2012. augusztus 2., csütörtök

Rakott cukkini

A receptet a neten találtam (ezúton is köszönöm a feltöltőnek!), de kicsit módosítottam rajta, mert abból dolgoztam, ami itthon volt.


Hozzávalók:

- 1 cukkini (az enyém nem volt olyan nagy, inkább közepes)
- 2 db paradicsom (közepes méret)
- maradék sült hús, 2 szelet (eredetileg kínai illatos-omlós, de a bundája vacak lett, azt leszedtem)
- maradék főtt rizs (kb. egy bögre lehetett még főzetlen állapotban)
- olaj helyett sütőpapír (azt ajánlották inkább a tepsihez, de eláztatta a zöldség)
- 1 nagy pohár tejföl
- 3 tojás
- só
- bors
- sajt (ja, az kb. 10 dkg volt)



Egy olyasmi tepsibe raktam mindezt, amit a recept is írt, olyan 20x30-asba. Bekapcsoltam a sütőt, hogy előmelegedjen, 7-8-as fokozat), a 3 tojást felraktam főni, közben a cukkinit összekarikáztam, a felét a tepsi aljára tettem (sütőpapírra), de mivel elég kevés volt a cukkini, így a nagyobb karikákat félbe is vágtam, és úgy szórtam szét, elég szellősen. A paradicsomok felével ugyanezt csináltam. Majd megsóztam, -borsoztam. A tojások ahogy megfőttek, megpucoltam és felkarikáztam őket (inkább széttrancsírozódtak, de végül is az íz a lényeg), és a zöldségekre raktam, majd a husikat is feldaraboltam és azt is ráraktam a kupacra. Ezután következett a rizs, majd a tejföl (a kis pohár szerintem rém kevés lett volna). A tejfölt érdemes szerintem előtte elkeverni némi fűszerrel, de én ezt elfelejtettem. A tejfölre ment a maradék cukkini és paradicsom, majd reszelt sajt.
Ezután raktam be a sütőbe, 5-ös fokozaton. Csodaszépre sült körülbelül 40 perc alatt, a cukkiniknek nem kell az előkészítés szerencsére. Találtam olyan receptet, ahol először megsütik a cukkinikarikákat, de szerintem felesleges. Aznap nagyon forró volt, nem is voltam már éhes, másnap ebédre ettem belőle, kis majonézzel vagy plusz tejföllel igazán finom, de gondolom, ha több benne a paradicsom, akkor még a szósz is elhagyható. A párom sajnos lusta volt elvinni belőle ebédre, harmadnapra pedig valamiért megromlott.... Nagyon szomorú voltam. Úgyhogy ezt nem ajánlom este elkészíteni, amikor nem lehet betenni a forrósága miatt a hűtőbe, illetve ha mégis, akkor másnap fogyjon el! A tojás és a tejföl benne könnyebben romlik, mint gondoltam. Azért még fogok ilyet készíteni, ha kihevertem ezt a tragédiát.
Hús nélkül is készíthető, szerintem úgy is nagyon finom lehet (a miénkben sem volt túl sok), csak épp nekünk ezek voltak a maradékok.

Nincsenek megjegyzések: