A vörös félhold motívumának jelentései Jókai Mór: Az arany ember című regényében

A vörös félhold motívumának

jelentései Jókai Mór: Az aranyember

című regényében

      Jókai Mór (1825-1904) a magyar romantika egyik legkiemelkedőbb alakja, a "nagy magyar mesemondó". Az arany ember pedig talán a leghíresebb regénye. A romantikára és Jókaira jellemzően a mű eseményekben és fordulatokban gazdag, hősei sematizáltak, jól elkülöníthetőek a negatív illetve a pozitív figurák. Bár Tímár Mihály, a főszereplő karaktere már némileg árnyalt, vívódó hős, aki nem mindig dönt helyesen.

      Hozzá kapcsolódik a vörös félhold motívuma is. A romantika egyik jellemzője, hogy a természet visszatükrözi a hős lelki állapotát. A hold pedig "a(z) (át)változás, ismétlődés, növekedés és fogyás, halál és újjászületés, illetve újrakezdés jelképe." (Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemedám György: Jelképtár, 95. o. / Hold) És valóban, a vörös félhold motívuma mindig akkor jelenik meg, amikor valami változás várható. A vörös szín pedig a szenvedést, a pokol tüzét szimbolizálja ebben az esetben, hiszen a vörös félhold az, ami Tímár szenvedéseit "elindítja". Mikor pedig véget érnek a szenvedések, a hold is átalakul: "A telehold odavilágított a lugas levelei közül reájuk: most már nem a kísértő csillag, nem az öngyilkosok jégparadicsoma, hanem egy ismerős jóbarát." A vörös félhold amúgy muzulmán (főként török) jelkép, megtalálható Törökország zászlaján is.

      Az arany emberben is elsőként török vonatkozásban jelenik meg. Ali Csorbadzsi beszél róla halálos ágyánál Tímárnak: "Milyen vörös ez az éjszaka. Milyen vörös ez a hold az égen. Igen. A "vörös félhold"..." Ezután még kétszer megismétli, de egyszer sem fejezi be gondolatát, így Tímár ekkor még nem értheti a szókapcsolat jelentését. Ezután nem sokkal a Szent Borbála tőkére fut és elsüllyed.

      Majd amikor megkezdik a rakomány kimentését, ismét megjelenik a vörös félhold. Előbb az égen, majd mikor Tímár hátat fordít neki, ismét szembetalálkozik vele, ezúttal egy zsákon. És rádöbben: "Ez volt az! Ezt értette a haldokló utolsó szavával." A zsákot beviszi a kabinba, senki sem veszi észre, csak a hold követi: "A hold ismét elérte már a víz színét alsó szarvával, s besütött a kabin ablakán." Tímár szétvágja a zsákot és megtalálja benne Ali Csorbadzsi kincsét, ez pedig nehezen eldönthető kérdést vet fel: Kié a kincs? Tímeáé vagy az övé? Belső párbeszédet folytat, érvel, hogy miért is érdemli meg ő ezt a kincset. A hold közben némán figyeli. Mikor rábukkan a "köztes megoldásra", hogyan tartsa meg a kincset úgy, hogy közben Tímeáé is legyen, a hold ismét előtérbe kerül. Itt realizálódik a hold második funkciója (a hold, mint az előrevetítés eszköze mellett): a hold, mint lelkiismeret. "Tímár hallgatá a hold szavait, a habok beszédét, s azt a titkos szózatot, ami odabenn dobog." S a belső hang megszólal: "Tolvaj vagy!" Ezzel a pénzzel Tímár újjászületik, gazdag ember lesz, "arany ember".

      A "Tolvaj vagy!" mondat többször is felbukkan a műben, a holddal karöltve. A hold örök figyelő, a lelkiismeret, Tímár rátekintve mindig elgondolkozik, vívódik és érvel - saját magát védi a "tolvaj" szótól. De az újra és újra visszajön, nem hagyja nyugodni, hiszen:

"Ellopta Tímeától apja millióját, azután ellopta tőle szíve férfiideálját, végre ellopta tőle hitvesi hűségét.

Ellopta Noémitől szíve szerelmét, női gyöngédségét, ellopta őt magát egészen.

Ellopta Terézia bizalmát, az embergyűlölő utolsó hitét az egyetlen igaz emberben, ellopta tőle a senki szigetét, hogy azt megint visszaadja neki, s azzal ellopja a háladatosságát.

(...) Meglopta az Istent magát, lelopott tőle egy angyalt.

(...) Meglopta a holdat!

(...) Meglopta magát az ördögöt."

