Magyar érettségim

  A héten zajlottak le az írásbeli érettségik (illetve azok nagy része), úgyhogy ennek tiszteletére, meg mert sok időm volt a munkahelyen, amit nem szerettem volna tanulással tölteni és internet sem volt, úgyhogy elkezdtem nézegetni a régi dokumentumokat, fényképeket és így akadtam rá a befényképezett érettségieimre. Mókás volt látni, hogy amiért vért izzadtam, hogy meglegyen a megfelelő szó- és oldalszám, az a Word-be begépelve már csak egy oldal lett.

Kosztolányi Dezső: A kis mécs. és Karinthy Frigyes: A kis edény. összehasonlítása

Kosztolányi Dezső: A kis mécs.


          Az este bús cselédje.
Álmosan virraszt az asztalon.
S az olajfoltos tálcára nézve
sercegését némán hallgatom.
A szobánk csöpp napja. Álom.
Az arany olaj az árnyon,
és a fény folyó arany,
szerteömlő, szótalan.
És a fülke csodapalota.
Éji rémek lengenek tova.
Csöndesen vetik az ágyat,
és a párna
barna árnya
a fehér ajtóra bágyad.
Félszeg árnyék-figurák,
mind kevélyek és furák.
Egyik a felhőkbe nyargal,
másik hadonáz a karddal
és a párnát egyre rakjuk,
ferdül-fordul az alakjuk,
melyet szorgos fény kimintáz.
Panoráma, esti színház.
Hordjuk a fehér petrencét,
s nő a vánkos furcsa tornya,
a kis ajtón - messze emlék
hullámozva, ringatózva.
Égig ér már
a kevély vár:
száz alak omol le s újra felkel.
És mi szívdobogva nézzük,
félve sandítunk feléjük,
az éjben rubinpiros fülekkel.


Karinthy Frigyes: A kis edény.

         Oly furcsa és merev.
Aranyhabos tó, emlék-temető
Emlékek ágya, ágyak ápolója,
Mély, puha párna, pincsi, pince, pólya
Emléket emtet, engem temet ő
Fehér és csendes. Ülök rajt, kis ingbe -
És távoli, mély országokba int be
Mint folyt arany és mint ezer ezüst,
Oly bús, fehér, olyan igénytelen
Becéz, reámnéz és tréfál velem
Mint egy kis fehér legyező,
Csak rátekintek s igy szólok: ez ő.
A jó, szelid, a kedves, pici teknő -
De néha megnő -
És néha horpad s néha szétreped
És szerteszökken szörnyű fergeteg
És a homályban bőszen harsonáz
És akkora már, mint a ház
És ordítunk és sírunk: diadal
És ilyen fiatal
S mint kürtök öble s vérző trombiták
És néha vág.
És néha vég.
És néha olyan, mint az ég.
S mint longa, linga, lunga, lenge lég
(Még, még.)
És borzadunk az égbe, nyögve, sírva
És néha néz ránk -
És néha olyan, mintha verset írna.

            Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes a nyugatos tábor két kiemelkedő alakja, szórakoztató poéta-párosa, akiket nem csak műveik, hanem az egymással és másokkal elkövetett csínyjeik is híressé tettek.

            Karinthy Frigyes művészi szintre emelte a humorizálást – hiszen a humorban nem ismerte a tréfát – és számos költő vers-karikatúráját elkészítette. Köztük Kosztolányi Dezsőét is, A kis edény. című művében.

A kis edény. már címében is felidézi az eredeti Kosztolányi verset, A kis mécs.-et. Hiszen Karinthy mind a „kis” jelzőt, mind a cím végi pontot megőrizte. Ám a mécs szót kicserélte az edény szóra, amely banalitásával tökéletes kezdésül szolgál a karikatúrához.

Kosztolányi versének témája egy beteg kisgyermek éjszakája, amelyet csak fantáziája tehet érdekesebbé. A mű szubjektív, hiszen saját múltjáról beszél a költő, sorsát pedig a kis mécs sorsával állítja párhuzamba, mert az éppen olyan magányos és védtelen, mint ő.

