Gondolatok

Séta, verőfényes napsütés, enyhe hűvösség és hó - nem is kell több az újnak és izgalmasnak ható gondolatok megszületéséhez. Tavaszi bizsergést érzek, valami újdonságot, erőt és energiát. Lehet, az első mondatban soroltakon kívül az is hozzájárul ehhez az energikussághoz, hogy natúr joghurtitalt és háromféle gyümölcsöt ebédeltem, meg hogy L. M. Montgomery: Anne gyermekei a háborúban c. könyvét olvasom.

Első gondolataim a háborúról születtek meg. Ez abszolút a könyv miatt. A könyvben szereplő Walterrel értek egyet - bár néha Walter valóban lányosnak mondható, ezúttal tényleg ő látta meg számomra a legtisztábban a háborút. Ugyan még egyet sem éltem meg - hála az égnek - de a filmes megjelenítések, vagy tanulmányaim, olvasmányaim alapján cseppet sem nemes, se nem szép dolog a háború. Jó mókának meg végképp nem mondanám. Mocskos, fájdalmas, véres, szenvedős... Igen, a nagy borzalmak közepette is lehet (ó, de még csak akkor lehet igazán!) nagy és dicső tetteket véghez vinni, lehet önfeláldozónak lenni, de nem éri meg az egész... Persze, ha azt vesszük (ez már mostani gondolat), a túlnépesedés ellen tökéletes.

Majd összeszedtem magam és elindultam a dolgomra (ebben nagy ösztönző erő volt a napsütés). Begyűjtöttem Apától a papírokat, elmetróztam a sulihoz - és most nem találkoztam egy ellenőrrel sem, hála az égnek, mivel épp ideiglenes diákot mentem hosszabíttatni, egy napja lejárt. A metróból kijövet szépen nyakvakarászva elkerültem egy valószínűleg krisnás aktivistát, ekkor csak halvány gondolat csillant meg a fejemben, hogy mennyire nem lehet nyugisan sétálgatni, mert vagy a hajléktalanok vagy a milliónyi aktivista közül valaki biztosan megtalál és megszólít - ez már kicsit kezd az idegeimre menni, Szegeden sem szerettem.

Ezután elintéztem szépen a dolgom a TO-n, ahol jó hír fogadott: nem kell ideiglenes diák, nem kell plusz díjat fizetnem, csak kapok egy szép nagy darab papírt, amit hurcibálnom kell magammal - mindezt teljesen ingyen és bérmentve, és még fényképet sem kellett adnom hozzá.

Visszafelé megengedtem magamnak, hogy sétáljak (bár kicsit sietnem kéne a nappal, még be kell vásárolni, du-este pedig megyünk be a kórházba látogatóba), így viszont kihagytam azt a boltot, melynek a kirakatában egy csodaszép lila, könnyű kis ruhácska lógott, 50 vagy 60%-os kedvezménnyel a nyakában. Helyette sikeresen belefutottam egy hajléktalanba (ha már az aktivista megvolt), aki utánam szólt, valami becéző szót használva (drága vagy aranyoskám vagy ilyesmi). Hát megálltam, egy esélyt mindig adok, mondja el a mondókáját, hátha csak útbaigazítást kér. Hát nem azt kért, hanem pénzt, fél kiló kenyérre, hogy "segítsek a néninek". Szegény néni elnyammoghatott volna rajta egy darabig azzal a hiányos fogsorával. Elrebegtem a "Ne haragudjon, de nincs nálam." mondókámat és arrébb siettem. Következő gondolat. Ismét visszakanyarodtam, ezúttal erősebben a sétámat megszakító emberekről szóló gondolatom felé. Az a néni láthatólag nem volt csont sovány, sőt, ami azt illeti, elég jó húsban volt. Valahogy hihetetlen számomra, hogy éhezzen. Valószínűleg hajléktalan sem volt. Majd az a gondolat szökött a fejembe, ami mostanában egyre többször itt szökdécsel: tényleg egyre több a kéregető, vagy csak én nem jártam eddig eleget a mi csodaszép Budapestünk utcáin? Mert nekem egyre többnek látszik és egyre változatosabb szövegekkel állnak elő. De ha akarnék sem tudnék mindegyiknek adni. Na meg ott a bizalmatlanság: a kövér hölgyek és urak valóban annyit koplalnak? Aki azt mondja, kenyérre kell neki, vajon tényleg arra költi? És vajon nem azért nincs kenyérre pénze, mert ami meg volt, azt elherdálta? Tényleg segítségre szorul és ki akar törni a nyomorból, vagy éppenséggel vígan elvan így? Az a kisbaba tényleg az ő kisbabája és szíve csücske, vagy kézről-kézre jár, mint pénztárcanyitogató? És még így is ott van az, amit már mondtam: ha akarnék sem tudnék mindenkinek adni. Csak elkedvetlenítenek. Nem szeretem magam, hogy valami sablont motyogok, ahogy ők is sablont mondogatnak; hogy megzavarják a sétámat vagy ácsorgásomat és hogy így esetleg nem annak segítek, akinek tényleg szüksége lenne rá. Annyiban megállapodtam magammal, hogyha valaki ételre kér tőlem pénzt, és van nálam valami ételféleség, akkor azt odaadom neki.

