elnéz, a kis fülét, a nagy haját, ahogy a forgójánál szétáll, meg ahogy rálóg a tarkójára. Most már kis személyisége is van, nagyokat mosolyog rám (és más emberekre is), szépen néz a szemembe, és lassan gyakorol a gügyögésre-gagyogásra is, alakulnak a hangjai. Én is folytatom az anya-szerepbe helyezkedést, elkezdtem játékot gyártani a babának (amikor azt hittem, esetleg megunta már a mostaniakat, de kiderült, hogy nem, csak aznap éppen semmi kedve nem volt játszani, csak enni és aludni). Nem tudom, mikor fogom tudni befejezni, remélem, még fogja élvezni ő is, és nem csak a következő lurkó :D

Most már tényleg hamarosan költözünk a saját lakásba, nagyon várjuk. Most már készen állok rá, nem félek tőle. De örülök, hogy nem dobtak be a mélyvízbe. Bár valahogy biztos megoldottuk volna.

Anyaság

2015. június 14-én, 12.28 perckor megszületett a kislányunk, Rebeka, 4130 grammal és 55 centivel.

Most is itt alszik a vállamon a sósszsák, a 16-ai vizsgálaton 5370 grammnak mérték, és 58 centinek.

A szülésről majd később. Most az anyaságról való írás tombol bennem inkább.

Azt írnám, hogy senki nem mondta, hogy ilyen nehéz lesz, de valószínűleg csak nem akartam meghallani, elhinni. Hiszen velünk minden másképp lesz... Hát nem lett. Hogy az első 3 hétben le vagyok tiltva arról, hogy a gyerekkel sétálgassak? Mindenki körbeugrál és ellát, nekem meg nincs más dolgom, mint enni-inni, aludni (hogy legyen elég tejem) és etetni. Meg eleinte napjában 6x átöltözni, mert elönt a tej (a módszer bevált, lett elég tejem). És nem, ez nem jó... 1 napig oké, hogy kiszolgálnak, de 3 hétig... és persze a baba legjobban séta közben nyugszik meg, de én nem sétálhatok vele... akkor sír. Valaki segítsen. Az első pár nap után, mikor már kiheverte a szülést, bennem is lecsengtek az ujjongó hormonok, akkor megőrjít a sírása, elkezd hiányozni az alvás és jön a babyblues. Hiába tudom, hogy ez a hormonok játéka, és ez normális, akkor sem könnyebb. Nem segít. Először jött a szar anya vagyok érzés, aztán a baba sajnálása, hogy valami rossz neki, azért sír, aztán néha már csak unom, és/vagy dühös vagyok, hogy miért sír, miért nem alszik/játszik szépen... Persze jöhet a bűntudat is, hogy hogy érezhetek ilyet, hogy mondhatok olyat a babának, hogy most már kicsit unalmas, amit csinál... Bár ez az érzés kevésbé jött. Most már nem érzem magam szaranyának. És megértem anyát, miért vágott be az éjszaka közepén az autóba is vitt el autókázni.

Néha azt érzem, legfőképp egy eszköz vagyok, amelynek annyi a feladata, hogy biztosítsa a baba túlélését. Lesem az órát, mennyi idő van a következő etetésig, ami kánikulában volt, hogy óránként történt, máskor 2 óránként, amúgy meg 3 óránként kellene, de lehet, hogy alszik egy nagyot, és 4 óra lesz belőle. Éjszaka meg 5-6-7 óra is eltelhet két etetés között (friss: ma 8 óra is eltelt).

Éreztem, hogy kezdek megszűnni annak lenni, aki voltam. Egy csinos egyetemista kismamából hirtelen kisgyermekes anyuka lettem. Egészen más világ. Először lebontom az addigi személyiségem, aztán valahogy újjáépítem, integrálom ezt az új ént. *még folyamatban* (most itt pukizik, amivel meg jól felébresztette magát)

Nem hiszem, hogy erre nagyon fel lehetne készülni.

Mert magam sem tudtam, hogy a testi változások közül (amiket amúgy sem lehet előre megjósolni, mik lesznek), a köldököm fog a legjobban zavarni. Persze, tele vagyok csíkokkal. De amúgy is kinőttem már a miniszoknyás korból, a strandon meg pont leszarom, hogy csíkos vagyok. Meg felszedtem pár kilót, de az majd lemegy (alig várom, hogy menjek úszni és biciklizni!), a melleim is megváltoztak, de a köldököm... Az az identitásom része volt - ezek szerint. Pedig már teljesen köldökszerű most is, de nem az enyém, nem olyan, hiányzik. Remélem, még fog valamelyest visszaváltozni. De eszembe sem jutott előtte, hogy ez ennyire fog majd zavarni (persze eltörpül a babával kapcsolatos nehézségek mellett).

