Búcsú Szegedtől, nyári élmények, miegymás

Halihó, Kedves Olvasók!

Ma, amint láthatjátok, buzog bennem az írhatnék, süthetnék-főzhetnék, sőt még a takaríthatnék is; egyszóval a tevékenykedhetnék.

Ebben a bejegyzésben búcsút mondok Szegedtől. Letettem sikeresen a vizsgáimat, majdnem mindenről megvan már a papírom is, tematikák, hallgatói törzslap.. már csak nagyon kevés papír van hátra. Az idei felvételi pontom is 455, szóval nagy valószínűséggel semmi sem választ el attól, hogy a Károlira felvegyenek, ott pedig elfogadtassam a tárgyaimat.

Szeged.. bukkannak fel képek, ahogy az elején belecsöppentem a kollégista életbe - aztán ahogy kiiszkoltam belőle. Azt hiszem, nem lett volna rossz, ha odahúzott volna a szívem. Az aerobic, a konyhában ismerkedés, esti filmvetítés. Bár a szobatársaimból volt, akit lecseréltem volna. Az a mocsok és rendetlenség tűrhetetlen volt.. De volt, akit megkedveltem.

A tanáraim.. na, ők okoztak az év során csalódást. Kíváncsi vagyok, máshol mások-e, jobbak-e. De sejtésem szerint nem. Azért örülök, hogy az anatómiát Szegeden végeztem el (és nagyon remélem, hogy elfogadják majd a Károlin), mert az anatómia tanárunk egy élmény volt, ő egy nagyon jó tanár! Ahogy a fejlődéslélektan is! (és azzal is végeztem) De igazából magában a felsőoktatásban csalódtam. Hátha majd Pesten megtalálom jobban a szépségét, ha jobban belehelyezkedem. De a gimit nem tudom, tudja-e bármi is felülmúlni.

Még most is hihetetlen, hogy vége a giminek, örökre vége. Nem lesz több irodalom órám, sem matekom... hiányoznak a tanárok és az osztálytársak, a suli rendszere. Mondták az egyetemen a fennhéjázó tanárok, hogy "ez már egyetem", de őszintén szólva néhány gimis tanárom simán lepipálja az egyetemi tanáraim egy részét. És sokkal jobban ki van találva.

Szóval az út szélén hagyott kiskutyáért végül eljöttek a szülei és a barátja és hazaköltöztették, de előtte még egy jót tekeregtek a városban. A Kedvessel kipróbáltunk egy villamosból kialakított sörözőt, amit még a leköltözésemkor szúrt ki. Ittunk egy korsóval, aztán mekiztünk, beszélgettünk, mászkáltunk, végül hazamentünk és holdfogyatkozást néztünk (képek is készültek a Kedves által, a feltöltés folyamatban, látszik a folyamat, ahogy ismerkedett a gépünkkel - feltöltve).

Ezután elindult a nyár. Evezéssel, dobogókői nyaralással és még egy kis evezéssel. Az első evezésoktatós héten már vittem is gyerekeket és oktattam is! Be is pánikoltam rendesen, amikor közölte velem a feladatom a "főnök". Második evezős héten letettem a kormányosi vizsgát (egy jó adag baráti segítséggel és jóindulattal, mert a hajó farával kicsit levittem a bóját). Aztán Balaton következett, egy hét pihi a Kedvessel. Volt benne jó is, rossz is, de összességében egy jól sikerült nyaralás volt. Úsztunk, filmeztünk, röpiztünk (új családtag: Manci, a labda - kicsit tojásalakú). Most itthon vagyunk és mint említettem, buzog bennem a tevékenykedhetnék. Mostam és teregettem két adagot, sütöttem rakott krumplit életemben először (recept egy bejegyzéssel visszább), e-maileket intéztem, kicsit körbekérdezek az ismerősöknél, kivel mi újság. A Kedves eközben kiélte hírolvasási, zenehallgatási és játszási vágyát. Most pedig lézert bütyköl. Szép szombat.

Megjegyzés: Kéne azért egy olyan nyaralás is, amikor elég nagy és kényelmes az ágyunk, és a klíma is jó.

Rakott krumpli

  Olyan rég írtam már a sütés-főzésről, pedig bizony sütök-főzök továbbra is. Igaz, a nagy része már szerepel a blogomban. Például a paradicsomlevest egészen kiválóan begyakoroltam már, a lasagné-vel együtt (hiába, ha az ember Kedvese ezekért van oda), megspékelve egy-két féle sütivel. De ma újdonságot készítek, rakott krumplit.