      A hold ismételt felbukkanásai egyre feszültebbé teszik Mihályt, egyre jobban tart tőle, lázálmaiban is visszatérő motívum lesz: "-Nézd, hogy süt be az ablakon a vörös hold! Csukd ki innen a holdvilágot."

      Később, Noémivel beszélgetve az "újjászületés" jelentésen kívül a "halál" értelmezés is megjelenik. Ugyanis Noémi szerint az öngyilkosok lelkei, testüket hátra hagyva a holdra távoznak. "s akkor aztán arra a gondolatra jöttem, hogy a lélek, ami így erőszakosan hagyja el önkényt földi testét, nem mehet máshová, mint a holdba." Ezután kezd érlelődni Mihályban az öngyilkosság gondolata. Hátha végre megértené a hold szavát, ha lelke oda távozna. "Jövök, jövök! - mondta Tímár - Nemsokára megtudom, mit beszéltél hozzám. Ha hívtál, ott leszek." Ám a halál helyett Mihály az újrakezdés lehetőségét kapja meg - Krisztyán Tódortól. Így Tímár ott hagyhatja a szürke, kapitalista világot, hogy élete végéig Noémivel élhessen.

      Elmeséli neki a "másik" életét, a lány pedig megbocsát neki - ez az igazi újjászületés Mihály számára. Ekkor már a hold is, mint jó barát jelenik meg.

      Még azt is megemlíthetjük, hogy a félhold Kacsuka úrnál is felbukkan: "egész arca simára borotválva, egy kis félhold alakú pofaszakáll kivételével". A regényben pedig ez a félhold is csak szenvedést hoz Tímár fejére, hiszen Kacsuka úrba lesz szerelmes Tíméa.

      Összességében a hold jelentései, szerepei a műben: kísértő csillag, lelkiismeret, változás, újjászületés-halál, újrakezdés, öngyilkosok jégparadicsoma, jó barát, billog.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ezt is magyar fakultációra írtam, még 2009. V. 13-án. Erre is ötöst kaptam :) Plusz egy felkiáltójelet ahhoz a részhez, amikor a hold második funkcióját is megemlítem. Nagyon sokat segített az, hogy a neten is fent van a regény, így ctrl+f-fel már könnyű volt a keresés ;)
A beadandón annyit módosítottam, hogy az idézeteket dőlt betűbe raktam.

Weöres Sándor: Merülő Saturnus - elemzés

Weöres Sándor: Merülő Saturnus

elemzés

          Weöres Sándor (1913-1989) a XX. századi magyar irodalom egyik legkimagaslóbb alakja. Író, költő, műfordító, zseni: 15 évesen már publikál, több díjat is nyer. A Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozik. Első verseskötetein még érződik is a nyugatias hatás, ám érett költészetének stílusa már annyira egyéni, egyedi, hogy semmilyen stílusirányzathoz nem csatolható. Prótheuszi költőként is szokták emlegetni, mivel ő is, mint Prótheusz, mindig más alakba bújik, más szerepet vesz fel, mindig olyat, amely a vers mondanivalójának kifejezéséhez a legmegfelelőbb.

          Jelentősége ezen kívül azért is olyan nagy, mivel azon kevesek közé tartozik (pl. Nagy Lászlóval együtt), aki a II. világháború és '56 után sem omlott össze, új irányt, utat tudott mutatni a magyar költészetnek, a magyar társadalomnak. Bár leginkább gyermekverseiről híres, de saját bevallása szerint: "Persze vannak pesszimista verseim is: De profundis; Merülő Saturnus; de hitetlen egy sincs." Mi a Merülő Saturnus cmű művével fogunk most megismerkedni.

          A Merülő Saturnus című verse az 1968-ban megjelent kötetének címadóverse. Ez a kötet egy Sevcsenko idézettel indul ("Mulik a Saturnus-erő/Gonosz lesz ez a jótevé,/Mihelyt az ősz fürtöket fonja...). Tarasz Sevcsenko (1814-1861) ukrán költő, festőművész és humanista. Tíz évig hol rab, hol elítélt, hol pedig kényszermunkás, de ezalatt is ír, alkot - persze titokban. Egész életében küzd a jobbágyfelszabadításért (maga is jobbágy származású), az önkényuralom megszüntetéséért, a nemzeti elnyomás ellen (ezért is tartóztatják majd le). Nem véletlen hát, ha Weöres tőle idéz. Az idézett sorokban ugyanolyan negatív jövőkép jelenik meg, mint a Merülő Saturnusban: az életerő elmúlása, az emberi hiszékenység győzelme (jótevőnek nézik a gonoszt), a fürtöket fonó ősz. mint a fojtogató elmúlás.