Az estét impresszionista módon írja le, a művet a nominális stílus jellemzi, és az a kevés ige is, ami szerepel benne, mind hangutánzó vagy hangulatfestő („lengenek”, „bágyad”, „nyargal”, stb.) A színek is nagy jelentőséggel bírnak.

Közülük az arany a szentséget, a fényt, a mécses nemes feladatát szimbolizálja („Az este bús cselédje.”), a fehér a tisztaságot: a gyermeki tisztaságot és egyben a kórházi tisztaságot is jelképezi. A barna mint a párna árnya jelenik meg, hisz akárcsak az impresszionista festőknél, Kosztolányinál sincs fekete árnyék. Ezzel kiemeli a párna lágyságát, puhaságát. Utolsó színként a piros jelenik meg, ahogy a beteg gyermek a láztól és az izgalomtól rubinpiros fülekkel nézi az esti színházat.

Karinthy ezeket a színeket megőrzi, ám jelentésüket megváltoztatja.

Az arany az ő versében cseppet sem nemes, hiszen a gyermek vizeletét írja le vele, „Aranyhabos tóként” említve azt. A központi tárgy itt az éjjeli edény, és a gyermek az ágy helyett azon gubbaszt az esti színház megtekintése közben. A fehér többé nem a tisztaság színe, hanem az éjjeli edényé. A piros pedig mint vér jelenik meg.

Az esti színház sem a falon játszó árnyak színdarabja többé, hanem a gyermek „műalkotása” az, amit aznap sikerült az éjjeli edénybe termelnie.

Karinthy, ahogy Örkény is tette, a feje tetejére állította Kosztolányi világát, a szegény gyermek helyett egy, a saját ürülékében és vizeletében gyönyörködő gyermeket mutat be – aki bizonyára szintén beteg – de szánni nem tudjuk, csak kinevetni.

Akusztikailag is kicsavarja Karinthy Kosztolányi világát, az ő éjszakája csöppet sem csendes vagy lágy, hanem durva, haragos és erőszakos („harsonáz”, „ordítunk”, „sírunk”, stb.)

Karinthy ezen felül Kosztolányi költői eszköztárát is alkalmazta, ugyanúgy használ metaforákat („aranyhabos tó”), alkot szókapcsolatokat (emlék-temető), alliterációktól pedig csak úgy hemzseg a vers. Ám ezek az alliterációk sokszor csak egymás után dobált szavak („puha párna, pincsi, pince, pólya”), csekély értelmi kapcsolattal. Rímeiben is egyszerűbb, szinte már banális (inge – int be; legyező – ez ő).

Formailag többé-kevésbé követi az eredeti verset, ugyanúgy bekezdéssel indít, a hosszú és rövid sorok is hasonlóan váltakoznak, csak maga a vers rövidebb néhány sorral, mint az eredeti.

Szerkezetileg hűen tükrözi egy átlag kisgyerek fogalmazását a 13 „És” kezdetű sorral, amit jószívűen akár anaforás szerkezetnek is hívhatnánk.

Az i-re a pontot az utolsó sorral teszi fel Karinthy, ahol Kosztolányi munkásságát parodizálja ki. Hiszen, ahogy Kosztolányi is párhuzamba állította önmagát és a mécsest, úgy Karinthy is megtette ezt – az éjjeli edénnyel, ami „néha olyan, mintha verset írna”.

Tartalmi minőség: 20/20

Szerkezet, felépítés: 19/20

Nyelvi minőség: 19/20

Platón és a Mátrix című film összehasonlítása - Filozófia beadandó

-->

2009. november 19-én írtam, filozófia órára. Forrásnak a Wikipédia Platón és Mátrix cikkeit és Platón: Állam című művét használtam (plusz a Mátrix című filmet). Ötöst kaptam ^^ Aki szintén Aszódra jár a PSG-be, és Kárpáti Tanár Úr adja fel neki ezt a feladatot, az ne nagyon puskázzon az én dogámból, különben félő, hogy egyest kap :P A plágium amúgy is csúnya dolog.

"Platón és a Mátrix című film összehasonlítása

(az örök közös pont :P)

Platón (Kr.e. 427-347) ókori görög filozófus, Szókratész tanítványa, Arisztotelész mestere. Alfred North Whitehead szerint az egész európai filozófia nem más, mint egy sor Platónhoz fűzött lábjegyzet.

A Mátrix című filmet (1999) Andy és Larry Wachowski rendezték, több platóni gondolatot, elméletet is felfedezhetünk benne.

Először vegyük Platón kétvilág-elméletét, más néven a barlang-elméletet. Eszerint az örökké változó világ, amiben mi emberek élünk, csak gyenge utánzata az ideák világának, a tökéletes világnak, amely időtlen, örökké való és változatlan. A mi világunk érzékszerveink által megismerhető, míg ezzel ellentétben az ideák világát csak gondolkodás útján ismerhetjük meg.

Platón elmélete szerint a démiurgosz az, aki az anyagot az ideák mintájára formába önti, egyfajta „kézműves-isten”, aki az ideák világa és az érzéki világ között létezik. Alkotásai hol jobbra, hol rosszabbra sikerednek. Ez a hibázási lehetőség a Mátrixban is megjelenik, mikor Neonak déjá-vu érzése támad, mert két ugyanolyan macskát lát egymás után elhaladni. Ám nem csak hasonlóak a macskák, hanem ugyanarról a macskáról van szó mind a két esetben. Ez pedig jelzi, hogy hiba történt a Mátrixban.

A barlang-elmélet a kétvilág-elmélet szemléltetése egy egyszerű, könnyen felfogható példával:

Ha egy ember kikötözve él, úgy, hogy a fejét sem tudja semerre mozgatni, és csak a barlang falára vetődő árnyékokat látja, minden bizonnyal azt fogja gondolni, hogy azok az árnyékok képezik a valóságot. Ám ha valaki őt eloldozná, és kényszerítené arra, hogy járjon és forgassa a fejét, hogy körülnézzen, rádöbbenne, hogy amit eddig valóságnak hitt, az csak halvány utánzata az igazi valóságnak.

Platón ezt az elméletét az Állam című művében mutatja be, Szókratész és Glaukón párbeszédén keresztül.

A Mátrix című filmben is megfigyelhető ez a kétvilág-elmélet. Az első világ nem más, mint „az agyunk által értelmezett elektromos jelhalmaz” (Morpheus), ez azonban csupán csak szimuláció, egy álomvilág, a barlang-elméletbeli árnyjátéknak felel meg; ez maga a Mátrix. A második világ, amibe Neo a piros kapszula bevétele után csöppen pedig a „valóság sivataga” (Morpheus). A Mátrixban bemutatott két világ ellentétes Platón két világával. Míg a Platón által leírt emberi valóság csak sivár utánzata az igazi valóságnak, addig a Mátrixban pont, hogy az igazi valóság sivár, és az utánzat a kellemes. Platón elmélete szerint a tudás a boldogságot hozza el, egy jobb világot ígér, míg a Mátrix szerint a tudás fájdalmas, hiszen egy gyötrelmesebb világot hoz el. Ahogy Cypher is megfogalmazza: „a tudatlanság áldásos”.

Bár Platón elmélete egy jobb világot ígér, annak a világnak a megismerése is fájdalommal jár: „… ha valamelyiküket feloldanák, s kényszerítenék, hogy hirtelen álljon fel, forgassa körül a nyakát, járjon és nézzen a tűz felé; s ha mind e mozdulatok közben fájdalmat érezne (…) nemde fájna a szeme…”

Ez pedig a Mátrixban is megjelenik. Mikor Neo eszméletére ébred, első kérdése az, hogy miért fáj a szeme, mire Morpheus a következőt válaszolja: „Mert még sosem használtad.” Ez a válasz szó szerint és átvitt értelemben is felfogható. Hiszen Neo valóban akkor használja először a szemeit, mivel egészen addig gépre volt kötve, aludt, és álmában élte az életét. Viszont átvitt értelemben is igaz, hiszen attól kezdve lát igazán, látja meg a valóságot.

