Egyszer volt, hol nem volt... a 2010-es nyár.
Na szóval. Már kaptam kis ösztönzést, noszogatást, hogy írjak, meg aztán bennem is érlelődnek a történések. Csak ugye nyár van, és én valahogy sehogy sem a számítógép előtt töltöm ezt az évszakot - hála az égnek, azt kell, hogy mondjam.
Mihelyst leérettségiztem, itt elszabadult, na nem a pokol, hanem a nyári szünidő és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek. Fodrászhoz mentem, rövidre váltottam, színházba mentem, és igyekeztem minél több kedves órát tölteni a Kedvessel (ahogy ő fogalmaz). Ez szerencsére elég jól ment és megy továbbra is, ezért is nem nagyon aktívkodtam itt neten, helyette aktívkodtam a virtuális világon kívül.
Itthon 3 hétig alig voltam, mivel elkezdtünk evezni járni az én Egyetlenemmel, ez volt egy hét, amikor belerázódtam a kenuzásba.
Majd Hegyaljára mentem, ahol a karjaim, hátam, vállaim után a lábaimat edzettem meg, de jó alaposan. Minden este tánc, egész héten fájt a vádlim - csak persze tánc közben nem. Vízi fociztunk is, csúszkáltam rendesen. Na meg sportot űztem abból is, milyen szöveggel rázzam le a közeledni próbáló, illuminált állapotban lévő idegen fiúkat és férfiakat. Volt néhány egészen csípősre sikeredett visszaszólás, de nagyon büszke azért nem lehettem magamra, mert ahogy az egyik ilyen fogalmazott: "nem vagyunk egy intelligenciaszinten" - na, ezzel maximálisan egyet tudtam érteni, csak hát nem úgy, ahogy ő gondolta.
De rá kellett döbbennem, hogy én ebből kinőttem. A sátorozással, közös zuhannyal nincs semmi baj, de én szeretem, ha van helyem táncolni, és nem kell mindig arra figyelni, kinek megyek neki, vagy épp ki jön nekem, vigyázni, le ne tapossák a lábam az előttem ugráló 100 kilós emberkék, el ne nyomjanak egy cigicsikket a vállamon, vagy épp le ne öntsenek sörrel. Így hát azt kell mondanom, hogy csupán két táncos eseményt tudnék kiemelni a fesztiválról, amikor teljesen sikerült kikapcsolnom.
Az egyik az első éjszakai-hajnali tánc a Jäger sátornál, amikor a sár miatt mindenki beljebb húzódott, de mi Timdéremmel mezítláb roptuk, több négyzetméteren ugrálva, pörögve a ragadós talajon - hódolókat gyűjtve be magunk köré.
A második pedig a Karaván Família koncertje volt, ahova Paso után robbantunk be; családias környezet, kis közönség. Cipőt, cuccot ledobtuk középre, és ott is pörögtünk, forogtunk, ugráltunk, ahogy éppen jól esett.
Még egyet azért meg kell említenem, a Funeral for a Friend koncertjét, amit csak azért hallgattunk, mert épp nem volt más, ráadásul ülve, de mi Timdéremmel akkor is feltűnőek voltunk. Szép lassan a testünk felvette a ritmust. Timdérem ülve táncolt, én pedig doboltam minden féle, fajta képpen, ahogy csak az ember a lábán illetve a lábával dobolhat. Ott is sikerült teljesen kikapcsolnom.
Zene ügyileg a Besh O Drom is fantasztikus volt, csak nagy a tömeg, illetve hát a Budapest Bár... Amikor meghallottam azt a zenét.. Rájöttem, hogy bár majd minden zenei stílust szeretek, az élő, hangszeres zenénél nincs jobb, és oda vagyok a vonósokért.
Ezek mellett meg kell említenem a Pasot, Barabás Lőrincet és jaj, hát a Kowalskyt! Az első koncertünk idén a Hegy'en, és az azért elég jóra sikeredett. Éneklősre, táncolósra. Le a kalappal az Epica előtt is (csak ne csúsztak volna egy órát), illetve az utcai dobosok előtt: Kettős Tamás és a Vadszamarak. De jó volt a Neo és a Paddy and the Rats is természetesen.
