Srác a vonatról

A vonaton ültem egy négyesben és olvastam. Te egyszercsak odaléptél. Látszott, hogy kérdés nélkül akarsz leülni velem szembe. Elvégre nyilvánvaló volt, hogy szabad a hely, hiszen még a táskám is az ölemben pihent. De addig néztelek, míg motyogva, de megkérdezted, szabad-e a hely. Mert akartam, hogy beszélj hozzám, hogy aztán mosolyogva azt válaszolhassam, hogy persze. És mosolyogva azt válaszoltam: persze.

Te leültél és meglazítottad az öved. Szélesen elmosolyodtam, talán még kuncogtam is halkan. Vicces voltál, ahogy leülsz és úgy nézel ki, mint aki most azonnal nekikezd vetkőzni. Nagyon otthonosan érezted Magad. Elővettél egy kiflit vagy zsömlét, egy doboz májkrémet - és egy Hell-t. Ezen megint elmosolyodtam. Érdekes párosításnak találtam, fel is írtam a zebrás naptáramba kicsivel később. Egyébként nem bírom az energiaitalokat, de Neked elnéztem.
Én csak olvasgattam tovább, időről-időre felnézve és -mosolyogva, magamban jó étvágyat kívánva Neked. Úgy olvastam, hogy lásd, mit olvasok - mert egyszerűen így illik. Te pedig csak mártogattad a kiflit vagy zsömlét a májkrémbe és ittad az energiaitalt; furcsa volt a májkrém és a tutti-frutti illata együtt.
Aztán befejezted. Én olvastam tovább, Te pedig kidobtad a szemetet. Én ott ültem a kuka mellett, olvasás közben a térdemet kicsit arrébb döntöttem, hogy legyen helyed kinyitni a kukát - aztán visszabillentettem. Apró figyelmesség. Éreztem, hogy észrevetted, de nem szóltál semmit. Nekem még volt néhány oldal hátra az újságból, igyekeztem sietni. Te egy darabig nézelődtél, aztán beraktad a fülhallgatód - kicsit elszomorodtam, hogy akkor nem fogunk beszélgetni.

További nézelődés után "megvetetted az ágyad", táskából és pulcsiból, rádőltél, és aludni próbáltál. Én csak néztelek, már nem olvastam. Fekete tornacipő volt Rajtad, fekete farmer és fekete póló. A póló mintáját akkor vettem csak észre: kis Joker figura, alatta pedig "Do I look like I'm joking?" felirat. Nem, Te nem vicceltél. Néztelek, és az az érzés öntött el - most már visszavonhatatlanul - hogy szeretni szeretnélek. Őrizni az álmodat. Te pihensz, én ülök Veled szemben, bámulom a suhanó tájat, vagy Téged nézlek és őrizlek. (Pedig nem is voltál az esetem.) Akkor már biztos voltam benne, hogy írni fogok Rólad. Bekerültél a zebrás naptáramba.
"2010. V. 8.
- Srác: zsömle + májkrém a dobozból + HELL (vonat)
-> elaludt - szeretni szeretném"
Később eszembe jutott az első "öves jeleneted", amit tudtam, hogy mindenképp bele akarok építeni a Rólad szóló írásba, de már nem akartam újra előszedni a naptárat és a tollat, így csak szurkoltam, hogy el ne felejtsem.

Közeledett Gödöllő. Úgy sejtettem, hogy nem itt fogsz leszállni, mert akkor biztos nem feküdtél volna le aludni. Arra gondoltam, hogy kitépek Neked egy lapot a zebrás naptáramból, írok rá valami kedves üzenetet és az e-mail címemet. Hátha.
Gondolkodtam, hova tehetném, hogy észrevedd. Felragaszthatnám a kis "polc" szélére, hogy amikor kinyitod a szemed, ez legyen az első, amit meglátsz. Megfogadtam, hogy ezentúl mindig lesz nálam cellux. Akkor nem volt.
De aztán felébredtél. Megcsillant a remény: hátha mégis ott szállsz le, ahol én.
De Te fejedet a tenyeredbe rejtetted, próbáltad támasztani - úgy néz ki, az energiaital nem használt. Kócos barna haj. A körmöd nem olyan formájú volt, amilyet szeretek - és le is kellett volna már vágni - de Neked ezt is elnéztem. Igazából elég vegyes formájú volt a körmöd. A mutatóujjadon majdnem olyan, mint amit én szeretek, a középső ujjadon pedig kisebb, mint a többin. Amúgy szép kezed volt.
Kerested a megfelelő pihenőpózt, ide-oda rakosgattad a kezed és a fejed, végül megállapodtál - szerintem nem a legmegfelelőbbnél: A fejed lógott, a két kezed a nyakadon, a térdeden könyököltél. Gondolatban szóltam Neked, hogy vigyázz, el fog gémberedni a nyakad.
A lábadat is néztem, azt is ide-oda pakoltad. Próbáltam kitalálni, vajon kinyújtva vagy behúzva lesz, amikor majd le akarok szállni - vajon át kell-e majd lépnem rajta, vagy sem.

Gödöllő vészesen közeledett, összekészülődtem. Te pihentél tovább. Felálltam, hogy leszálljak, és átléptem a lábadat - végül nyújtva hagytad.
Te feleszméltél, ezt még észre vettem. Lesétáltam az ajtóhoz, még visszanéztem volna Rád, de csörgött a telefonom. Elkezdtem kotorászni, de mire megtaláltam, vagy letette az illető, vagy én nyomtam ki véletlen. Visszahívtam, megálltunk, le kellett szállnom. A világunknak vége szakadt.

De így volt jó, így volt szép.

- Történt 2010. május 8-án, leírva 2010. május 9-én, abból átírva 2010. május 29-30-án (éjszaka).

Megjegyzés: Cellux azóta sincs mindig nálam. Olvassatok Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim-et. És olvassatok úgy, hogy mások láthassák, mi a szerző/cím - mert ezt így illik! Legalább néhány másodperc erejéig.