Ennek a gácsérnak semmi köze sincsen a kacsához - ha csak nem kacsatojást használunk hozzá. Ez egy végtelenül egyszerű, ám ugyanolyan laktató tésztaétel. Hogy kicsit különlegesebb és nyáriasabb legyen, a Párommal uborkasalátát készítettünk mellé.
Az előétel szilvás-banános tejes turmix volt (a szilvát nem szabad csak magában, valamivel keverni kell, mert nagyon savas!), aztán gácsér uborkasalátával, desszertnek meg... arról majd később. Most következzen a gácsér receptje.
Hozzávalók (4-6 főre):
- kb. fél kg szarvacska tészta (vagy bármi egyéb, amit szeretünk)
- 4-5 tojás (attól függ, mekkorák a tojások)
- 25-30 dkg sajt (főként trappista és egy kevés füstölt, de kedv szerint válogatható)
- só
- bors
- víz
A tésztát sós vízben megfőzzük. Közben feltörjük egy tálba a tojásokat és lereszeljük a sajtot. Mihelyst megfőtt, leöntjük róla a vizet, de a gázt közben nem zárjuk el. Visszatesszük a tésztát a tűzre, ráöntjük a tojásokat, közben folyamatosan kevergetjük, oda ne égjen, fűszerezzük sóval, borssal, ráöntjük a sajtot is, és kicsit sütjük még, folyamatosan kevergetve, még a tojás olyan rántotta szerű, a sajt pedig folyós nem lesz (pár perc az egész). Ezután elzárjuk a gázt és tálalhatjuk is. Frissen, vagy legalábbis melegen az igazi, amikor még folyik a sajt.
Ehetjük magában, vagy bármilyen salátával. Mi uborkasalátát készítettünk, Párom gyalulta az új, hiper-szuper gyaluval, sőt azzal is pucolta, én pedig beízesítettem. A mokkáskanálhiány ismét megmutatkozott... hiába igyekeztem figyelni, hogy bár teáskanál van a kezemben, de csak mokkáskanálnyi kell, mégis 3 teáskanál ecet ment a lébe... Így szépen tovább vizeztem, sóztam, cukroztam, míg elfogadható nem lett. Azért remélem, legközelebb gördülékenyebben fog menni.
A recept a Kedves Páromtól és családjától származik, náluk hagyománya van ennek az ételnek. Az unokatestvérekkel, ha Pároméknál voltak, ezt ették - de tonnaszámra. Hiába, feneketlen bendőjűek azok a fiúk - még jobban, mint a női táskák.
Most vasárnap a leendő Apóst és az ő Kedves Édesanyját vártuk ebédre. Előző este csak törtem és törtem a fejem, hogy mit készítsünk másnap ebédre. Jó lenne valami nyárias, meg uborka is van... de a cukkínivel hogy rakom egybe... sok apróbb probléma merült fel. Végül a Kedves bedobta ötletnek, hogy legyen valami tésztaétel. Emlékeztem, hogy láttam is egy cukkínis carbonara receptet, gondoltam, az jó lesz. Össze is írtam a bevásárlólistát másnapra. Na de a boltban aztán a Kedves elkezdett ellenkezni, hogy ő nem akarja valami zöld izével elrontani a fincsi carbonara-t. Hát jó, akkor legyen sima carbonara. De legyen az ő receptjük szerint (ez is családi étel), füstölt-főtt tarjából. Ám abból nem volt egybe nagy darab, csak szeletelt, az meg nem jó, mert szétfő. Akkor legyen angolszalonnás, mint a netes receptben. De az is csak szeletelve volt kirakva, nekem pedig már nem volt kedvem kérdezősködni (tudom, gyerekes), akkor a Kedves előrukkolt a gácsér ötlettel. Rábólintottam, de nem voltam vele elégedett. Semmi nyárias nincs benne és olyan kis egyszerű... Kicsit morcogtam, aztán eszembe jutottak az uborkák. Fel is villanyozódtam és megkérdeztem a Kedvest - vagy inkább kijelentettem - hogy a gácsérhoz illik az uborkasaláta! Gyorsan elrohantam még egy kis uborkáért, hogy biztosan legyen elég, aztán láttam, hogy még mindig nem kerültünk sorra (mert időközben beálltunk a pénztárhoz), úgyhogy még egy kis ecetért is elszaladtam, a biztonság kedvéért, bár volt otthon még egy kevés. Így alkottuk meg végül a fent említett ételt.
Desszertnek egy keményítős sütit gondoltunk, mivel a múltkori kínai illatos-omlós próbálkozásból maradt bőven. Ezt a Kedves készítette, én csak időnként asszisztáltam. Fél adagot gondoltunk, aztán lett belőle háromnegyed, de teljes adag vajjal, gyúrás helyett habverővel, fóliába tekerés helyett csak bedobtuk egy tányéron a hűtőbe, aztán nem parányi gombócokat gyúrtunk, hanem egy zacskóba öntöttük az anyagot, amire lyukat vágtunk és abból nyomogattunk kis kupacokat sütőpapírra. A koktélcseresznyét (hál' Istennek) elhagytuk, így tettük be a sütőbe. Az első adag kilapult teljesen, egy lappá olvadt össze és picit oda is égett - és egyáltalán nem olyan fehér volt, mint a képen, hanem világos barna - a második adag nem égett oda, de az is kilapult és lappá vált. Így, miután kihűlt, törni lehetett apró darabkákat. Lekvárral (ribizli, birsalma) egész jó volt - bár érződött a túl sok vaj - de ennyit a keményítőről... Maradunk a lisztnél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése