Világgá menni

Néhány pillanat erejéig átsuhant a fejemen a gondolat, az érzés, hogy most úgy világgá mennék. Nem azért, mert rossz a világ vagy mert szomorú lennék (sőt kifejezetten kellemes hangulatnak örvendtem), hanem csak úgy.. Mert a sál puha volt és duplán volt a nyakam köré tekerve, de így is fújdogálta a szél; mert a kabátom kicipzározva volt, a hajam pedig copfban, amiből egy kis tincs kiszabadult és lengedezett a szélben; mert egy kis tarisznya lógott a a vállamon; és mert farmerben, edzőcipőben, határozott léptekkel sétáltam valami felé. Akkori érzésem szerint bele a világba, el a világ végére. Aztán ahogy jött, úgy el is múlt, de jót mosolyogtam rajta, és energikusan, gödröcskékkel az arcomon gyalogoltam tovább, be a városba, fadobozt meg kontaklencse-folyadékot venni, aztán pedig színjátszóra. De ha egyszer világgá megyek, így megyek majd. Legfontosabb a sál, meg a határozottság. És a rakoncátlan tincsek.