A múltkor is, már Gödöllőn is, ahogy leszálltam a vonatról, ki volt az első, aki megszólított? Hát nem az édesanyám, aki a kocsiban várt rám, hogy hazavigyen, hanem egy hajléktalan, aki ételre kért pénzt. Szegény, nem járt jól velem, ugyanis diétázom, így csak egyharmad zacskó bio kölesgolyó volt nálam, de azt odaadtam neki. Megköszönte, és édesanyám sem csuklott az autóban.

Aztán otthon a nővérem mesélt ehhez kapcsolódóan egy saját élményt. Figyelem, a női dolgokra érzékeny férfiak ezt a bekezdést ugorják át! Mikor ment a reptérre, odament hozzá egy férfi és egy nő, hajléktalanok, a férfi megszólalt, hogy a barátnőjének tamponra kéne pénz. Nővérem mondta, hogy pénzt nem, de tampont tud adni (ott volt a táskája külső zsebében). Persze erre a férfi nemet mondott, vagy valami ilyesmit, aztán végül a nő szólalt meg, hogy jó lesz az is. És elmentek a tamponnal.

A hajléktalanos gondolatmenetemet egy kirakat halványította el. Teás készletek, dobozok voltak kint, és úgy döntöttem, a séta mellett azt is megengedem magamnak, hogy megálljak és megnézzem a kirakatot. Megpillantottam egy szivecske alakú teatojást, be akartam menni a boltba, hogy megvegyem - ha ezt látta volna a néni, hogy én vásárolni akarok... - de sajnos zárva volt. Majd talán legközelebb.

Sétámat folytattam a Ráday-n, és újabb gondolatom támadt. Cirkálnak a mindenféle felsőoktatási törvényjavaslatok - amit őszintén bevallom, már nem tudok követni - hát én is gondolkozgatom néha róla. Valahogy tényleg csökkenteni kéne az egyetemisták létszámát, kiszórni a nem motivált csellengőket. A könyvben, amit olvasok, még milyen nagy szám volt a főiskola, mennyit tanultak a felvételire és milyen keményen tanultak az egyetemi évek alatt is (és mennyi ösztöndíjat tudtak kapni). Aztán az ugrott be, hogy miért is nincs szóbeli felvételi az egyetemeken? (lehet, hogy valahol van, de én még nem hallottam róla) Az érettségi nem elég. A középiskolákba is egyre több helyen van külön felvételi - és megéri, tudomásom szerint. Nem a tananyaggal kapcsolatos kérdések hangoznának el, hanem egyfajta állásinterjú lenne. Bizonyítsa be a diák, hogy ő valóban motivált, tud és akar is tanulni, vannak céljai és nem csak lébecolni szeretne az egyetemen. Persze, megvan az esély itt is arra, hogy hazudjunk, vagy arra, hogy elfogult "vizsgabiztosokba" botoljunk... Ezért a terv nem tökéletes, de szerintem összességében nem rossz. Ha csak betanul is a diák egy szöveget, de legalább gondolkozik a témán, és talán a sok mondogatás által beágyazódik ez a gondolat és valósággá válik.

Ezután átvágtam a Bakáts téren, és megláttam egy volt gimis osztálytársamat. Ezen a napon valahogy olyan voltam, aki nem hagyja elmenni maga mellett a volt gimis osztálytársát, akit évek óta nem látott. Hát utánaszóltam, gyorsan felfrissítettem a memóriáját, hogy ki is vagyok, puszi-puszi, gyors kérdések, végül is megállapodtunk, hogy ha szerveződik egy osztálytalálkozó, akkor számíthatunk rá, fent van ő is facebook-on és most ő is Pesten tanul. Ettől még jobb kedvem lett, megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy blogbejegyzést fogok írni, meg az, hogy idén még nem írtam újévköszöntő bejegyzést, hát ez azt hiszem, alkalmas annak.

