Ballagási búcsúztató beszéd - házi feladat

Házi feladat                                                                                                                                             I. 27.

     "Van egy álmom." - így kezdte egyik szónoklatát Martin Luther King. Azért kezdtem én is ezzel a beszédem, mert fogalmam sem volt, mivel indítsak, hogy hatásos legyen.
      És erről a mondatról azt beszélik, hogy egészen hatásos. Mert a szónok a saját érzelmeiről, vágyairól kezd beszélni. Hát akkor lássuk csak az én érzéseimet és vágyaimat. Már úgy a Ti ballagásotokat tekintve, Kedves Végzős Diáktársaim. Mert ugye erről is van most szó. Tehát...
      Nem is olyan régen felkértek, hogy legyek én, aki idén a végzősöket búcsúztatja. Hihetetlenül megörültem. Hiszen - aki ismer, tudja - imádok beszélni. Hát még beszédet tartani. Amikor bárkire rászólhatok, hogy hahó, figyelj ide!...
      Hahó, figyeljetek ide! Figyeljetek, mert épp Benneteket búcsúztatlak. Búcsúztatom a "nagyokat", akik helyére jövőre már én lépek és az én osztályom. Na meg a 11. B, C, D, E.
      Épp kicsit húználak vissza Benneteket, hogy maradjatok, érettségizzetek le megint. Jó volt az a 3 szabadnap nekünk :P De ennyire nem vagyok azért önző. Gondolom, mindenki örül, hogy ezen is túl van. Úgyhogy nem húzok vissza senkit, inkább csak egy utolsó darabkát hozzáadok az "ezt adta nekem a gimi" nevű csomaghoz.
      De mi is ez a darabka? Egy mosolygós, langaléta barna lány beszéde. Egy lányé, akit még csak nem is minden végzős ismer. Aki imád sokat beszélni akkor is, amikor nincs sok mondanivaló. Amikor annyi a lényeg, hogy Ti elmentek, mi pedig búcsúzunk. Ti hagytok itt nekünk osztályonként egy-egy tablót, mi meg... Mi meg adunk egy beszédet, egy műsort, egy sorfalat meg egyéb szépet és jót.
      Hát akkor: Viszlát, sok szerencsét, élvezzétek ki a nyarat, mert valószínűleg ez lesz életetek legszabadabb nyara! És sose felejtsétek, hogy:
- Kicsi a bors, de erős.
- A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.
- A lónak négy lába van, mégis megbotlik.

      És ezzel átadom a helyet más, hasonlóan magvas gondolatoknak.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hm... 2009-ben íródhatott, ha jól számolom. Akkor jópofának tűnt. Most is van egy-két rész, aminél megörültem, hogy na, valami, aztán megint húztam össze magam, hogy basszus, ennyire magamról írni... igen, egyet értek az akkori kritikával. De legalább látszik (remélem, látszik), mennyit fejlődtem a szalagavatós beszédig :) Ott is van idézet, meg viccelődés, de ott már be voltam jobban vonódva, hiszen rólunk szólt az egész.. és nem másokról kellett beszélnem. Hm, azok a csodaszép gimnazista évek :)

Szalagavató

2009. november 6-án megtörtént. Mi is túl lettünk a szalagavatón. Mit is mondhatnék? Fantasztikus volt! :) Rám ült a szokásos izgalom, hogy vajon minden rendben fog-e menni, mikor mondom a beszédet? Szalagtűzés előtt vagy után... mert akkor változtatni kell a beszéden, ha változik a sorrend. Még a táncban egy utolsó módosítást adtunk tovább mindenkinek, akivel találkoztunk az osztályból. Aztán leültünk a sorunkba. Az igazgatói beszéd alatt kezdtem szépen lassan megnyugodni, majd a búcsúztató beszédek, versek alatt ismét rám jött az izgulás. És elérkezett az idő, bemondta a kofenranszié, hogy most a búcsú beszédek következnek. Összenéztünk Petrával, felsétáltunk, megkaptuk az instrukciót, hogy a középső mikrofonhoz menjünk, felálltunk, a technikus pasas feljebb emelte a mikrofont és akkor elkezdtem a beszédem...


-->

"Kedves Tanáraink, meghívottaink és persze, kedves végzős diáktársaim!

Van egy vicc, amelyiknek az a csattanója, hogy „Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt.”. Na mármost, valahogy én is így vagyok ezzel a beszéddel. Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt elvállalni. Aztán később már nem is tűnt annak… tucatszor nekiültem, gépeltem és töröltem, mert valahogy sosem sikerült azt kifejeznem, amit szerettem volna. Benne van az emberben, hogy újat, frappánsat szeretne mondani, aztán ezekből az erőlködésekből lesznek a legsablonosabb mondatok.

Bár miért is ne lennék sablonos? Hiszen ugyanaz történik, mint minden évben. Egy évfolyam lassan kirepül a – most már – sárga iskolafalak közül, előtte még kap egy szalagot, táncol és énekel is, majd szépen leérettségizik és búcsút int az iskolának – vagy itt marad technikumban.