Vagy hogy a hosszú hurcolászásokban az a legrosszabb, hogy leizzadok és ragadok. Nem is a fáradtság, a ragadás, a rossz komfort. Hogy büdös vagyok (egy darabig megpróbáltam a baba kedvéért dezodor nélkül lenni, de elég volt - engem jobban zavar az izzadtság, és az új testszagom, mint őt a dezodor). Vagy esetleg nagyon éhes.

Meg úgy egyáltalán, hogy hogy fogom bírni, hogy milyen lesz a baba. Szóval nem hiszem, hogy megérte volna várni, akkor sem lettem volna okosabb. A tökéletesen előkészített babaszoba sem segített volna. Ki tudja megjósolni, mitől nyugszik majd meg? Jó, ha van itthon pár alternatíva, de úgy is improvizálni kell. Labdán pattogás, pihenő szék, fürdetés, csobogó víz, zene...?

Meg hiába hiszem, hogy simán belehelyezkedek az anyaságba. Arról, hogy mi is az anyaság, mivel jár, akkor lesz igazán fogalmam, amikor már benne vagyok - akkor meg már kvázi késő :P Legalábbis nem adom fel, az biztos.

Ha előre tudnák, milyen fájdalmas a szülés (vagyis inkább a vajúdás), milyen nehéz egy csecsemővel, biztos jóval kevesebben vágnának bele - gondolom először. De igazából a természet jól kitalálta - hiába ragaszkodom görcsösen az emlékekhez, hiába írom le, úgyis elhalványodik, úgyis elfelejtődik a fájdalom és a nehézség mértéke. (És jön a következő.) Ha már a babát nem készítik fel rendesen a külvilágra (pl. fejletlen emésztőrendszer és ezért hasfájás), akkor legalább az anyát megtanítják felejteni. Meg amikor jó, akkor nagyon jó, és akkor olyan ügyesnek érzem magam, és a világ legjobb babájának Rebekát :) Már biztos el is múltak a nehézségek... Aztán persze nem. Ha az egyik el is múlik, jön egy másik. De a lényeg, hogy eszik eleget, fejlődik rendesen, láthatólag erős is, a mozgásfejlődése is rendben lesz, van tiszta alvó helye, a pelenkát eleget cseréljük rajta és fürdetve is van, és megkapja a szükséges gyógyszereket, kezelést (oltás, köldökápolás, pocakra Infacol, szemcsepp). És szeretve van. Sok ember által. Fel fog nőni, anélkül, hogy a csecsemőkora maradandó lelki sérüléseket okozna neki, és le fog érettségizni. Pont.

Szóval azt hittem, csak úgy belehelyezkedem majd, nekem menni fog. Kívülről könnyű így gondolni, aztán vagy sikerül, vagy nem. Ahogy idén is elterveztem, hogy mennyit fogok befelé figyelni, festeni, naplót írni, stb... Rá kell jöjjek, hogy nem azért élek (éltem) ilyen pörgős életet, mert kell, pedig mennyire vágyom a hosszú pihenőkre, lassú életre, nem. Én ilyen vagyok, igazi duracell nyuszi. Rövid alkalmakra nagyon bele tudok merülni a pihenésbe, alkotásba, de kell más is, kell a kimozdulás, emberek, tervek. Tervezés és szervezés. Aztán mostanában jó, ha az egy napi feladatomat meg tudom csinálni (persze a baba ellátása mellett) - úgy mint hajmosás, e-mail írás, stb.

De ma éppen jó, nagyon jó. Rátaláltam az aktuális csodaszerre: gyakori fürdetés és hordozás, ha aludni akar. Így viszonylagos nyugi van. És aktív tudok lenni. Meg a héten kiderült, hogy cumiból is szépen eszik (és nem köpi ki utána az anyamellet sem), szóval heti egyszer mondjuk lehet cumiztatni is, és el tudok majd menni úszni mondjuk :)

Ezt a bejegyzést 2015. július 21-én kezdtem el, és összesen 6 részletben sikerült megírnom.

A terhességről #4 Még pár dolog, ami eszembe jutott - mozi, forró dolgok és derékfájás

Előre leszögezem, hogy az információk hiányosak, illetve nincs semmilyen egészségügyi végzettségem. Minden kismama szervezete más és más, mindenképpen konzultáljon orvosával, védőnőjével, neki mit szabad/nem szabad, ajánlott/nem ajánlott!

Írtam már a táplálkozásról, a mozgásról, pihenésről és öltözködésről, illetve a szépség- és egészségápolásról is. Még pár dolog az eszembe jutott, illetve hát telnek-múlnak a napok, hetek, hónapok, történnek új dolgok is.

Amit még kifelejtettem szerintem az előző listákból, az két dolog: a mozi és a mindenféle forró dolog.