          Weöres ezt a művét T. S. Eliot emlékének ajánlja, aki 1965-ben hal meg. Weöres Eliotot mesterének vallja: "Azok közé szeretnék tartozni, akik, mint T. S. Eliot, költészeti doktrína nélkül, legjobb hajlamaikat követik, maximális értékre törekszenek, ellanyhulásuk ellen makacsul küzdenek... Hol hagyományosak, hol újítók, hol érthetők, hol érthetetlenek, aszerint, hogy az éppen jelentkező kifejeznivalónak mi felel meg leginkább. Nem követnek valamely irányt, hanem úgy növekszenek, mint az élő fa: ágaikkal minden irányba, gyökerükkel lefelé, koronájukkal felfelé."

          Ezzel a művével pedig mintegy emléket állít Eliotnak, a Merülő Saturnus témájában és képeiben is hasonlít Eliot: A puszta ország (The Waste Land) című, 1922-ben megjelent verséhez (amit Weöres fordított le magyarra). Elior verse kollázs a korabeli társadalomról, egy széttöredezett országot jelenít meg. Hatása oly' nagy, hogy egyik kritikusa ezt írja róla: "majdnem olyan zavart keltő volt, mint a szarajevói gyilkosság".

          Az idézet és az ajánlás után térjünk rá a versre. A mű címében szereplő Saturnus egy antik római isten, akinek az uralkodása a nyugalom és a béke időszaka volt. A "merülő" jelző egy visszafordíthatatlan folyamatra utal, azaz az ősi "aranykor", a társadalom és a természet összhangjának felborulását, eltűnését vetíti előre.

          A vers három versszakból áll, az első a múltat, a második a jelent, a harmadik pedig a lehetséges jövőt mutatja be. A mű szervezőelve az ellentét: a pásztor (költő), aki a szellemi aktivitást képviseli és a csorda, a passzív, érdektelen társadalom ellentéte.

          A költő, a pásztor, a szellemi vezető elvesztette a nyáját, s ezzel együtt a hivatását, az életcélját is. Ez is visszafordíthatatlan, megváltoztathatatlan. A nyáját elvették, s a botja is eltörött. Itt a kérdés már csak az, amit a mű során háromszor fel is tesz magának: "Bánjam-e?". Azaz foglalkozzon-e még a világgal, ha az már hátat fordított neki?

          Az egyén tragédiáján keresztül megláthatjuk a világ tragédiáját is. A költő bemutatja, hogyan kergették el sorra a szellemi vezetőket, az értéket képviselő embereket (a papot, a királyt, a bölcset, a tudóst, s végül a költőt). Hangneme itt ironikus, szatirikus, ezzel gúnyolva ki a korabeli társadalom értékrendjét, felszínességét, hogy a mélyről jövő, igazi érték helyett a praktikusságot, sablonosságot támogatják ("célszerű dalnokok").

          Majd a jelen tragédiája következik, ahol mindenki egy vályúnál tolong, fejük lehajtva - jól is van ez így, legalább nem néznek körül, nem látnak. Aki pedig lát és gondolkodik, azt megbüntetik ("agyarat döfnek belém, ha látom"). Megjelennek a háború borzalmai: "gyilkos sugarak", "kapuba rakott robbanás" és ezzel párhuzamosan a mindennapi élet szörnyűségei is: "roppant szaporulat", "kapart anyaméh", "falánk hódolat". Ezek közül a "kapart anyaméh" szókapcsolat, az abortusz a legerősebb. Azzal, hogy a költő egy felsorolásban említi az abortuszt és a háborút, arra világít rá, hogy nemcsak a katonák gyilkolnak, hanem a felelőtlen nők, lányok is. S bár más körülmények között, de ugyanúgy értelmetlenül.

          A harmadik versszakban a lehetséges jövő képe tárul elénk. Weöres az akkori társadalmat, állapotot egy száguldó vonathoz hasonlítja, amely egy szakadék felé, a saját vesztébe rohan. De itt már megkérdőjelezi önmagát, hátha ő nem lát jól, és van még egy pálya a szakadék fölött, vagy hátha szárnyat bont a vonat és felrepül (ez is egy elioti kép, nála a mennyországba szálló víziló jelenik meg). Ezzel együtt pedig ki is vonja magát a felelősség alól: "ők tudják, nem én". Az utolsó sorokban pedig mintegy válaszol saját kérdésére, hogy bánja-e. "Nekem már mindegy.", mondja, és belenyugszik sorsába. Lemond hivatásáról, leheveredik pihenni, s már nem látja, mi úszkál a vályúban - nem is érdekli - csak az állatok farát és lobogó füleit látja.

          De legalább nem állt be a sorba, ezt az utolsó reménysugarat hagyta meg a mű.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Most, hogy van egy kis időm, folytatom a meglévő elemzéseim begépelését. Úgy láttam, van, amelyik hasznos volt :)
Ezt 2010. II. 16-án írtam. Ötöst kaptam rá, az egy-két helyesírási hibát itt már javítottam, még a "Mi a Merülő ..."-nél kaptam egy hullámos vonalat a "Mi"-re.

Jelenlegi véleményem szerint a fogalmazásom itt nem túl szárnyaló vagy változatos, élvezetes, viszont az tuti, hogy jól utánajártam a dolgoknak. :)

Plusz link, ahol a költő maga mondja el ezt a versét: Katt!

Az első itt készített ebéd

   Reggel felkerekedtünk a Kedvessel és elsőként a sarki CBA-t céloztuk meg. Eredeti tervünk az volt, hogy  a CBA-ban veszünk valami péksütit meg kakaót és a téren megreggelizünk, majd benézünk a százforintos boltba, mindenféle konyhai apróságért.
   Végül a CBA-ban csak egy-egy islert vettünk és inkább nekivágtunk a Vásárcsarnok felé vezető útnak. Az islert még útközben meg is ettük. A csarnokban igen nagy a választék, és nem rosszak az árak sem. Azt hiszem, kedves elfoglaltságaim közé fog tartozni, hogy oda kisétáljak és jól bevásároljak zöldségből-gyümölcsből. Ezúttal vettünk 4 szem körtét, illetve meglátva, hogy itt megérkeztek az újburgonyák, gyorsan abból is vettünk két kilót, mert az az ötletem támadt, hogy készíthetnénk petrezselymes krumplit, az állítólag az újburgonyából finom. (mi téliből csináltunk, úgy is isteni volt) Szóval vettünk körtét és krumplit, aztán persze petrezselymet. A Kedves meglátta a tepertőket, úgyhogy abból is kellett vennünk egy dobozzal. Ezek mellé kifelé menet kaptam ajándékba egy hatalmas adag medvehagymát és egy csokor virágot is. :)
  A nagyfokú romantikától vigyorogva sétáltunk haza (illetve csak én vigyorogtam úgy, de együtt sétáltunk), a CBA-ba még egy fél kiló kenyérért beugrottunk (a tepertőhöz). Otthon a Kedves azonnal meg is kóstolta a tepertőt, elégedett volt vele. Ezután sajnos mennie kellett dolgozni, én pedig nekiültem a tanulnivalónak.

  Azonban elérkezett az ebédidő, félbe kellett szakítsam a tanulást, és elkészítettem az első igazi itteni ebédet. Kolbászos tojásrántottát kenyérrel és medvehagymával, illetve cickafark teával. Mögötte a csokor virágommal és a nagy adag medvehagymával, illetve petrezselyemmel. Egészségemre. (legalább az asztal egész rendezett már)