De azért minden szalagavató előtt szurkolunk, mi nézők, és főleg a több éve itt tanító tanárok, hogy kicsit más legyen, mint az előző ünnepségek. Szinte könyörgünk például, hogy ne csendüljön fel Ákos: Ilyenek voltunk című száma. Vagy, hogy egyik beszédben se említsék a „nagybetűs életet”.

Annyiban azért más ez az év, hogy a búcsúzók mi vagyunk, és nem a tavalyi vagy az azelőtti évfolyam. Hogy most már mi vagyunk a legnagyobbak a suliban, és az ünnepségeket a kordonok mögül, a terebélyes fák alól kell, hogy végignézzük – ahol néha bogarak potyognak a nyakunkba – mert a kisebbek bizony kiszorítottak minket az eddigi jó kis árnyékos, elől-közép helyünkről.

Már csak fél évünk van hátra, hogy híressé váljunk és nyomot hagyjunk magunk után a tanárokban, hogy összeírjuk az aranyköpéseket, és további emlékeket szívjunk magunkba, amelyeken majd jót nevethetünk az osztálytalálkozókon. Az egyforma szalag csak ideig-óráig köt minket össze, de Platón és a Mátrix című film összehasonlítása örök közös pont marad.

Meghallgathattuk, hogyan is búcsúztattak minket a „kicsik”, lassan pedig megkapjuk a szalagunkat – talán elsőként a környéken. Ott fog virítani a kabátunkon vagy a táskánkon, jelezve, hogy bizony mi is megöregedtünk, és egyre közelebb van az érettséginek nevezett mumus, amivel már 5.-es korunk óta riogatnak minket igen tisztelt tanáraink.

A jövővel kapcsolatban nem sok tanácsot tudok adni a végzősöknek, azaz magunknak, hiszen csak 18 vagyok. Annyit mondok csupán, hogy merjünk olyat tenni, ami pillanatnyilag jó ötletnek tűnik, mert a végén kiderülhet, hogy tényleg az volt. Mint ahogy ez a beszéd is. Örülök, hogy elvállaltam. Ha pedig mégis gondba kerülnénk egy-egy ilyen ötlet miatt, tegyük fel magunknak a kérdést: Neo vajon mit tenne a helyemben?"

Ez az az utolsó változat, aznapi változtatással együtt, ami alapján elhangzott a beszédem. Persze apróbb változások voltak benne. Egy-egy kötőszó, illetve a bogarak helyett pókokat mondtam :P
Közben teljesen kiszáradt a szám, remegett a lábam, ráadásul csak nekem volt világoskék a mappám :D De sikerült! :) Tapsoltak, és a megfelelő részeknél nevettek is. Beálltam szépen Petra mögé, és végig hallgattam az ő beszédét (franciául). Sajnos a hangosítás úgy volt megoldva, hogy a közönség remekül hallhatta, de én nem... azért a "bac" (=érettségi) poént sikerült elkapnom, és ott vigyorogtam diszkréten a háttérben :D Majd elkérem azért a beszédét ^^
A szalagtűzéshez amikor felvonultunk, akkor picit meghatódtam. Tényleg elérkeztünk idáig... és ott lesz rajtunk a szalag hétfőtől - elsőként a környéken. Fél év múlva meg.. és utána pá-pá. Utána mókás volt, néha kis problémák a beállásnál, de végül is gördülékenyen ment :) Anya szerint nem pucsítottam, amikor tűzték a szalagot (magasabban voltunk, mint a tűzők vagy 30-40 centivel, plusz az én 182 centim, plusz magassarkú). Majd levonulás. Aztán öltözés, rohanás, keringő közben én megkerestem az ismerősöket :) Jaj és csomó dicséretet kaptam, annyira jól esett ^^
Az osztálytáncnál ugyan kikapcsolódott a hózentrógerem elég hamar, de megoldottam :D És jól sikerült, nagy tapsot kaptunk, sokak szerint mi voltunk a legjobbak! :D Sikerült mosolyognom is :P Kíváncsi vagyok a videókra ^^ Az ének borzalmas volt, legalább is az eleje, mert mi semmit nem hallottunk a gitárból. De a közönség szerencsére meg csak a gitárt hallotta, amikor minket hallott, akkor meg már belejöttünk és ritmusban voltunk :D Az évfolyamének hát akkor elmaradt, sose fogjuk megtudni, hogy végül a Szállj egy kismadár vagy az Egy elfelejtett szó lett volna... :D
Az utána levő kajálás és buli is szuper volt, széttáncoltam magam! :P Köszönök mindenkinek mindent!
Hiányozni fog.. a próbák, minden.. még jó, hogy elkezdtem táncra járni :P Jaj hát igen, megúsztam a szalagavatós vonulásokat pofáraesés nélkül, de azért ahogy kiléptem az aulából és szaladtam le a lépcsőn, sikerült egyet zanyálnom bele egy pocsolyába :D Sötét volt, azt hittem, már nincs több lépcsőfok, de volt.. a nyoma és a fájdalom azóta is itt van, a bal lábfejem oldalán :P