Ami nagyon leírta magát előttem, az az Alvin volt. Már egy ideje nem hallgatom őket, de úgy voltam vele, hogy jó koncerteket tudnak adni - hát most már azt sem. Új számok, vacak számok, lustaság, hogy állandóan a közönséget énekeltetik... Áh, el is jöttem a végéről.
És hozzá kell tegyem, hogy ami miatt még sokszor nehéz volt, az az, hogy nagyon hiányzott a Kedves... aki evezni volt, túrán. Akivel volt, hogy naponta 5x kerültük el egymást telefonon, és végül csak reggel fél 7-kor tudtunk beszélni (miután felriadtam a csörgésre és letenyereltem egy csomag Tuc kekszet). Nem jó egymás nélkül ennyi ideig, nagyon nem. De mégis megérte elmenni, első Hegyaljázásom Timdéremmel - és szerintem az utolsó is, jövőre Veszprémi Utcazene Fesztiválra megyünk. És utolsó simítás került a múlt évi szívtörésre, a legeslegutolsó. Ami után megkönnyebbülten, boldogan, szinte könnyes szemmel sétáltam a reggeli fényben, vissza a sátorhoz, elbúcsúztatva a fesztivált, a múltat, és örülni a jelenemnek, ezer százalékig biztosnak lenni abban, mit akarok és kivel akarom. A düh is elszállt, minden rendben.
Ezután ahogy érkeztem, úgy mentem is, partivonattal, a sok fesztiválozóval. Bár körülbelül az egész utat végig aludtam, ha már ez az éjszaka folyamán kimaradt. Hatvantól Aszódig, majd Aszódtól Gödöllőig viszont toporogtam már nagy izgalmamban, hogy mikor érünk már oda, mikor érünk már oda. Befutott a vonat, mellettünk egy személy, ami takart. Én lepattantam, siettem el a személyvonat mellett, amikor kiugrott a vonat mögül Ő, széles vigyorral az arcán, én pedig a nyakába ugrottam. Csodás pillanat.
Még aznap délután kipakoltam és újra összepakoltam, mentünk fel Pestre, mivel másnap kezdődött a következő evezős hét.
És ezen a héten vagyok most túl. Hát mit ne mondjak, ezt most rendesen végigcsináltam, jól le is barnultam (úgy, hogy már nem tudok leégni, hiába nem kenem magam naptejjel és vagyok kint a 35 fokban a tűző napon), erősödtem, na meg elfáradtam, de kegyetlenül. A vége elég nyűgösre sikeredett, de majd ezen a héten kipihenem, kipihenjük, és minden újra a régi lesz. Az evezésben egy rossz van: nagyon nem tesz jót a fenekemnek. Úgyhogy most, hogy vége, valami olyan sportot keresek majd, amiben nem kell ülnöm (úgyhogy a számítógépezés továbbra sem lesz a kedvenceim között). De szeretném folytatni, és jövőre a kormányosi vizsgát is letenni, ha már idén lelki és mentális állapotom miatt nem mentem neki.
Egyéb hír, hogy sikeresen felvettek Szegedre, ahol 444 volt a ponthatár, nekem 455 pontom volt. Egyik szemem sír, a másik nevet, de csak pozitívan! Megoldjuk! A szerelemnek semmi sem szabhat határt! Az enyémnek legalábbis biztos, hogy nem! A felvételimmel együtt nagy lendülettel költözhetek is ki a szobámból, be bátyám szobájába. Helyet cserélünk, mivel az én szobám a ház legjobb szobája (tágas és fényes), én is úgy örököltem meg nővéremtől, amikor ő elköltözött. Hát, ez van most. Ez a története a nyári (in)aktivitásomnak.
További szép napokat, Kedves Olvasóim! Majd még jelentkezem!
