2011. november 24., csütörtök

Egy kis napfény

Tegnap, miután eljöttem a fodrászomtól és negyed óra buszmegállóban való vacogás után végre felszálltam a 260-as buszra és leültem, a nap - több napos pihenő után - kisütött! Élveztem a napfényt és vigyorogtam bele a világba. Közben Vanessa Carlton szólt a fülemben.
Egy 10 éves forma kisfiú mellé ültem le egyébként. Valami fúvós hangszer volt a kezében (szépen táskában, nem tudtam megítélni, milyen hangszer lehetett pontosan), azt igazgatta a kis kezei között, látszott, hogy készülődik leszállni. Én meg csak néztem a kis kezeit, a rövidre vágott aprócska körmeit, és legszívesebben megfogtam volna. A napokban máskor is rám jött már ilyesmi érzés.. Egy kislány mellett mentem el, és legszívesebben megsimogattam volna a fejét.

Aztán a kisfiú megszólalt, hogy ki tetszik engedni? Hát kitetszettem... Tetszik.. ehm. Öregszem. Aztán ott állt az ajtónál, én meg csak néztem és mosolyogtam. Fülvédős nagy sapija volt, kis takaros kabátkában, cipőben. Biztos pszichopatának nézett, hogy mit mosolygok rá. Aztán csak nézelődtem végig a buszon, meg ki a napsütésbe és mosolyogtam. És olyan tök jó érzésem volt, hogy minden szép és jó, és hogy mindenki felé boldogságot szeretnék árasztani. Volt még egy srác is, szintén zenével a fülében, ő is így mosolygott bele a világba.

Persze aztán kiderült, hogy elmarad az órám, mert beteg a tanár, és szólt neptunon, de én bizonyos procedúrák elhúzódása miatt még nem tudtam neptunon felvenni azt a tárgyat.. úgyhogy én nem tudtam róla. Sebaj. Ugyanazt csináltam, mint amit órán csináltam volna: dolgoztam a műhelyemen. Utána úgyis volt szondi teszt felvétel. Hamarosan megtudhatom, milyen pszichés betegségekre vagyok hajlamos. ;)

A jókedvem nem tört meg. Ma ugyan kissé lebetegedtem, de a jókedv még mindig tart! Annyi biztos, hogy ma nem szoknyában megyek suliba. És a TO-ra is csak holnap megyek el.

Ezúton üzenem azoknak, akiket letör a zord időjárás, hogy ennek is megvannak a maga örömei! Jól felöltözve el kell menni egyet sétálni, ki a friss levegőre. Aztán hazamenni, venni egy forró fürdőt és inni egy jó forró teát - netán egy kis forralt bort. Itt a téli gyümölcssaláta ideje, naranccsal, befőtt meggyel, kivivel, mindenféle jóval... Na meg a korcsolyaszezon is itt van lassan! A séta után egy tévé elé bevackolás is jó program lehet. A hidegben a hölgyek jobban fáznak, ideális terep az udvarlásra! ;) Jaj és hát az olvasás! Egy bögre meleg tea vagy kakaó, a kedvenc fotelünk, meleg pléddel, egy jó könyv, és máris arra utazunk, amerre csak szeretnénk. Az összes benti munkálat is sorra kerülhet, hogy már nem vágyunk annyira ki a szabadba, a tanulásra is könnyebb így koncentrálni. Most írjátok meg a következő best sellert! Zrínyi is csak télen írt (bár a Szigeti veszedelmet kihagyhatta volna).
Szóval csak mosolyogva, fel a fejjel! Egyetek és igyatok jókat, sétáljatok nagyokat!

2011. november 18., péntek

Segítség kérés - Általános lélektan műhelymunka

Kedves Olvasóim!

Az egyetemen pszichológiát tanulok, most vagyok másodéves és az általános lélektan műhelymunkámhoz kérném a segítségeteket.

A műhelymunkám témája a középkorú magyar nők összehasonlítása aszerint, hogy tagjai-e valamilyen közhasznú egyesületnek/szervezetnek vagy sem, hogyan érzik magukat a bőrükben, mennyire szoronganak, illetve mi motiválja őket tevékenységükben.