Költözés, első napok

Na, elérkezett a május, és mi elindítottuk a költözést álmaink lakásába. Legalábbis a képek alapján és megtekintés alapján azt gondoltuk/gondoltam. Most azért már vannak gondok, de kezdjünk mindent a legelején.
Május 7-ére volt időzítve a szerződés-aláírás és a költözés. Ott kezdődött a kalamajka, hogy esett az eső, így a költöztetőt (szerencsére ismerős) toltuk egy fél órával, hogy legyen időnk beugrani a Praktikerbe ponyváért (platós költöztetett). Oké, semmi gond. Hetek óta mondogatták ugyan az esőt, de aznapra kellett leesnie. Aztán a tulaj kiderült, hogy totál elnézte a dolgot, nem emlékezett a délelőtt 10-re, ő akkor épp otthon volt két pici lurkóval, a kulcs se nála volt, hanem még az előző bérlőnél. Akkor ide-oda séta, megkajálni is volt időnk, mert végül a tulaj felkerekedett a két gyerkőccel, kocsiba ültek és nyomás a kulcsért. Közben a kisebb (pár hónapos) bömbölt, így a tulaj nem tudott eljönni, valahogy ismerőssel küldte el a kulcsot. Felmentünk az ingatlanossal, úgy írtuk meg a szerződést, vele. (a tulajjal később írattuk alá)
Jött az ismerős költöztetni, vele mentünk végül Praktikerbe. A ponyva mellé fontosnak éreztem, hogy vegyünk WC-kefét is, merthogy mégis, a sajátomat szeretném használni, nem az előző bérlőét, vagy ki tudja, kiét. A Kedves ezért egyedül küldött, ők a nagybáttyal (költöztető) addig nézelődtek. Én igyekeztem a legolcsóbbat megvenni, abból is a legnormálisabb színűt, így lett egy csodaszép napsárga, 4000 Ft-os WC-kefénk. A pénztárnál a Kedves nagylelkű volt, mondta, hogy hagyjam, ő fizeti (két ponyva, WC-kefe, plusz még szemeteszsákot is dobtam be). Mikor meglátta, hogy a kefe 4000 Ft, kissé kiakadt, már a pénztárnál is, viccelődött, hogy zsepi kéne neki (mikor megkérdezte a pénztáros, óhajtunk-e még valamit). Azóta is ezt hallgatom. Persze a neten is rá kellett keresnie, hogy mennyiért lehet csilli-villit kapni, és az orrom alá dörgölte.
Aztán folyt a költöztetés, szerencsére összegyűlt pár erős fiatalember, annak ellenére, hogy hétfő volt, így aránylag gyorsan megjártuk. Még szerencse, hogy kb. 5 percre van a két lakás egymástól. Én végig az autót felügyeltem, nehogy megbüntessék, így csak várakoztunk, nem parkoltunk. Ami szerencsénk volt ebben a napban, hogy csodás parkolóhelyünk volt a ház előtt, egy fehér-piros csíkos vas akármivel meg is tudtuk őrizni.

Azonban további problémáink adódtak. Az ajtón látszódtak feszegetésnyomok, akkor asztalos-lakatost hívni, hevederzár. Addig valakinek otthon kell lennie, nekem programom volt, végül a Kedves maradt, így nem tudott dolgozni menni. Kicsit morcos volt, estére meg is fájdult a feje. Mire hazaértem, néhány bútor már a tervezett helyén volt, a számítógép beszerelve, a Kedves pedig már dőlt is ki aludni, miután ettünk egy adag gyümölcslevest (Anya küldte). Én még aznap beadandót gyártottam, másnap pedig mentem sorba állni őszi gyakorlatért (hogy a jó helyre kerüljek be) - nem elsőnek érkeztem, csak másodiknak, de sikerült a bejutás! :)

A gondok sora még nem ért véget. Az ablaküvegek egy része betörve/repedve, a redőny sem tökéletes, a víznyomás ingadozik, a csapok többsége csöpög, illetve nagyon rá kell húzni, hogy ne csöpögjön. Később az is kiderült, hogy a bojlerben a gáz el volt zárva, így másnap már nekem nem jutott meleg víz. (ahhoz képest egész sokáig bírta)
Az előző lakó ugyan fiúhoz képest rendes volt (bocsi a sztereotípiáért), de azért... Oké, a gáztűzhely letakarítva - de a sütő már nem; a csap kitakarítva - de a kád már nem; a WC tűrhető, de látszik, hogy csak ott volt takarítva a lakó itt lakása alatt, ahol látszik, hátul már nem, vagy mögötte. A konyhaszekrényt szerintem soha nem takarította, vannak magasabb részek is, na azokat meg pláne nem. A mosógép is takarításra szorul, az ajtók, villanykapcsolók, ablakok, tükrök, cipőtárolók, szekrények... Még az ágyat is lehetne, de egyelőre nem vagyok maximalista. Ami jó, hogy nem annyira ősrégi koszok, hogy ne lehessen letakarítani. Bár néhány bögrén/poháron olyan nyomok maradtak, amit hiába súroltam. Még jó, hogy alapvetően a sajátunkat akarjuk használni, csak néhány tetszett meg, azok viszont tisztíthatóak voltak.
A konyhában kevés a hely, mosogatás közben pedig nagyon idegesítő a víznyomás-ingadozás, meg a kicsi hely, illetve az, hogy a meleg víznek meglehetősen sok idő kell, míg eljut a konyhai csapba.