Miután a baba elkezd hallani - körülbelül egybeesik azzal, amikor elkezded érezni a mozgását - nem ajánlatos moziba vagy hangos koncertre menni, mert az odabent irdatlan nagy zajt csap, és nem valószínű, hogy jól esik neki. Volt, aki elment, és a baba végigrugdosta az egész filmet. Én inkább nem kockáztattam, nem mentem moziba. Helyette itthon projektoron nézzük a filmeket, nekem tökéletes :)

A forró fürdőket és a szaunázást sem ajánlják, mert a magzatvíz túlmelegedhet, ami nem tesz jót a babának. Ezen felül a meleg vizes medencéket a fertőzésveszély miatt sem ajánlják, csak sportuszodába menjünk, az a tuti.

Aztán ami idő közben történt velem: harmadik trimeszteri derék/csípő/forgófájás. A Moly-on már szépen megfogalmaztam, mi volt, nagyjából azt átmásolom ide is :)

A kezdetekről:

"Vasárnap betöltöttem a 32. hetet, de már kb. 1 hete eléggé problémássá vált a derekam. Azt reméltem, április végéig még aktív tudok maradni, és utána is be tudok menni még 2x az egyetemre, az egyszem kurzusomra (ez kell még, hogy abszolváljak). 

Hát, nem így történt. 

Először csak el-elfáradt a derekam, de kialudtam. Aztán megfájdult kicsit, és már nem aludtam ki. Ma pedig odáig fajult, hogy bár elmenni el tudtam otthonról, és egy egész picike sétát is tettünk a Kedvessel, felfelé a lépcsőn már csak rá támaszkodva tudtam feljönni – vagy választhattam volna, hogy két kézzel a korlátba csimpaszkodva vonszolom fel magam, de ezt a férjem azért nem hagyta. A jobb derekam/csípőm/forgóm (azt se tudom, mit érint pontosan) a gyenge pont, így ha a jobb lábamra nehezedek, az fájdalmas tud lenni (és most a lépcsőn felfelé extra fájdalmas volt). Bár nem mindig, napközben épp volt, hogy azt éreztem, egész jó vagyok, nincs folyamatos nyilalló fájdalom, csak lassított járás (meg csak egész aprókat tudok lépni). Nem igazán tudom, hogy mi lenne jó neki. A csípőkörzések egész jók, meg néhány átmozgató gyakorlat, de pl. alvás után reggel mindig rosszabb, mintha be lennének rozsdásodva. Napközben így nehéz eldönteni, hogy mozogjak, vagy pihenjek. Már hívtam kismamamasszőrt is, de mivel bába is egyben, ma épp nem tudtunk beszélni, épp szülésnél volt. Remélem, holnap tudunk, és hamar sikerül időpontot egyeztetni. És remélem, hogy valamivel jobb lesz, és nem csak egyre rosszabb. Bár persze, ahogy a Kedves is rávilágított, a terhelés már nem lesz kisebb, a baba csak folyamatosan növekszik (és már múlt hét szerdán is 2393 g-ra becsülték, ami persze nem pontos, de akkor is…). Maximum a saját hízásomat tudom valamelyest befolyásolni, ha jobban odafigyelek arra, mit eszem (eddig annyira nem kellett, nem jöttek fel vészesen a kilók)."

Aztán az enyhülésről:

"A múlt heti eset, azt hiszem, hétfőn volt, mikor nem tudtam feljönni egyedül a lépcsőn, nagyon megijesztett. Kétségbeesetten hívtam a kismamamasszőrt, akivel másnap tudtam végül egyeztetni. Először jövő hetet mondott, akkor kétségbeestem, hogy mi a fenét fogok én addig csinálni… aztán végül péntekre be tudott szorítani a napi rendjébe :) Na de addig se voltam rest, igyekeztem én is gyógyítani magam. 