Ehhez a munkámhoz lenne szükségem minél több 40 és 55 év közötti hölgyre, akik gyermekeiket már felnevelték (legkisebb gyermek nagykorú) vagy gyermektelenek.

Megvan az online változat végre.

Kérek minden kedves Olvasót, hogy ha rá nem is illik a leírás, de ismer olyat, akire igen és akit esetleg érdekelhet a dolog, továbbítsa neki az információt!

A kérdőív kitöltése után egyéni és összesített értékelést is szívesen adok annak, akit érdekel.

Előre is köszönöm a segítséget! :) Szép napot!

Ui.: Aki személyes kiértékelésre vágyik, az írjon nekem, és doc. formátumban elküldöm neki a kérdőívet, azt küldje vissza kitöltve és e-mailben elküldöm az értékelést. Aki az összesített eredményekre kíváncsi, az is küldjön nekem egy e-mailt!

2011. október 11., kedd

Egy rekord vége

[FIGYELEM! A következő bejegyzés egyrészt: elég elszomorító tényt közöl, másrészt: meglehetősen naturalista módon írja le, némelyeknek elmehet tőle az étvágya, ilyesmi... Úgyhogy közvetlen evés előtt, vagy evés alatt, vagy kicsivel evés után nem ajánlott olvasni. Meg akkor sem, ha gyenge idegzetű az olvasó.]


Tegnap, valami szörnyű dolog történt... Tegnap... egy rekordtól búcsúztunk...
Eddig, éveken keresztül minden ismerősömnek dicsekedtem ezzel a remek képességemmel, de most vége. Mindenki lekörözött. Mert tegnap...



... hánytam.



Hát igen, szomorú ez az eset. Körülbelül 15 éves nem hányós korszakom ért véget tegnap, olyan este 8 és 9 között. Pedig néhány éve egy betegség majdnem kifogott rajtam, de akkor én győztem. A tegnapi nap folyamán is győztem már egyszer, de a második ostrom alatt elbuktam. Hősiesen küzdöttem, de csak annyit sikerült elérnem, hogy a padlószőnyeget megóvtam. Ez már nem mondható el a folyosó csempéjéről, a küszöbről, a párom papucsáról és az enyémről, a melegítőmről és a zoknimról... na meg egy pohár vízről, ami egy db-ig a kezemben volt (még jó, hogy a Kedves szólt később, hogy ne igyak bele...). Plusz egyéb testrészek apróbb beszennyezéséről, illetve a falról.

Undorító volt. De miután megmostam a kezem és az arcom, első mondatom az volt, hogy "Megdőlt a rekord!!" Nee.. :( Na igen, a párom szerint nem vagyok normális. De ő se.
Szegény Anya meg takaríthatott utánam. Azért a papucsokat én öblítettem le.
De büszkén jelenthetem, hogy ma már nincs émelygés, sőt, kezd visszajönni az étvágyam - és kissé ég a gyomrom az antibiotikumtól...
Persze ezután hallgathattam és még majd hallgathatom is, ahogy a párom szekál ezzel... "Mióta is nem hánytál? Úgy 10 perce??.. Úgy 1 napja?... Na és én? .. Jó néhány éve." De legalább ezen is túl vagyunk. Látott szőrösen is, látott hányni is, és még mindig együtt vagyunk. Sőt, suli után jön ápolni engem.

2011. szeptember 4., vasárnap

Váááá - avagy az őrület határán

Istenem, miért nem tudják átláthatóbbá tenni az egyetemi rendszert?? És miért is nem írtam kérelmet az átvételre??.. Még hogy a tantárgy-elfogadtatás könnyű!!! Hat helyről összeszedni az infót.. a kurzusnevek természetesen nem egyeznek, meg vannak 2 in 1 esetek... vááá!! De egyszer csak vége lesz... az a fránya pályaszocializáció.. az megszívat. Ha amiatt a tárgy miatt fogok egy évet csúszni! ... Meg ez az egész csoportbesorolás.. Nem akarok 30 éves koromig egyetemista lenni!!! :S Ilyenkor jönnek az olyan gondolatok, mint pl.