Úgyhogy a szerelem rózsaszín szemüvege eltűnt, de nem adjuk fel. Láttuk belakva és nagyon otthonos volt, úgyhogy előbb-utóbb kialakul. Illetve a tulaj ugyan kissé szétszórt, és a lakással nem igen foglalkozik, viszont mindent kifizet, ha mi felújítunk (nyilván, ami tényleg indokolt felújítás), illetve barkácsolhatunk, dekorálhatunk is, amíg lakható állapotban hagyjuk itt a lakást.
Helyünk pedig bőven van, élvezzük is, lehet most már mindenféle vendégséget szervezni. Szombaton jön is a család (az enyém), hozzák az otthoni cuccaimat. Nővérem pedig vett nekünk az IKEA-ban olcsó borospohárkészletet, azt is hozza, illetve hozzácsap egy üveg bort is. Szóval alakulnak a dolgok.
Ami szuper, hogy az internet már bekötve - ami nem szuper benne, az az, hogy a Kedvesnek lehetne gyorsabb is, a munkához meg a letöltéshez, de itt csak ez van. De ami igazán szuper, az pedig az, hogy kedden, amikor végre át tudtuk hozni a patkányokat (mert pár hónapja patkányok is vannak), szóval kipróbáltuk, hogy újra egy ketrecbe tesszük őket. Mert két ivaros hímről van szó (kísérleti patkányok voltak, az eutanáziától mentettük meg őket), akik, amikor elhoztuk őket, békések és jók voltak, megvolt, ki a domináns. Majd kezdődött a harc, az addig alárendelt felülkerekedett, az újdonsült alárendelt pedig depressziós lett. Aztán durva harc is indult, féltettük őket, hát szétválasztottuk, külön ketrec (sok-sok pénz). Most, a költöztetésnél viszont együtt utaztak, és úgy tűnt, jól megvannak. Együtt is hagytuk őket (alom szempontjából is sokkal olcsóbb így), és ugyan volt néhány kisebb harc, de semmi durva. Ma reggel pedig arra jöttem ki, hogy a két kis poronty egy függőágyban alszik!! :)) A mai nap folyamán ezt máskor is láttam tőlük. Nagy a boldogság. Úgy tűnik, Egyeske (eredetileg domináns, később depressziós alárendelt, illetve félős, külön ketrecbe kerülős, harapós) is kezd megnyugodni, már nem olyan agresszív. Jó, hogy visszakerült az eredeti ketrecébe.

Ez a hét elég zűrös, beadandók, munka, lakás, hétfő zh, Kedvesnek 16-án záróvizsgák, nekem is lassan vizsgaidőszak... A héten házi koszton éltünk, Anya mindig küldött fel valamit, illetve kétszer pizzát rendeltünk, egyszer pedig a Kedves a munkahelyén kínait evett.

Egyelőre a konyha 95%-os, berendezve, kitakarítva, még a mikrót kell kitakarítani (azt mi hoztuk), illetve kitalálni, a gépek hogy férnek el a legjobban, meg fel kell tölteni a készleteket. A fürdőben a WC kitakarítva, ott a csempe is letörölve, meg a tolóajtó. A ruhák a szekrényben, a szekrény nagy része kitakarítva (hatalmas szekrény, a felső polcokat csak létrával érjük el), a nappaliban a bútorok helye megvan, az egyik redőny helyett reluxa felszerelve, az ajtón hevederzár és reluxa, a bérlő itt hagyott cuccai nagyjából átválogatva.

Egyelőre itt tartunk. Folyt. köv.

Gondolatok

Séta, verőfényes napsütés, enyhe hűvösség és hó - nem is kell több az újnak és izgalmasnak ható gondolatok megszületéséhez. Tavaszi bizsergést érzek, valami újdonságot, erőt és energiát. Lehet, az első mondatban soroltakon kívül az is hozzájárul ehhez az energikussághoz, hogy natúr joghurtitalt és háromféle gyümölcsöt ebédeltem, meg hogy L. M. Montgomery: Anne gyermekei a háborúban c. könyvét olvasom.

Első gondolataim a háborúról születtek meg. Ez abszolút a könyv miatt. A könyvben szereplő Walterrel értek egyet - bár néha Walter valóban lányosnak mondható, ezúttal tényleg ő látta meg számomra a legtisztábban a háborút. Ugyan még egyet sem éltem meg - hála az égnek - de a filmes megjelenítések, vagy tanulmányaim, olvasmányaim alapján cseppet sem nemes, se nem szép dolog a háború. Jó mókának meg végképp nem mondanám. Mocskos, fájdalmas, véres, szenvedős... Igen, a nagy borzalmak közepette is lehet (ó, de még csak akkor lehet igazán!) nagy és dicső tetteket véghez vinni, lehet önfeláldozónak lenni, de nem éri meg az egész... Persze, ha azt vesszük (ez már mostani gondolat), a túlnépesedés ellen tökéletes.