Két napig a következő volt a menetrend: először is, nem mentem ki a lakásból. Felváltva pihentem és mozogtam, ami azt jelentette, hogy a nap nagy részében a kanapén ültem (jól megtámasztott háttal és derékkal), szakdolgozatot írtam, aztán 1-2 óránként felálltam és átmozgattam magam, napi 2x „tornáztam”. Ami kb. a következőből állt: csípőkörzés 8-as formában, meg simán körbe-körbe is (mind a két feladat mindkét irányba), utána térdelő támasz és cicahát-kutyahát úgy, hogy kutyánál beszívtam orron keresztül, cicánál pedig kifújtam szájon keresztül a levegőt. Ezt addig, amíg kellemesen relaxált állapotba kerültem a légzésre figyeléstől. Ezután mindenféle nyújtások következtek. Felültem, a két talpamat összeraktam, először közel a csípőmhöz, és szintén jó kis légzésekkel nyújtottam, aztán távolítottam a csípőmtől az összerakott talpaimat, és minden egyes kilégzésnél kicsit közelebb hajoltam rá. Ezután felegyenesedtem (csak óvatosan és lassan!), az egyik lábam nyújtva, a másikat hajlítva a nyújtott láb térdéhez raktam, és ráhajoltam a nyújtott lábra (minden kilégzésnél egyre mélyebbre), majd lábcsere (közben a nyújtott láb pipál). Ha jól esett, akkor még nagy terpeszbe is beültem és úgyis ráhajoltam az egyik és a másik lábamra is. Nagyjából ennyiből állt a tornám. Ezen kívül 2 napig napi 1x le is dőltem du. pihenni-aludni, kb. 1 órára. Ekkor bekentem körömvirágkrémmel az érintett területet, illetve levendulás.vizes borogatást tettem rá (+ száraz kötést), és így pihentem. Miután felkeltem, levettem a kötést. Ezt azért csináltam, mert olyan érzésem volt, mintha be lenne gyulladva, és a levendula jó arra (és amennyire én tudom, ez veszélytelenül használható várandósság alatt is). 

Éjszaka pedig többnyire párnával a lábam között aludtam. 

Így szerdára sikerült azt elérni, hogy le tudtunk menni Gödöllőre ügyet intézni, és ott is tudtam lépcsőzni, illetve itthon is fel tudtam jönni egyedül a lépcsőn (de azért autóval kellett ide-oda furikázni, Apa jött fel értünk Pestre és hozott haza minket). 

Pénteken jött a kismamamasszőr, aki bő egy órán keresztül masszírozott. A keresztcsontot nem masszírozta, nehogy problémát okozzon egy kis alhasi vérbőséggel, de 2 perc után nem is hiányzott, hogy ott masszírozza. Inkább lejjebb, a csípőmet, fenekemet, combom oldalát masszírozta (mandulaolajjal). Megnyugtatott, hogy ezt valószínűleg nem nagyon tudtam volna elkerülni, mert a hormonok miatt csúszik szét a medencém, csípőm, lazul minden, hogy készüljön a szülésre. Sok kismamának vannak ilyen tünetei. Meg azt is mondta, hogy nehéz hozzáférni, mert mélyen az izom (! és nem zsír :P) alatt vannak az érintett területek, így csak a kitartó masszírozás tud segíteni, hogy elérjen oda is a hatása. Hát jó kitartó volt. 

Szombaton el tudtam menni osztálytalálkozóra, és nem robbantam le :) Hétfőn el tudtunk menni vásárolni a közeli boltba, és haza tudtam jönni egyedül, a lépcsőn sem kellett segíteni. Tegnap pedig elvillamosoztam a Blahára, ott egy picit sétáltunk, aztán haza tudtam jönni egyedül (még krumplit és uborkát is vettem az útba eső zöldségesnél). És úgy tudok éjszaka megfordulni, hogy nem kell csigatempóban araszolni a csípőmmel, esetleg kézzel rásegíteni. Csodálatos érzés! :) 

A hosszú séták még mindig nem nekem valók, és vsz. ez már így is marad, de az, hogy a mindennapi teendőimet el tudom látni, és nincsenek olyan nagy fájdalmaim, óriási érzés! Persze nem bízom el magam, és továbbra is inkább itthon pihengetek, emelni nem emelek nehezet, és mindenből csak annyit csinálok, amennyi jól esik. A pingvines járás viszont szerintem marad, csak kicsit visszafogottabb formában. 

A pocaktartót végül nem próbáltam.

Amúgy a leányzó jól van, befordult már a 32. hétre biztosan (akkor voltam UH-n), és azóta is érzem, mert jól lent van a hasam, és kezdi nyomogatni a hólyagomat is."

Hát így. Tegnap el tudtam egyedül intézni a szakdolgozatom köttetését, leadását, bár hazafelé azért a téren megpihentem, mielőtt feljöttem volna a lépcsőn, de sikeresen feljöttem, nyilalló fájdalom nélkül. A lábaim azért elfáradtak (jó meleg is lett délutánra, én meg szerintem túl voltam hozzá öltözve). Ma is tettünk itt a környéken egy kis sétát. Cipelni már nem cipelek semmi nehezet, venni is max. 1-2 kg-ig veszek valamit, és nem messzi boltból. És olyan csodálatos érzés, hogy ismét képes vagyok a mindennapi teendőimet ellátni :)

A szakdolgozat letudva, munkába már nem járok, szóval most jön az a furcsa időszak, amikor nem lesz más dolgom, mint pihenni, a babára és magamra figyelni (meg kicsit kényeztetni a férjemet is azért), és készülődni. Már csak másfél hónap van hátra a kiírt időpontig :)