Rakott krumpli

Hozzávalók (nem egy gáztűzhely méretű tepsihez, hanem egy kb. fele akkorához):

- 5-6 szem nagyobb krumpli (ha kisebb, akkor lehet 8 is, bő fél kg.)

- kolbász (nem tudom, mennyit használtam, kb. 30 centinyit talán)

- 5-6 tojás (én 6-ot főztem, mert pici tojások voltak)

- 2 nagy doboz 20%-os tejföl (2 x 375 g)

- só

Elkészítés:

  A krumplikat megpucoljuk, megmossuk, kb. 1 centis karikákra vágjuk. Közben egy adag sós vizet fel teszünk főni, ha forr, abba beledobjuk a krumplikat és addig főzzük, amíg meg nem puhulnak (ehhez villát szúrunk bele, én addig főztem, amíg egyik-másik szét nem hasadt a villaszúrástól).

  A tojásokat is megfőzzük. Na, ehhez segítséget kerestem, és megtaláltam itt, miszerint ha kemény tojást akarunk (és mi azt akarunk), akkor ahhoz bő hideg vízben feltesszük a tojásokat főni, ezt a vizet megsózzuk (én 2-3 csipetnyit tettem bele), hogy ne repedjen szét a tojások héja, majd a forrás után még 10 percig főzzük, ezután félretesszük lefedve a tojásokat 5-10 percre, ezután bő hideg vízzel lemossuk (hogy ne legyen olyan forró és hogy könnyebben lejöjjön a héja), majd megpucoljuk.

  Ha a krumpli megfőtt, leöntjük róla a vizet, kicsit hűlni hagyjuk (én addig a tojásokkal bíbelődtem). A tepsit kiolajozzuk, rápakoljuk a krumplit, majd a tojásokat rákarikázzuk (nem baj, ha szétesik, csak a tepsibe essen), ezután a kolbász következik, végül egy jó adag tejföl, amit megsózunk.

  Ezután betesszük a sütőbe és kb. 20-30 percig sütjük (mondjuk 180 fokon), amíg a tejföl meg nem szilárdul kicsit a tetején.

Az enyém még most sül, tehát az eredményről majd később írok.

Megjegyzés: Elkészült, ettünk is belőle. Jól sikerült :) Elég a kolbász, a tejföl, minden. A Kedves még némi borsot, esetleg kakukkfüvet javasolna. Illetve tálaláskor még egy kis hideg tejfölt is tehetünk rá (ő tett, illetve még sót és borsot is, szerintem a só elég volt). Összességében elégedett vagyok; csak nem fog sokáig tartani :P

Nyűgös nyári este után a másnap

Kedves Olvasók!

Örömmel jelentem, a nyűgös nyári este végül írás után alvással folytatódott és a másnap (azaz a ma) sok szépet tartogatott számomra.

A Kedves megkért, ne haragudjak, hogy türelmetlen volt, megegyeztünk végül egy döntetlenben - ő türelmetlen volt, én nyűgös, a kettő pedig szépen generálta egymást. Megpróbálkoztunk ismét a bicikli liften való szállításával (és az előtte való felemeléssel, hogy egy keréken álljon a kerékpár), a Margit-szigetre kimenéssel, és végül mind a kettő sikeresen megtörtént. A Kedves talált kevésbé forgalmas útvonalat (és időpontot), figyelmesebb volt, szólt, ha emelkedő következett és váltani kellett, pislantgatott hátra.. Szóval tiszta sikerélmény volt; bár be kell valljam, visszafelé az Erzsébet-híd környékén ismét kezdtem nyűgös lenni, jött az emelkedő meg a szembe-szél, a Kedves meg ugyanúgy hajtott tovább, mintha mi se történt volna (kiderült, hogy szuperül váltott és hajtott mint az állat, de én már nem tudtam hova váltani, jobban hajtani meg erőm nem volt), de aztán észre vette szépen, hogy lemaradtam, hát lassított meg hátra szólt. Azon a nyűgösségen is túllendültem, és érett paradicsomként tértem haza (kissé kimelegedtem, na).

Egyszer még nevettem is útközben. Egy bácsika körülnézés nélkül akart kilépni a bicikli útra, a Kedves pedig elhajtott előtte, én meg - mivel egy pillanatra sem maradtam volna le mögötte - hajtottam utána. Igaz, elkezdtem húzni a féket, ha netán elém kilép már, amit végül nem tett meg, így én is elszáguldottam előtte, de közben sikerült elkapnom az ijedt és megrökönyödött tekintetét - nem bírtam ki, elnevettem magam.