Majd összeszedtem magam és elindultam a dolgomra (ebben nagy ösztönző erő volt a napsütés). Begyűjtöttem Apától a papírokat, elmetróztam a sulihoz - és most nem találkoztam egy ellenőrrel sem, hála az égnek, mivel épp ideiglenes diákot mentem hosszabíttatni, egy napja lejárt. A metróból kijövet szépen nyakvakarászva elkerültem egy valószínűleg krisnás aktivistát, ekkor csak halvány gondolat csillant meg a fejemben, hogy mennyire nem lehet nyugisan sétálgatni, mert vagy a hajléktalanok vagy a milliónyi aktivista közül valaki biztosan megtalál és megszólít - ez már kicsit kezd az idegeimre menni, Szegeden sem szerettem.

Ezután elintéztem szépen a dolgom a TO-n, ahol jó hír fogadott: nem kell ideiglenes diák, nem kell plusz díjat fizetnem, csak kapok egy szép nagy darab papírt, amit hurcibálnom kell magammal - mindezt teljesen ingyen és bérmentve, és még fényképet sem kellett adnom hozzá.

Visszafelé megengedtem magamnak, hogy sétáljak (bár kicsit sietnem kéne a nappal, még be kell vásárolni, du-este pedig megyünk be a kórházba látogatóba), így viszont kihagytam azt a boltot, melynek a kirakatában egy csodaszép lila, könnyű kis ruhácska lógott, 50 vagy 60%-os kedvezménnyel a nyakában. Helyette sikeresen belefutottam egy hajléktalanba (ha már az aktivista megvolt), aki utánam szólt, valami becéző szót használva (drága vagy aranyoskám vagy ilyesmi). Hát megálltam, egy esélyt mindig adok, mondja el a mondókáját, hátha csak útbaigazítást kér. Hát nem azt kért, hanem pénzt, fél kiló kenyérre, hogy "segítsek a néninek". Szegény néni elnyammoghatott volna rajta egy darabig azzal a hiányos fogsorával. Elrebegtem a "Ne haragudjon, de nincs nálam." mondókámat és arrébb siettem. Következő gondolat. Ismét visszakanyarodtam, ezúttal erősebben a sétámat megszakító emberekről szóló gondolatom felé. Az a néni láthatólag nem volt csont sovány, sőt, ami azt illeti, elég jó húsban volt. Valahogy hihetetlen számomra, hogy éhezzen. Valószínűleg hajléktalan sem volt. Majd az a gondolat szökött a fejembe, ami mostanában egyre többször itt szökdécsel: tényleg egyre több a kéregető, vagy csak én nem jártam eddig eleget a mi csodaszép Budapestünk utcáin? Mert nekem egyre többnek látszik és egyre változatosabb szövegekkel állnak elő. De ha akarnék sem tudnék mindegyiknek adni. Na meg ott a bizalmatlanság: a kövér hölgyek és urak valóban annyit koplalnak? Aki azt mondja, kenyérre kell neki, vajon tényleg arra költi? És vajon nem azért nincs kenyérre pénze, mert ami meg volt, azt elherdálta? Tényleg segítségre szorul és ki akar törni a nyomorból, vagy éppenséggel vígan elvan így? Az a kisbaba tényleg az ő kisbabája és szíve csücske, vagy kézről-kézre jár, mint pénztárcanyitogató? És még így is ott van az, amit már mondtam: ha akarnék sem tudnék mindenkinek adni. Csak elkedvetlenítenek. Nem szeretem magam, hogy valami sablont motyogok, ahogy ők is sablont mondogatnak; hogy megzavarják a sétámat vagy ácsorgásomat és hogy így esetleg nem annak segítek, akinek tényleg szüksége lenne rá. Annyiban megállapodtam magammal, hogyha valaki ételre kér tőlem pénzt, és van nálam valami ételféleség, akkor azt odaadom neki.

A múltkor is, már Gödöllőn is, ahogy leszálltam a vonatról, ki volt az első, aki megszólított? Hát nem az édesanyám, aki a kocsiban várt rám, hogy hazavigyen, hanem egy hajléktalan, aki ételre kért pénzt. Szegény, nem járt jól velem, ugyanis diétázom, így csak egyharmad zacskó bio kölesgolyó volt nálam, de azt odaadtam neki. Megköszönte, és édesanyám sem csuklott az autóban.

