Magyar érettségim

  A héten zajlottak le az írásbeli érettségik (illetve azok nagy része), úgyhogy ennek tiszteletére, meg mert sok időm volt a munkahelyen, amit nem szerettem volna tanulással tölteni és internet sem volt, úgyhogy elkezdtem nézegetni a régi dokumentumokat, fényképeket és így akadtam rá a befényképezett érettségieimre. Mókás volt látni, hogy amiért vért izzadtam, hogy meglegyen a megfelelő szó- és oldalszám, az a Word-be begépelve már csak egy oldal lett.

Kosztolányi Dezső: A kis mécs. és Karinthy Frigyes: A kis edény. összehasonlítása

Kosztolányi Dezső: A kis mécs.


          Az este bús cselédje.
Álmosan virraszt az asztalon.
S az olajfoltos tálcára nézve
sercegését némán hallgatom.
A szobánk csöpp napja. Álom.
Az arany olaj az árnyon,
és a fény folyó arany,
szerteömlő, szótalan.
És a fülke csodapalota.
Éji rémek lengenek tova.
Csöndesen vetik az ágyat,
és a párna
barna árnya
a fehér ajtóra bágyad.
Félszeg árnyék-figurák,
mind kevélyek és furák.
Egyik a felhőkbe nyargal,
másik hadonáz a karddal
és a párnát egyre rakjuk,
ferdül-fordul az alakjuk,
melyet szorgos fény kimintáz.
Panoráma, esti színház.
Hordjuk a fehér petrencét,
s nő a vánkos furcsa tornya,
a kis ajtón - messze emlék
hullámozva, ringatózva.
Égig ér már
a kevély vár:
száz alak omol le s újra felkel.
És mi szívdobogva nézzük,
félve sandítunk feléjük,
az éjben rubinpiros fülekkel.


Karinthy Frigyes: A kis edény.

         Oly furcsa és merev.
Aranyhabos tó, emlék-temető
Emlékek ágya, ágyak ápolója,
Mély, puha párna, pincsi, pince, pólya
Emléket emtet, engem temet ő
Fehér és csendes. Ülök rajt, kis ingbe -
És távoli, mély országokba int be
Mint folyt arany és mint ezer ezüst,
Oly bús, fehér, olyan igénytelen
Becéz, reámnéz és tréfál velem
Mint egy kis fehér legyező,
Csak rátekintek s igy szólok: ez ő.
A jó, szelid, a kedves, pici teknő -
De néha megnő -
És néha horpad s néha szétreped
És szerteszökken szörnyű fergeteg
És a homályban bőszen harsonáz
És akkora már, mint a ház
És ordítunk és sírunk: diadal
És ilyen fiatal
S mint kürtök öble s vérző trombiták
És néha vág.
És néha vég.
És néha olyan, mint az ég.
S mint longa, linga, lunga, lenge lég
(Még, még.)
És borzadunk az égbe, nyögve, sírva
És néha néz ránk -
És néha olyan, mintha verset írna.

            Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes a nyugatos tábor két kiemelkedő alakja, szórakoztató poéta-párosa, akiket nem csak műveik, hanem az egymással és másokkal elkövetett csínyjeik is híressé tettek.

            Karinthy Frigyes művészi szintre emelte a humorizálást – hiszen a humorban nem ismerte a tréfát – és számos költő vers-karikatúráját elkészítette. Köztük Kosztolányi Dezsőét is, A kis edény. című művében.

A kis edény. már címében is felidézi az eredeti Kosztolányi verset, A kis mécs.-et. Hiszen Karinthy mind a „kis” jelzőt, mind a cím végi pontot megőrizte. Ám a mécs szót kicserélte az edény szóra, amely banalitásával tökéletes kezdésül szolgál a karikatúrához.

Kosztolányi versének témája egy beteg kisgyermek éjszakája, amelyet csak fantáziája tehet érdekesebbé. A mű szubjektív, hiszen saját múltjáról beszél a költő, sorsát pedig a kis mécs sorsával állítja párhuzamba, mert az éppen olyan magányos és védtelen, mint ő.

Az estét impresszionista módon írja le, a művet a nominális stílus jellemzi, és az a kevés ige is, ami szerepel benne, mind hangutánzó vagy hangulatfestő („lengenek”, „bágyad”, „nyargal”, stb.) A színek is nagy jelentőséggel bírnak.

Közülük az arany a szentséget, a fényt, a mécses nemes feladatát szimbolizálja („Az este bús cselédje.”), a fehér a tisztaságot: a gyermeki tisztaságot és egyben a kórházi tisztaságot is jelképezi. A barna mint a párna árnya jelenik meg, hisz akárcsak az impresszionista festőknél, Kosztolányinál sincs fekete árnyék. Ezzel kiemeli a párna lágyságát, puhaságát. Utolsó színként a piros jelenik meg, ahogy a beteg gyermek a láztól és az izgalomtól rubinpiros fülekkel nézi az esti színházat.

Karinthy ezeket a színeket megőrzi, ám jelentésüket megváltoztatja.

Az arany az ő versében cseppet sem nemes, hiszen a gyermek vizeletét írja le vele, „Aranyhabos tóként” említve azt. A központi tárgy itt az éjjeli edény, és a gyermek az ágy helyett azon gubbaszt az esti színház megtekintése közben. A fehér többé nem a tisztaság színe, hanem az éjjeli edényé. A piros pedig mint vér jelenik meg.

Az esti színház sem a falon játszó árnyak színdarabja többé, hanem a gyermek „műalkotása” az, amit aznap sikerült az éjjeli edénybe termelnie.

Karinthy, ahogy Örkény is tette, a feje tetejére állította Kosztolányi világát, a szegény gyermek helyett egy, a saját ürülékében és vizeletében gyönyörködő gyermeket mutat be – aki bizonyára szintén beteg – de szánni nem tudjuk, csak kinevetni.

Akusztikailag is kicsavarja Karinthy Kosztolányi világát, az ő éjszakája csöppet sem csendes vagy lágy, hanem durva, haragos és erőszakos („harsonáz”, „ordítunk”, „sírunk”, stb.)

Karinthy ezen felül Kosztolányi költői eszköztárát is alkalmazta, ugyanúgy használ metaforákat („aranyhabos tó”), alkot szókapcsolatokat (emlék-temető), alliterációktól pedig csak úgy hemzseg a vers. Ám ezek az alliterációk sokszor csak egymás után dobált szavak („puha párna, pincsi, pince, pólya”), csekély értelmi kapcsolattal. Rímeiben is egyszerűbb, szinte már banális (inge – int be; legyező – ez ő).

Formailag többé-kevésbé követi az eredeti verset, ugyanúgy bekezdéssel indít, a hosszú és rövid sorok is hasonlóan váltakoznak, csak maga a vers rövidebb néhány sorral, mint az eredeti.

Szerkezetileg hűen tükrözi egy átlag kisgyerek fogalmazását a 13 „És” kezdetű sorral, amit jószívűen akár anaforás szerkezetnek is hívhatnánk.

Az i-re a pontot az utolsó sorral teszi fel Karinthy, ahol Kosztolányi munkásságát parodizálja ki. Hiszen, ahogy Kosztolányi is párhuzamba állította önmagát és a mécsest, úgy Karinthy is megtette ezt – az éjjeli edénnyel, ami „néha olyan, mintha verset írna”.

Tartalmi minőség: 20/20

Szerkezet, felépítés: 19/20

Nyelvi minőség: 19/20