A tanulni valóval kissé elmaradtam, de bevásároltunk, sütöttünk-főztünk, és a két szép új ruhácskámhoz találtunk gombokat (gombhiányban szenvedtek szegények), amiket holnap fel is varrok és talán a hétfői vizsgámra majd az egyikben megyek el.

Szép estét, jó éjszakát, Kedves Olvasók!

Nyűgös nyári este ...

Hát, nem ilyenre terveztem az első nyári bejegyzésemet.. Eredetileg nagyon boldogat akartam írni, olyan pipacsbámulós, szerelmes, örülős a napfénynekeset... Olyan hangulatom volt két nap is, hogy megjegyeztem magamnak: "Na, egy ilyen napon, ilyen hangulatban kérjék meg a kezemet!" Akkor biztos kicsattannék a boldogságtól (feltéve, ha a megfelelő ember teszi).

Ma pedig nem tudok aludni, mert rossz szokásom, hogy ha nyűgös a nap, és nem úgy fekszünk le a Kedvessel, nem olyan szerelmesen, akkor csak hánykolódok, jönnek a rossz gondolatok, stb. Úgyhogy most inkább lebattyogtam a galériáról, kicsempésztem a laptopomat a konyhába és írni kezdtem.

Ma borzalmasan nyűgös voltam. A Kedvesnek nem volt hozzám lelki ereje. Nekem meg ez fájt, rosszul esett. Annyi minden nyomaszt, feszít, és nem tudom senkivel megbeszélni... csak mert egy kicsit irreálisan viselkedtem ma és túlérzékeny voltam? Fene.

Vizsgaidőszak... állandó rettegés, hogy miből buktatnak meg (nem mintha nem tanulnék), vajon be tudom-e fejezni tényleg 15-én.. Nincs időm takarítani, de mást meg nagyon nem érdekel.. Így kupi van, ami meg borzolja az idegeimet. Nincs időm magamat rendbe szedni, a nyári ruháim nagy része is lent van Gödöllőn - egy nőnek pedig irtó idegesítő, ha "nincs egy nyamvadt gönce sem, amit felvehetne". Amit pedig végül felvesz, az nem tetszik a Kedvesnek, mert hogy terhes felső.. Pedig kérem, az csak lenge! Olyan kellemesen befúj alá a szél... De hogy a színe sem jó..

Végül kiderül, hogy akad a szekrényben egy-két ujjatlan, csak rendet kell rakni. Borzasztó, hogy hagytam így elúszni a polcomat... Végül teli raktam egy szatyrot olyan ruhákkal, amiket majd leviszek Gödöllőre, ide nem kellenek a nyárra.. Közben néztem az időt, tanulni kéne. Hétfőre 300 oldal elolvasása (valamelyeset tanulása) szükséges lenne, plusz ismétlés az előző anyagból.. a ruhákat betenni mosásba. Mert legalább vettem két szép nyári ruhácskát meg egy felsőt. De azok is lengék, akkor nem fognak tetszeni a Kedvesnek? Végül tetszettek... De erre csak néhány órával később derült fény.

Kevés alvás, nyűgösség, és érzem, hogy az vagyok - amitől még nyűgösebb leszek...

Elindulunk bringázni, hogy az majd milyen jó lesz, haza is érünk 4-re, akkor eszünk meg filmezünk (evés szigorúan hat előtt!), de kiborulok.. Én nem tudom a liftbe betenni a biciklit, meg elhívják a liftet.. aztán az a sok ember, én képtelen vagyok 5-tel menni és kerülgetni a járókelőket - egyszerűen megállok és eldőlök; nem férünk át a zöldön, mert minden gyalogos keresztbe megy el előttünk a villamoshoz... Mindenki pesti, csak én vagyok vidéki. Mindenki tud már a gyalogosok között szlalomozni - és fel sem húzza magát! - csak én stresszelem szét magam és érzem úgy, hogy nekem nagyobb tér kéne.. Én nem tudok centire pontosan közlekedni - még sokszor gyalogszerrel sem! Borzasztó ügyetlennek érzem magam... Aztán nem jutunk el a Margit-szigethez, merthogy én ki vagyok borulva, akkor a Kedves azt mondta, nem megyünk. És hogy a nyáron sem fogunk biciklivel evezni járni az OSE-ba, mert nem tudok közlekedni (én panaszoltam el, hogy milyen nehezemre esik a pesti biciklis közlekedés), erre még jobban kiakadtam.. Oda minden ábránd arról, hogy milyen szép formás combom és fenekem lesz (meg karom, hátam és mellem az evezéstől)... Mikor lesz nekem időm az alakomra? Elkeserítő.. A kevés kajától max nem hízom tovább, de a huplik nem tűnnek el a combomról és a fenekemről, a hasam sem lesz feszesebb...

