2013. február 7., csütörtök

Alap konyhafelszerelés

  Timdér barátnőm, akivel a kiállításokat is csináljuk, tavaly egyszer megkért, hogy segítsek neki főzni. Brokkoli krémleves mellett döntöttünk, aztán persze rá kellett jönnünk a bevásárlás után a konyhában, hogy nincsen botmixere. Így brokkoli leves lett belőle. Azóta érlelődik bennem, hogy írok egy eszközlistát, ami egy háziasszony alapkészletéhez - szerintem - szükséges, vagy legalábbis nagyon jól jön - persze kreativitással sok mindent lehet helyettesíteni.

Evőeszközök, egyéb, kisebb eszközök

- kanál, abból mindenféle: mokkáskanál, teáskanál, evőkanál, merőkanál, fakanál
- villa (abból a nagy is elég)
- kés: kisebb és nagyobb is, éles is és kenőkés is
- kenőtoll (amivel lehet kenegetni pl. a pogácsa tetejét)
- kézi habverő (habarásokhoz, csomómentesítéshez irtó jól jön!)
- szűrő és szita (szóval kis és nagy lyukú, lehetőleg olyan, ami bírja a hőt, kisebb és nagyobb méret is)
- palacsintaforgató (ha csak nem profi az illető a palacsintadobálásban vagy ha nem szereti a palacsintát)
- pl. húsforgatáshoz meg máshoz is ilyen ollóformájú fogóka, kiszedő
- sült krumpli/süti kiszedő lapát
- pogácsaszaggató/megfelelő méretű pohár
- reszelő (kis és nagy lyukú)
- gyalu
- zöldségpucoló (aki a késsel nem olyan gyors és ügyes)
- sodrófa (bár egy ideje nélküle élek, de néhány sütihez nélkülözhetetlen)
- tölcsér

Szép tál, lábas (akinek lábra van szüksége, hogy magsabb legyen) és fazék
Edények, tálak

- lapos és mély tányér
- lábas (kisebb-nagyobb)
- fazék (kisebb-nagyobb)
- serpenyő (laposabb is a palacsintához pl., mélyebb is a rántott dolgok kisütéséhez pl.)
- tepsi
- nagy műanyag edény (sütikhez, tésztagyúráshoz, a gömbölyűbbet ajánlom a habverő miatt)
- poharak, bögrék (a bögrés sütihez, tojás szétválasztáshoz)
- műanyag dobozok (szállításhoz, fagyasztóba rakáshoz)
- mérőedény/konyhai mérleg

Robotgépek, egyéb masinák

- botmixer (a fent említett okból, krémlevesekhez, turmixokhoz, néhány főzelékhez)
- habverő (gépi, sok-sok sütihez, tojáshabhoz)
- pirítós sütő (lehet nélküle élni, nekem azért kell)
- melegszedvics sütő/grillsütő (enélkül is el lehet lenni, de azért a melegszendvics finom, és ebben gyorsabb, mint a sütőben)
- mikró (lehet nélküle melegíteni, de azért jól jön)
(- vízforraló)
(- kenyérsütőgép, ez nem alap, de hasznos, dagasztani is tud)
- meg ugye gáztűzhely és hűtő

Kiegészítők

- konyharuhák
- kötény
- sütőpapír
- alufólia
- folpakk
- befőttes gumi
- gémkapocs
- zacskók
(utóbbi három az élelmiszerek elrámolásához, lezárásához)

Össznépi gyűjtögetés következik! Kinek mi az, ami még ide tartozna? Mi nem?

1 megjegyzés:

Dorka írta...

Na jó, egy másik barátnőm, aki mostanában kezdett el háziasszonykodni, elhűlt ennek a bejegyzésnek a láttán, a párja is csak viccesen megkérdezte, hogyha odaadja a hitelkártyáját, az elég lesz-e. Ezen a listán még lehet csökkenteni. De szép lassan érdemes ezeket beszerezni (akár karácsonyi ajándékként), szerintem. Azért kigondoltam egy minimalistább verziót.
- mindenféle evőeszköz (amiket felsoroltam, kanalak, villa, kések)
- tányér
- mérőedény (vagy nagyon érzésre főzöl, nekem ez csak sok gyakorlás után megy, de van olyan mérőedény, amin a bögre is rajta van, mint mérőegység, így bögre sem kell)
- tepsi (ha sütni is szeretnél)
- serpenyő (bár ha lemondasz a palacsintáról, ki lehet bírni nélküle)
- valamilyen edény (lábos vagy fazék), lehetőleg ne egy darab és lehetőleg kisebb és nagyobb is legyen, vagy ha választani kell, inkább nagyobb
- egy nagy edény, amibe mindenfélét lehet kutyulni (akár fém is lehet, a műanyag csendesebb, de akár egy nagy fazékban is meg lehet oldani, ha nagyon muszáj)
- a kézi habverő nem alap, de párszáz forint és nagyon hasznos, akár a robotgépet is helyettesítheti sok esetben
- kenőtoll (annyira olcsó, és pogihoz azért fontos)
- vágódeszka (vagy olyan konyhafelület, amin lehet vágni)
(- és zárójelesen a botmixer, a vesszőparipám, igazi csodaszerszám)
Kb. ennyi. Ez azért már nem is olyan ijesztő, ugye? :)
Ja, és persze legyen egy gáztűzhelyed :D
De nyilván attól függ, ki mit és hogyan készít otthon. Ha valaki otthon darálja a húst, annak kell húsdaráló is, aki szeret egész tökből tökfőzeléket készíteni, annak jól jön egy gyalu (meg az uborkasalátához is, de akár késsel is meg lehet oldani). Ha valaki imádja a gofrit, vsz. venni fog egy gofrisütőt. És így tovább. Ez egy hosszú és örömteli folyamat. :) De a legalapabb receptekhez vsz. ennyi is elég.