Aztán otthon a nővérem mesélt ehhez kapcsolódóan egy saját élményt. Figyelem, a női dolgokra érzékeny férfiak ezt a bekezdést ugorják át! Mikor ment a reptérre, odament hozzá egy férfi és egy nő, hajléktalanok, a férfi megszólalt, hogy a barátnőjének tamponra kéne pénz. Nővérem mondta, hogy pénzt nem, de tampont tud adni (ott volt a táskája külső zsebében). Persze erre a férfi nemet mondott, vagy valami ilyesmit, aztán végül a nő szólalt meg, hogy jó lesz az is. És elmentek a tamponnal.

A hajléktalanos gondolatmenetemet egy kirakat halványította el. Teás készletek, dobozok voltak kint, és úgy döntöttem, a séta mellett azt is megengedem magamnak, hogy megálljak és megnézzem a kirakatot. Megpillantottam egy szivecske alakú teatojást, be akartam menni a boltba, hogy megvegyem - ha ezt látta volna a néni, hogy én vásárolni akarok... - de sajnos zárva volt. Majd talán legközelebb.

Sétámat folytattam a Ráday-n, és újabb gondolatom támadt. Cirkálnak a mindenféle felsőoktatási törvényjavaslatok - amit őszintén bevallom, már nem tudok követni - hát én is gondolkozgatom néha róla. Valahogy tényleg csökkenteni kéne az egyetemisták létszámát, kiszórni a nem motivált csellengőket. A könyvben, amit olvasok, még milyen nagy szám volt a főiskola, mennyit tanultak a felvételire és milyen keményen tanultak az egyetemi évek alatt is (és mennyi ösztöndíjat tudtak kapni). Aztán az ugrott be, hogy miért is nincs szóbeli felvételi az egyetemeken? (lehet, hogy valahol van, de én még nem hallottam róla) Az érettségi nem elég. A középiskolákba is egyre több helyen van külön felvételi - és megéri, tudomásom szerint. Nem a tananyaggal kapcsolatos kérdések hangoznának el, hanem egyfajta állásinterjú lenne. Bizonyítsa be a diák, hogy ő valóban motivált, tud és akar is tanulni, vannak céljai és nem csak lébecolni szeretne az egyetemen. Persze, megvan az esély itt is arra, hogy hazudjunk, vagy arra, hogy elfogult "vizsgabiztosokba" botoljunk... Ezért a terv nem tökéletes, de szerintem összességében nem rossz. Ha csak betanul is a diák egy szöveget, de legalább gondolkozik a témán, és talán a sok mondogatás által beágyazódik ez a gondolat és valósággá válik.

Ezután átvágtam a Bakáts téren, és megláttam egy volt gimis osztálytársamat. Ezen a napon valahogy olyan voltam, aki nem hagyja elmenni maga mellett a volt gimis osztálytársát, akit évek óta nem látott. Hát utánaszóltam, gyorsan felfrissítettem a memóriáját, hogy ki is vagyok, puszi-puszi, gyors kérdések, végül is megállapodtunk, hogy ha szerveződik egy osztálytalálkozó, akkor számíthatunk rá, fent van ő is facebook-on és most ő is Pesten tanul. Ettől még jobb kedvem lett, megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy blogbejegyzést fogok írni, meg az, hogy idén még nem írtam újévköszöntő bejegyzést, hát ez azt hiszem, alkalmas annak.

Erre az évre a Győzelem és Siker kártyát húztam - az elnevezések magukért beszélnek. Azt az instrukciót kaptam, hogy határozzam meg, milyen céljaim vannak. Hát céljaim és elhatározásaim a 2012-es évre a következők:

- elintézni az összes kreditátviteles ügyet az egyetemmel - folyamatban

- lefogyni, visszanyerni az alakomat (na nem azt, amikor nem lehetett elhinni, hogy elférnek bennem a belső szerveim, hanem egy pár kilóval későbbit), fittséget és izmot szerezni és ezt az életembe valahogy beépíteni - diéta folyamatban, mennek lefelé a kilók és a pocak is, és egyre többször sétálok a lift helyett (5. emelet), de izomszerzés még erősen folyamatban

- elfogadni és valahogy belehelyezkedni a felnőttségbe - mert már betöltöttem a huszonegyet, és a könyvben pl. olyan 15 éves kortól számítanak felnőttnek a gyerekek, 17 évesen már taníthatnak - ez egyelőre függőben, az anyagi függetlenség sokat jelentene, próbáltam is jó átlagot szerezni, de örülök, ha kb. 20 ezret kapok

Itthon pedig kiderült, hogy a Kedves még el van egy darabig a munkahelyén, úgyhogy van időm bevásárolni, és csak utána indulunk a kórházba.