Tegnap iratkoztam be az új egyetememre, a Károli-ra, és hát, nem volt egy egyszerű menet.. Panda is kérdezte, de amúgy is akartam erről írni. Szóval...
Úgy volt, hogy reggel 10 órára kell a Bécsi út 324-ben lennem, a Pszichológia Intézetben beiratkozásra. Előző nap a barátom segítségével ki is néztük az útvonalat: Mester utcától 4-6-ossal a Margit-híd budai hídfőéig, onnan a 260-as busszal az ATI megállóig, onnan pedig séta. Ha a Batyiról 9:23-kor induló buszt elérem, azzal 22 perc az út odáig, biztos beérek időben, sétával együtt is.
Időben keltem, megmosakodtam, megreggeliztem, közben telefonon konzultáltam barátnőmmel, aki szintén a Károlira megy beiratkozni, de ő persze a Kálvinra, ami tőlünk egy metrómegállóra van... aztán még gyors e-mail támogatást nyújtottam egy másik barátnőmnek, tettem el jó kis jeges vizet, ellenőriztem, hogy minden papírom ott van-e, megpuszilgattam a még alvó Kedvest, aztán egy ici-pici késéssel elindultam a villamos felé.
A villamost láttam elsuhanni a Tompa utcából - jellemző -, de nem csüggedtem, reggel van, biztos egy-két perc és jön a következő. De nyilvánvalóan az ellenkező irányba ment el 3 villamos, mire jött egy nekem megfelelő. Felszálltam, természetesen irtó sokan voltak, de nem baj. Aztán a Blaha előtt bejelentik, hogy baleset miatt a villamos csak a Blaha Lujza térig közlekedik, onnan villamos pótló autóbuszok szállítják tovább az utasokat (mellesleg ezt a szöveget is igazán lefordíthatnák angolra). Na köszi, arról persze nincs hír, honnan indul a pótló busz, vagy mikor... pánik-pánik. Majd eszembe jut, hogy mintha a 260-asnak a Batyi lenne a végállomása. Fel is hívtam gyorsan Csabit (szegényt felébresztettem), hogy ugye ott van - és ott volt. Akkor gyorsan 2-es metró, el a Batyiig, ott először rossz lépcsőn akartam felmenni, majd megtaláltam a jót, a buszpályaudvarral együtt. De ugyan kérem.. jól esne egy bazi nagy tábla irányjelzőnek, hogy hányas busz honnan indul. Elindultam toronyiránt, de csak 11-es meg hévpótló buszokat láttam (pedig még a szemüvegemet is feltettem!). A nagy bambulgatás-sétálásban természetesen megtaláltam egy csinos kis gödröt, amibe az amúgy is gyenge bokám parádézhatott egyet, cipellő hátsó részét vissza kellett húzni a lábamra, és nézhettem, ahogy az elhaladó leányzók kikuncognak.
A zebra előtt végül megkérdeztem egy hölgyet, hogy honnan indul a 260-as busz. Az meg néz rám, mint a szemétre, de 3 mperc után csak megmutatja, hogy onnan. A 260-as -mondanom sem kell - épp akkor kanyarodik ki, az volt a 9:23-as... Odabattyogok a megállóba, ott áll egy 160-as. Felszállok rá, mert úgy rémlik, az is jó. De azért felhívom a Kedvest. Azt mondja, nem jó, vagy legalábbis onnan sokat kéne sétálni, mert másik irányba kanyarodik el. Akkor leszállok róla, és várhatok 20 percet a következő 260-asra, amivel már garantált a késés, de remélem, hogy csak kb. 10 perces lesz.
Közben látok azért olyan emberkéket, akik nagy valószínűséggel szintén oda igyekeznek, ahova én, ez úgy-ahogy megnyugtat. De azért így is elerednek a könnyeim, ahogy a Kedvessel telefonálok, hogy nem igaz, hogy minden héten valakinek a villamos elé kell vetnie magát, hogy megváltoztassa az útvonaltervemet, amitől amúgy is tartottam, mert nem ismerem... hogy lekésem a buszt, nincs normális utastájékoztatás (vagy én vagyok vak), hogy parádézok a bokámmal és kinevetnek (a fájdalom elhanyagolható volt), hogy késni fogok... aztán összeszedtem magam, a barátom nyugtatgatott, és bevált. Felszállok a buszra, a megállók sorrendje csak néhány helyen van kirakva, igyekszem odaállni az egyik közelébe, hangos bemondó nincs, se kijelző (régi Ikarus busszal mentem), próbálom sasolni az utcatáblákat, megállóneveket. Kiderül, hogy egy párocska is az ATI-nál száll le, ez még inkább megnyugtat, aztán az is, hogy az óbudai temető elég felismerhető, és az azutáni megállónál kell leszállnom.