- Ó, a fenébe is, nem is akarok pszichológus lenni! Miért nem keresek inkább valami gazdag férjet?
- Úgyis túl sok a diplomás, miért lennék én is egy a sok közül?
- Ha lenne olyan, hogy eprész, biztos annak mennék!
- Olyan tehetséges vagyok, papír nélkül is boldogulok.. vagy: Én tökéletes vagyok így, ahogy vagyok!
- A masszőrszakma megtanulása csak két év!
- Hagyjuk a fenébe, majd lesz valami...
- Miért nem buktam meg a gimiben??? Ott olyan jó volt..
- De megrugdosnék valakit...
- Miért nincs itthon több fagyi?
- Inkább megyek Csabi mellé informatikusnak..
- Saját táskakollekció?
- Társalkodónő? (Ó, a fenébe is, ideális társalkodónő lennék! Kinek kell egy? Na? Na?)

Most valahogy minden más vonzóbb, mint ez.

2011. augusztus 30., kedd

Szobarendezgetés, az első saját kezűleg gyártott bútorunk

A Kedvessel az elmúlt hetek valamelyikén elkészítettük életünk első saját kezűleg gyártott bútorát. Ezzel ez a polc-szekrény-asztal keverék lett a harmadik/negyedik közös bútorunk (attól függ, hogy a két ikeás széket egynek vagy kettőnek vesszük, végül is párban jöttek).

Az egész onnan indult ki, hogy nagyon kicsi a szoba, és egyre zavaróbb volt, hogy nem férünk el. A Kedves ugyan talán már megszokta, hogy ideiglenes jelleggel lakik a szobában, de mellettem szép lassan azt is meglátta, hogy bizony nem lenne baj, ha picit otthonosabb lenne a szoba és rendezettebb.
A gond az volt, hogy a szobát a böhöm nagy fekete bőrkanapé miatt nem igen lehetett
átrendezni, mert akárhová is raktuk, mindenhogy elfoglalta a fél szobát. Megszületett a döntés: a kanapénak mennie kell. Fel is került a galériára. Helyette ismerőstől olcsóért megvettünk 2 db ikeás fotelt, amelyek kényelmesek, viszont sokkal mobilabbak, kevesebb helyet foglalnak. Átforgattuk a szobát, jól is festett, egy probléma akadt még: majdnem az összes cuccunk a földön volt dobozokban, vagy doboz nélkül.
Agyaltunk, hogy hova, milyen polcot/szekrényt kéne rakni, de nem jutottunk semmire. Egyik hétvégén azonban garázsbazárba mentünk és vettünk egy polcot (amit már említettem is egyik előző bejegyzésemben), amire majdnem az összes cucc fel is került - nagyon boldogok voltunk.

A következő ötlet Csabi fejéből pattant ki, hogy kéne most már valami szép számítógépasztal is, mert a mostani inkább csak amolyan szükségmegoldásból van ott. Nézelődtünk erre-arra, de sehol sem találtunk megfelelőt. Hát úgy döntöttünk, gyártunk egy sajátot. Igen, erről is írtam már, amikor még csak a terveknél tartottunk. Hát a sok ötlet közül megszületett a végleges terv. Asztalostul, gépházastul.


Az, hogy miből készítsük, csak szép lassan dőlt el. Nézelődtünk az itthoni anyagok között, gondolkoztunk OSB-n, LSB-n, de egyik sem győzött meg minket. Mégiscsak, az első közösen gyártott bútor.. Ami majd elkísér minket az első önálló, közös otthonunkba. Szóval az nézzen már ki valahogy. De azért ki is tudjuk fizetni. Így döntöttünk végül is a táblásított luc fenyő mellett. Gödöllőn találtunk is jó áron, de azért még megnéztük a Praktikerben is, ahol drágább volt, de legalább kipróbálhattuk, mennyire bírja a terhelést - átment a teszten. A faanyagot nem, ellenben a csavarokat és a pántokat ott szereztük be (hozzá kell tenni, hogy kettő pánt még mindig hiányzik, de nem sürgős.. elszámolás történt).