Feszít, feszít, feszít...

Ő pedig fent alszik, holnap lesz az első munkanapja.. Azt mondta, "scippeljük" a mai napot. Jó, hogy neki megy.

Ez végeredményben az ő lakásuk, ha nem vagyunk jól, olyan egyedül érzem magam. Otthon legalább ott a család, de ha nem is ők, már az ágyam is családtag, minden bútort közel érzek magamhoz. Itt inkább csak amolyan vendég. Vagy nem is tudom.

Hogy fogunk mi tudni együtt élni? Ő megrögzött pesti, én megrögzött gödöllői (vidéki) vagyok. Azt hittem, remek az alkalmazkodó képességem, hogy mindenhol jól érzem magam, de nem. Ez a remek képesség csak rövid távon működik. Hosszú távon beleőrülök, ha nincs elég terem, csendem, na meg egy saját íróasztalom napfénnyel!

Csodálatos nevelést kaptam, csodálatos környezetben. Hátránya az, hogy annál sokkal lejjebb nem akaródzik adni... Még a kert is kéne.

Apró bosszúságok, amik mégis megkeserítik az életet. Az egyik melltartóm is elpattant ma, a kampója, amit be kéne akasztani, kijött, azóta se találtuk meg, így egyelőre használhatatlan. A hajam hosszú, és bármennyire is szeretném egyszer megnézni úgy igazán hosszan, mindig jön a nyár, én pedig meghalok a melegtől a sok haj alatt, és miért legyen hosszú, ha csak felfogva hordom? Hát levágatom.. Még gondolkozom ezen.

Sunyi pattanások itt-ott, valami seb a fejbőrön..

Most jobb. Lehet, hogy csak kis nyugis egyedüllétek kellenének, amikor magamra tudok figyelni. Borzasztó, mennyire nincs erre időm mostanság és mennyire rosszul tolerálom ezt a "rohanó életmódot". A Kedves üdvözölt a nagybetűs életben. Én nem akarom, hogy a nagybetűs életem arról szóljon, hogy mind a ketten hajtunk, a másik problémájára nem marad erőnk - mindenki oldja meg maga, oszt jól van - érzékenyek vagyunk, időnként bunkók.. Nem egyszerű. Húsz évig olyan kis békés életem volt. A serdülőkor sem viselt meg komolyabban. Túl éles a váltás. Érzem, hogy ennek nem így kéne mennie.. Valamit biztos elszúrtam útközben.

Na, most már elég, majd csak lesz valami. Talán a lenti buli is alábbhagy most már. Okoskodásoktól kíméljetek kérlek, tudom én, hogy nem kéne annyit nyávogni, meg van választás meg satöbbi. De attól, hogy okos az ember, összeomlani időnként akkor is van joga.

Jó éjszakát!

Tavaszi suttogások

Ó, igen, már ideje volt megemlékezni az idei tavaszról is. Amikor rám támad a vágy: menni, menni, sétálni, virágot szagolni, menni, menni, friss levegő, gyümölcs, víz, levegő, erő a lábban...

És visszajöttek a romantikus szavak. Derengő hajnal, csivitelő madarak, finomvonalú, békésen alvó arc, lehunyt pillák, suttogások, simítások, szerelem... A biztos érzés a távolból: ez így jó, ez így szép. Romantika. Könnyű, rózsaszín, tavaszi romantika, almafavirág.

Ma is megpirult a vállam. A tulipánok hajladoznak, ó tavasz. Gyönyörű vagy.

Könnyű romantika és mégis igazi. Mindenestül igazi és mély a könnyedsége ellenére. Nem fekszi meg a gyomrot, de betölti az egész valót. Minden prózai mellőzve, a költészeté az élet, mert vers a táj is (ezt Anne Shirley-től tudom), egy még el nem mondott vers a természetben. Attól, hogy még nem írták meg, attól még létezik. Költészet a tavaszi nevetés, messzeségbe szálló, csengő. Kacagj világ!

Jaj, ennyi bukfencező gondolat elég is lesz mára. Suttogás a világba, tavasz, virág, illatok, napsugár. Guruljatok tovább, mint gyöngyök a padlón.