Erre az évre a Győzelem és Siker kártyát húztam - az elnevezések magukért beszélnek. Azt az instrukciót kaptam, hogy határozzam meg, milyen céljaim vannak. Hát céljaim és elhatározásaim a 2012-es évre a következők:

- elintézni az összes kreditátviteles ügyet az egyetemmel - folyamatban

- lefogyni, visszanyerni az alakomat (na nem azt, amikor nem lehetett elhinni, hogy elférnek bennem a belső szerveim, hanem egy pár kilóval későbbit), fittséget és izmot szerezni és ezt az életembe valahogy beépíteni - diéta folyamatban, mennek lefelé a kilók és a pocak is, és egyre többször sétálok a lift helyett (5. emelet), de izomszerzés még erősen folyamatban

- elfogadni és valahogy belehelyezkedni a felnőttségbe - mert már betöltöttem a huszonegyet, és a könyvben pl. olyan 15 éves kortól számítanak felnőttnek a gyerekek, 17 évesen már taníthatnak - ez egyelőre függőben, az anyagi függetlenség sokat jelentene, próbáltam is jó átlagot szerezni, de örülök, ha kb. 20 ezret kapok

Itthon pedig kiderült, hogy a Kedves még el van egy darabig a munkahelyén, úgyhogy van időm bevásárolni, és csak utána indulunk a kórházba.

komment - Isten nélkül soha?

Ehhez el kell olvasni Peti bejegyzését. Arra kommentáltam. Még 2008-ban. De most elölről kezdtem az átolvasását a blognak, és megtaláltam ezt a kommentemet. Ami hosszabb, mint az eredeti bejegyzés :D És így úgy éreztem, hogy egy olyan alkotássá nőtte ki magát, amit ide is át kell telepíteni, amit nem szabad veszni hagyni (ha neadjIsten történne valami Peti blogjával).

"Fú, ez egy olyan téma, amiről én is sokszor beszélgettem már, ötlöttek fel róla gondolatok a fejemben, főleg töri órákon, amikor a vallásokat, vallásháborúkat vettük.
Tisztázzuk először azt, hogy én sem vagyok megkeresztelve, nem vagyok vallásos, de hiszek: elvekben, tapasztalatokban, abban, hogy mindig van választásunk, hogy mindennek meg lehet találni az értelmét, és mindig van lehetőségünk a boldogságra - és szerintem nem az a boldog ember, aki sosem sírt, sosem szenvedett.
Ateistának sem vallom magam. Nem tagadom Isten létezését, de nem hiszem, hogy olyan nagy különbség lenne Allah vagy mondjuk Isten között. Az ember adott neki nevet, jellemet, szavakat a szájába. És azért különbözik a Korán meg a Biblia, mert más-más kultúrában keletkezett. A Biblia szavai pedig nem Jézus szavai szóról-szóra, mivel Jézus nem írt le semmit, halála után a tanítványai próbálták meg összegyűjteni a tanításait. És igen, utána szelektáltak, hogy mi kerülhet be és mi nem. Legalább is mi így tanultuk. És a Biblia történetei jelképesek, szimbolikusak, mondanivalójuk van, de nem kell őket szó szerint vennünk. Szerintem. Pl. Ádám és Éva története, és Éva, mint ősanya. A lényeg, hogy valamilyen úton módon, de mind testvérek vagyunk, összetartozunk és ne gyűlölködjünk.

Jézus nagyságát elismerem. Volt egy hivatása, igyekezte elvégezni. De nem hiszem, hogy azért jött volna a Földre, hogy megmutassa, milyen bűnösök vagyunk. Hanem inkább hogy megmutassa, nem is vagyunk olyan rosszak, miért nem csináljuk akkor kicsit jobban, ha úgy is tudjuk? És sose mondta, hogy ne házasodj, ne mulass, ne örülj, sőt! Bár tudom, nem ismertem, de én még is valahogy így képzelem, a tanultak, olvasottak, látottak alapján.