Eltelik az út, leszállok én is, meg sokan mások is. Bizonytalanul elindulok előre, kis idő elteltével egy lány hátrafordul, és kérdezi, hogy én is a nemtudoménhova jövök (azóta se tudom, mit kérdezett, szerintem valami felismerhetetlen szakrövidítés lehetett), visszakérdezek, megint nem értem, aztán inkább elmondtam, én hova jövök, ő megörül, hogy ő is beiratkozásra jön. Akkor beszélgetünk, ő megkérdezi valami biztonsági őrtől, hogy merre van a 324., melyik oldalt és melyik irányba. Arra haladunk tovább, végül megtaláljuk, egy csomó épület van ott.. az egyiken meglátunk egy hatalmas táblát azzal, hogy Üdvözöljük kedves hallgatóinkat, meg hogy információ erre. Beérünk, mondják, hogy minden szaknak az 504-esben van beiratkozás. Felmegyünk, de mivel több mint 20 percet késtünk (a busz is szedett fel némi késést, plusz a séta), így meg kell várnunk a következő turnust. Elég sok a késő, úgyhogy nem érzem rosszul magam. Beszélgetésbe elegyedünk még egy lánnyal, aztán jön egy negyedik is, elvagyunk. Végül leterelnek minket a 400-akárhányas terembe, elindul a szakokra bontott papírkiosztás. Kereskedelem és marketing... meg hasonló szakok, végül fsz képzések... itt a gyanúm akkorára nőtt, hogy soron kívül odamentem a nőhöz, hogy szerintem rossz helyen vagyok, a pszichológia hol van.. erre ő a szájához kapott, hogy de hát az egy egész másik épületben van. Magyarázkodom arról, hogy egy információt találtam, ahol ez meg ez volt.. kifordulok gyorsan a teremből, az információs pultnál egy gyors kérdés, hogy akkor melyik épületben van a pszichológia, mutatják, hogy pont a szemben lévőben. Átrobogok, elég zaklatott lelki állapotban (ekkor már jó egy órás késést szedtem össze). A 304-es teremben (ahol a beiratkozás folyt) már bőszen írogatnak valamit a diákok, egy kint álldogáló sráctól megkérdezem, hogy akkor itt most mi van és mit kell csinálni... Mondta kedvesen a hülyegyereknek, hogy itt van a beiratkozás és menjek be, majd mindent elmondanak. Bemegyek, egy srác azonnal kérdezi, miben segíthet, mondom, hogy szeretnék beiratkozni. Kezembe nyom egy borítékot, hogy ezzel keressek magamnak egy helyet és kérjem meg a szomszédot, hogy segítsen nekem kitölteni. Átpásztázom szememmel a termet, egy helyet kiszúrok, odarobogok, megkérdezem, szabad-e, szabad, leülök és nézem a mellettem ülő borítékját, ő hogy töltötte ki. Ő aztán kedvesen odatolja, hogy jaj persze, nyugodtan nézzem, ide ezt meg ezt.. persze a tagozathoz nagy izgalmamban a pszichológiát kezdem írni, nem a nappalit, akkor kijavítom, mire a lány mondja, hogy minden javításnál újat kell kérni, nála már a 3. van.. akkor továbbrobogok egyik helyről a másikra, hogy hol is kérjek újat, kell-e egyáltalán. Nem kell, vissza a helyemre. Ott aztán a borítékból kiveszem a Leckekönyvet (ajj mekkora hülyeség, az etr mennyivel jobb volt), azt is segít a lány kitölteni. Kérdezem, hogy és most mi lesz? Várjak, majd szólítanak. Várok, de nem szólítanak. Meghallom fél füllel, hogy a hátsó résznél l-től zs-ig megy a hívás, az elején van az a-tól k-ig. Látom, hogy ott áll a sor. Megkérdezem a lányt, hogy ha szólítanak, akkor ott miért áll a sor. Valamit mond, megerősít abban, hogy ott vannak a-tól k-ig. Odamegyek előre, hogy halljam, ha netán szólítanának. Leülök és várok. Egy nagyon aktív lány odaáll mellém, ránéz a borítékomra, kérdezi, hogy szólítottak-e már. Valószínűleg lemaradtam róla - válaszolom, erre ő, hogy akkor pattanjak fel és álljak be a sorba. Beállok (egyik ismerőse