Amint tudtunk, mentünk a fatelepre, ahol csak a jobb minőségűből volt raktáron, ellenben elengedték az áfát, így ugyanannyit fizettünk, mint amennyit eredetileg terveztünk fizetni, és még jobb minőségű fát is kaptunk (Jippíí!!). Plusz hozzá kell tenni, hogy egy ezressel többet adott vissza először a pasas, de azt készségesen visszaadtam, mihelyst észrevettem.
Az autóra felkötött táblával óvatosan mentünk haza, bátyám és Csabi az ablakból kinyúlva fogták még a táblát, olyan jól alá tudott kapni a szél.

A Kedves nagyon be volt zsongva, így amint lehetett, levágtuk, lecsiszoltuk az asztalnak valót.
Szörnyű stresszes dolog a milliméterekkel játszani, meg azzal, hogy most vajon eléggé lecsiszoltam-e vagy sem? De megcsináltuk. Másnap pedig az egész asztalt. Isteni érzés látni, ahogy összeáll az egész - és áll, nem dől össze! Persze nyűglődtem közben, azért nem annyira az én területem az asztaloskodás, a geometria sem volt a kedvencem, de a Kedvest jó volt nézni, ahogy lubickol az egészben.

Miután befejeztük az asztalt, akkor jöttünk rá, hogy basszus, eddig egy képet sem csináltunk, pedig ebből logout-os cikket akartunk írni... Sebaj. Felszaladtam a gépért és elkezdtem a fotózást - hiszen a logout-os lényeg, a gépház még hátra volt.


Na, az asztal elkészítésében is inkább a Kedves sürménykedett, de a gépházhoz meg aztán még kevesebb hozzászólásom volt (amúgy is inkább biciklizni mentem volna azon a reggelen..). De azért ott voltam, mert hát nem szeret egyedül lenni Csabi. Néztem, ahogy alkot, egy-egy dolgot le is mértem, ha megkért, aztán már inkább innivalót meg gyümölcsöket hoztam neki, hogy ne száradjon ki teljesen és ne haljon éhen (a munka hevében ugyanis hajlamos elfelejteni ilyesfajta szükségleteit).

Kivágta szépen a darabokat, lecsiszolta, összeillesztette, kivágta a CD/DVD-meghajtónak a helyet, aztán a ventillátoroknak (körző helyett a ventillátort használta!), amit kész élmény volt dekopírfűrésszel kivágni, de sikerült neki!



Megszületett a CD/DVD-meghajtó alátámasztás is.



Az alaplapnak való lemezt is beszerelte, némi alátámasztással.

Majd jöttek a vinyók kis elválasztói, amikhez az irtó fontos gumi-alkatrészeket én vagdostam ki! Ennek hála csendesek a vinyók :))



Méricskéltem még egy centis részeket is, amelyek végül nem kerültek be a házba, csak a takonyragasztó csöpögött rájuk :(



Igazából a technikai részét a Kedves jobban összefoglalja az ő cikkében, én inkább még az ott elmaradt apróságokat mondanám el.
Például azt, ahogy elemért rohangáltunk, hogy kipróbáljuk a power gomb mögötti ledeket (végül egy régi távirányító elemeit használtuk fel), ahogy mindent lefényképeztem, amit csak tudtam. Még sokszor azt is, amit nem engedett (ölben fűrészelés, fúrás, ilyenek..). Majd a gépház elkészülte után természetes fényben is pózolt.



Az asztal színén gondolkozgattunk, felmerült néhány alternatíva, de végül a natúr mellett döntöttünk. Egy lakkozás még ráfér mondjuk, arra is hamarosan sor kerül.



És végül beillesztettük a gépházat az asztalba és gyönyörködtünk. Ugyan kicsit egyenetlen, nem milliméter pontos, de a miénk.



A táblából még maradt egy adag, abból tegnap még egy polcot gyártottunk, tartottuk a dizájnt, úgyhogy már egész garnitúránk van! :)
Éljen a közös barkácsolás! Még a dekopírral való fűrészelést is gyakoroltam!

Még több kép, nagyobb felbontásban: https://picasaweb.google.com/pillepillango/Asztal