Természetesen, mint ahogy az Platón elméletében is megfogalmazódik, a „felszabadított” (a Mátrix esetében Neo) is kételkedik, nem akarja elhinni azonnal, hogy ez a valóság. Platón művében ezt így olvashatjuk: „Nem gondolod-e, hogy zavarban lenne, és azt hinné, hogy az előbb látott dolgok sokkal igazabbak voltak, mint amelyeket most mutatnak neki?” De bizony; zavarban volt Neo is. De végül felszabadult a béklyói alól, és szép lassan megszokta az új világot. Megismerjük viszont a Mátrixban a másik oldalt is, ahogy Platónnál is. Azokat, akik üldözik a „felszabadultakat”. „S ha valaki aztán megpróbálná a többieket feloldozni s felvezetni, s ezt valamiképpen kézre keríthetnék és megölhetnék, nem ölnék-e meg?” Ahogy Glaukón válasza is az, hogy „Feltétlenül.”, úgy a filmben is ez történik. Az ügynökök és a polipok ezeket a „felszabadítókat” és „felszabadultakat” üldözik, és ha tudják, meg is ölik őket.

A második elmélet az anamnézis-elmélet, szoros összefüggésben van a kétvilág-elmélettel. Eszerint rendelkezünk velünk született tudással, amely az ideák világából származik, és ezekre életünk során, tanulás révén visszaemlékezhetünk. Ez a tudás a lelkünk tudása, mivel Platón szerint a lélek homogén szubsztancia, mely az ideákhoz hasonlóan nem változékony; a lélek az ideák világában létezik, a földi élet számára börtön; ezt Platón két szóval fejezi ki: szóma (test) egyenlő széma (sír, a lélek sírja).

A Mátrixban ez úgy jelenik meg, hogy Neo élete során mindig is érzett valami furcsát, egy „szilánkot” az agyában – Morpheus megfogalmazása szerint – és a válaszra csakis tanulás, azaz visszaemlékezés útján találhat rá.

Ehhez az elmélethez csatolható az az idézet is, ami az Orákulum ajtaja felett található: „Ismerd meg önmagad!”, és a Benned rejlő lehetőségeket, a szunnyadó tudást. Hiszen Te vagy az egyetlen, aki erre képes vagy, ahogy csak Te érezheted azt is, hogy szerelmes vagy, csak Te érezheted igazán, mire vagy képes – ehhez viszont ismerned kell saját magad.

Ide kapcsolódik Platón államelmélete is, mely szerint három rendbe sorolhatóak az emberek: uralkodók, őrzők és földművesek. Az uralkodók csakis filozófus-királyok lehetnek, akik hosszú képzésen esnek át, mielőtt uralkodni kezdenének. A platóni képzés 5 lépcsőből áll: elemi nevelés (zene, költészet, testnevelés), tudományos képzés (matematika, csillagászat, harmóniatan), dialetikus képzés (filozófia), gyakorlati tevékenység az államban, végül a kormányzás átvétele. Neo, mint kiválasztott, egyértelműen az uralkodói rendbe sorolható. Az ő feladata megsemmisíteni a Mátrixot és felszabadítani az embereket. Ehhez azonban először magát kell felszabadítania, a saját elméjét, és hosszú képzésen részt vennie. Mivel az idő sürget, Neo képzése felgyorsul, míg talán készen sem áll a feladatra, amikor mégis megpróbálja teljesíteni azt. „Gyakorlati tevékenységét” igen hamar elkezdi, és szép lassan visszaemlékezik lelkének tudására, megtanulja felszabadítani az elméjét, és olyan gyorsan küzdeni, ahogy csak egy Smith ügynök képes. Célja a teljes szabadság, egy olyan világ elérése, ahol minden lehetséges. És ez sikerül is neki, megtanulja alakítani a Mátrixot, ahogy ő szeretné, míg a halálból is képes visszajönni, a golyókat pedig megállítani. A film említ egy előző felszabadítót, aki szintén képes volt arra, amire Neo. Felvetődik a kérdés, hogy vajon nem Neo volt-e ez a felszabadító, egy előző életében, és annak az emlékeire visszaemlékezve tanulja meg ismét a Mátrix irányítását?