elé, biztos nagyon imádhatott). A lány enyhén hiperaktív, a barátnőjével folytatott beszélgetés is érdekes, de legalább bekerültem a sorba. El is jutok a nőhöz, aki nézi a papírokat. Odaadom neki a borítékot. Kérdezi, hogy a fotók benne vannak-e. Odaadom neki a 3 fényképet, nevem a hátuljukon, beleteszi őket a leckekönyvbe. Kéri a többi papírt. Kérdezem, hogy mik kellenek (minden ott van nálam, amit kértek, csak pl. Szegeden nem ellenőrizték nagyon az érettségi papírokat, ilyesmi), felhúzza magát, hogy de hát mindent leírtak a levélben. Odaadok neki akkor mindent.. Nézi-nézi. Kérdezi, hol a jognyilatkozat. Mondom, hogy de az csak a költségtérítéseseknek kell, nem? Nem. Akkor a kezembe ad egyet. Kéri az eskümet. Erre már kikerekedik a szemem. Milyen esküt?? A nő igazi pokróc lévén elküld szépen elmélkedni, hogy szedjem össze magam. Kitöltöm a jognyilatkozatot, elkullogok a sor végére (ami azóta szép hosszúra nyúlt), megkérdezem az ott álló lánytól, hogy milyen esküről van szó.. későn jöttem, lemaradtam róla. Egy fogadalom papír, amit a borítékban kéne találnom - nincs benne. Akkor kérjek a sráctól. Kérek. Gyorsan kitöltöm, aláírom. Aztán összefutok Ancsával, régi ismerős, megörülök neki. Elmesélem az egész sztorit, még akkor is zaklatott vagyok. Mivel hosszú a sor, van időm elolvasni a fogadalmat. Arról szól, hogy a pszichológiai vizsgálatokat nem pszichológusnak nem adhatom tovább, illetve hogy a vizsgálati személy adatait sem szolgáltathatom ki. Szerintem ez elég nagy hülyeség.. ugyan milyen pszichológiai vizsgálatot fogunk venni, ami gondot okozna idegen kezében? Illetve minden vizsgálathoz kell titoktartási papírt írni, akkor most ezt miért írják bele előre? Na mindegy.. Megint odakerülök, ezúttal minden rendben van, így a nő sem pokróc, végeztem. Jippíí!! Ancsával elsétálunk a buszmegállóig, elmondja, hogy nem volt semmilyen tájékoztató, holott úgy volt, hogy a neptunról lesz.. a szakkal kapcsolatos kérdéseinket se most tegyük fel, illetve a mindenféle bizonyítványok sem most kellenek, hanem fénymásoljuk le szépen és az eredetivel együtt szept. 2-án menjünk vissza a világ végére, amikor is végre kapunk tájékoztatót, megnézik a papírjainkat és feltehetjük a kérdéseinket. Ó-jeee.
Köszönjük Károli az elsőrangú tájékoztatást mind a levélben, mind az épületben (a mini nyomtatott papír a másik egyetem hatalmas táblájával szemben...), a pokróc viselkedést és a plusz egy tájékoztató napot...
De persze köszönet a BKV-nak is.
Áh. Hazafelé még postát intéztem, végre elküldtem a hallgatói jogviszony megszüntetése témájú levelet Szegedre, ami ugyan kissé megázott az üveg mellett a táskában, de annyi baj legyen...
A visszafelé út egyébként egész zökkenőmentes volt, hamar jött a busz és a villamos is, a buszon már némi zajszerű utastájékoztatás is volt, szóval igazán nem panaszkodhatom.
Köszönet (ezúttal minden irónia nélkül) a Kedvesnek a segítségért és a lelki támasznyújtásért (őt bombáztam hívásaimmal és kétségbeesett sms-eimmel is).
Irónia nélküli köszönet a kedves pszichológus hallgató lányoknak is, akik segítettek.
Szóval így sikerült ez a beiratkozás. De bent vagyok.
Melléklet: részlet a kiküldött levélből, ami alapján úgy gondoltam, hogy jognyilatkozat csak a költségtérítéseseknek kell.
A beiratkozáshoz hozza magával:
(...)
- a költségtérítéses képzésre felvett hallgató az átutalt összes igazoló papírját és a hallgatói szerződést, valamint a jognyilatkozatot. (...)
- eredeti bizonyítványokat (...)