Templom, mise, papok.
Az, hogy legyen egy közösség, egy hely, ahol összegyűlünk és rituális dolgokat végzünk, és hogy csönd van, és gondolkozhatunk, megtisztíthatjuk a lelkünket, stb. Szerintem ez egy jó ötlet, egészen addig, amíg meg tudjuk tölteni tartalommal ezeket a rítusokat. De amikor már a pap nem is ismeri a híveit, nincs új, amit mondhatna nekik, a hívők pedig már nem is hisznek, csak kényszerből vagy megszokásból mennek, az nem jó. Meg amikor papnak valaki a megélhetés miatt megy, és nem azért, mert elhivatott, vagy mert alkalmas lenne lelki vezetőnek. És igen, a csöndet, a békét nem csak a templomban lelheti meg az ember, máshol is meditálhat, imádkozhat vagy csak egyszerűen gondolkozhat. Csak a templom épp egy nem rossz hely erre -legalábbis elvileg, alapötlet szerint. Utána pedig közösségi életet élhet az ember, közben is nézték a fiúk a karzatról a lányokat (Móricz Zs.: Boldog ember), és ezek kedves dolgok.
Meg az sem jó, ha lelkiismeret-furdalást próbálnak kelteni az emberben.

A gyóntatás, gyónás.
Szerintem alapból ez sem egy rossz ötlet. Kiönti a szívét valakinek, aki nem vonja felelősségre, aki csak hallgat. És magát visszahallgatva az ember is rájön talán, hogy nem is olyan szörnyű, amit tett, hogy meg lehet ezt oldani.
Csak ez a "mondj el 10 Miatyánkot és Isten megbocsát" ez az, ami röhejes és szerintem rossz.
Persze a gyóntató lehet egy barát vagy egy szülő is. Egy bölcs ember, az jó :) Aki sokat tapasztalt már, aki meg tud hallgatni, aki -ha kéred- ellát tanácsokkal, de nem háborodik fel, nem üvölti le a fejedet.

Isten.
Annyira ellentétes, amiket állítanak róla. Azt mondják, megbocsátó, közben meg hirtelen haragú és bosszú álló (pl. Zrínyi: Szigeti veszedelem)? Nem hiszem. Legalább is én nem ilyennek képzelem, nem bosszúállónak. Hiszen akkor miben különbözne az emberektől?
Isten egy fogalom, van olyan vallás, aki több istent kreált, van, aki egyben egyesített mindent. Egyik sem rosszabb vagy jobb a másiktól -véleményem szerint.

Szentek, szegénység, önkínzás.
Hú, a középkor jut az eszembe. Amikor valaki azért lett szent, mert változatosan tudta magát kínozni, nem evett, nem élt nemi életet: nem örült annak, amit Isten adott neki. És legyünk szegények, mert akkor Isten jobban szeret, de adjunk enni az éhezőknek és pénzt a szegényeknek -hogy Isten őket akkor ne szeresse? ˇ^
És igen, szerencsére ezek ma már kevésbé "divatosak".

Saját Isten.
Szerintem nem kell kreálni már új Istent vagy vallást. Van bőven, csak válogassuk össze magunknak, mikben hiszünk, mikben nem. Milyen elvek szerint élünk. De szerintem nem olyan nehéz, minden adott hozzá. Minden lehetőség bennünk van.
És Istenért nem kellett sose szenvedni, csak az emberek azt hitték, kell. Az emberek akkor úgy néz ki, hogy szenvedni akartak. És a háborúk nem Isten miatt dúltak, hanem mert hatalmat akartak az emberek, azt akarták, hogy csak az legyen az igaz, amit ők gondolnak, hisznek. És egyéb indokok.
Nem hiszem, hogy Isten büntetne vagy jutalmazna, egyszerűen csak segít, hogy amit az ember igazán szeretne, azt el tudja érni. És van, hogy az ember valami "rosszat" akar, mondjuk háborút 8azért van "", mert a rossz és a jó relatív, és minden jó valamire). És ha nagyon akarja, ha sokan akarják, akkor meg is kapják. Aztán ha már nem akarják, akkor abba marad.

A vallásokat vizsgálni jó, kis időt én is szeretnék ezekre rászánni valamikor.
Egy picit Peti viszont olyan vagy ebben az írásban, mint én, amikor az iskoláról, a töri oktatásról írtam Neked :) Akkor fel voltam háborodva, és úgy is írtam róla. Aztán később Te csillapítani próbáltál, megmutattad a másik oldalát is. Valami hasonlót próbálok én is. Mert ezekben az írásaidban olykor sztem elragadtatod Magad. A bigott pedig nem szép szó és sértő is lehet. Bár vsz. senki sem veszi magára, senki sem nevezi magát bigott hívőnek. Nekem valahogy mégsem tetszik ott..

Na, üdv, további szép napot! :)"