Platón államelméletében az őrzők a külső-belső védelemről gondoskodnak. Ezekkel azonosíthatjuk az ügynököket, illetve a polipokat. Az ügynökök a belső, a polipok a külső védelemről gondoskodnak. Az ő világuk a platóni államformák közül a zsarnokságot jeleníti meg. A gépek az embereket energiaforrásnak (Duracell elemnek) használják fel, termesztik őket, a holtakat pedig a „szent cél érdekében” cseppfolyósítják, és a folyadékkal az élőket táplálják.

A Nabukadonozor legénysége bár csupán néhány emberből áll, egy mini-társadalmat alkotnak, „államformájuk” a platóni tökéletes államforma: az arisztokrácia, melyben Morpheus a filozófus-király, az ő helyébe lép később Neo, felkészítője Trinity és Morpheus, az őrzők Dozer és Tank (két zioni, „igazi” ember, csatlakozók nélkül), a többiek pedig egyszerű „földművesek”, dolgozók. Közülük válik ki Cypher, a dicsőségre vágyó ember, aki kisebbségi komplexusban szenved, ezért megpróbálja megdönteni az arisztokráciát, ám elbukik.

A platóni és a mátrixi világnézetnek egy nagyon fontos középpontja van: a tudat, az értelem. Platón nézete szerint az ideák világát csakis gondolkodás útján, az ész útján érhetjük el, a Mátrixban pedig a tudatunkkal tudjuk alakítani a Mátrixot kényünk-kedvünk szerint. Ha az agyunkkal elhiszünk valamit, akkor az megtörténik.

Platón lélek-elmélete szerint a lélek 3 részre tagolható: ész, bátorság és vágyakozás. A lelket pedig mint fogatot képzelhetjük el. Az ész a kocsihajtó, a bátorság az engedelmes ló, a vágyakozás pedig az önfejű ló. Ezt az elméletet is követi a film. Az eszünk az, ami irányít, ami képes a Mátrixot megváltoztatni, ami szabaddá tesz minket, de ehhez elengedhetetlen a bátorság is (Ahogy például bátorságból megy vissza Neo Morpheusért.), a vágyakozás viszont csak elterel minket az utunkról. A vágyakozás Cypherben dominánssá válik, ő az, aki visszavágyik a Mátrixba és gazdag akar lenni, mondjuk színész, és finomakat akar enni – akkor is, ha tudja, hogy ez mind csak szimuláció. Ez a vágyakozás majdnem pusztulásba dönti az egész Nabukadonozort, ám végül a bátorság, az engedelmes ló győz az önfejű felett.

Bár a vágyakozás az, ami majdnem pusztulásba dönti a hajót, Mouse mégis ezt mondja: „ha lemondunk a vágyainkról, épp attól fosztjuk meg magunkat, ami emberré tesz”. A mátrixi világnézet épp ezért egy kicsit talán emberközelibb – akkor is, ha egy utópikus világban játszódik – mint a platóni világnézet. Az emberi természetet sokkal jobban ábrázolja, mint Platón idealista felfogása. Vegyük példának azt, ahogy az emberek az első Mátrixra reagáltak. Az első Mátrixot ugyanis a gépek tökéletesre tervezték, bánat és szenvedés nélkül; ezt azonban az emberek képtelenek voltak elfogadni, folyamatosan fel akartak belőle ébredni, ezért alkották meg aztán a gépek a második – a filmben szereplő – Mátrixot. Kérdéses tehát, hogy az emberek képesek lennének-e elfogadni az ideák világát, ami tökéletes? Nem csoda, hogy a mátrixi „való világ” nem egy tökéletesebb világ annál, mint amit addig ismertünk, hanem még sokkal rosszabb. Onnan csak felfelé vezethet az út.

A Mátrix című film bár ihletődött Platón elméleteiből, mivel a története egy fiktív, sci-fi világban játszódik, így bizonyos kérdéseket másképp old meg. Például: Bár a tudat felszabadításával tudják alakítani a Mátrixot, mégsem tudnak abból pusztán tudati úton kiszabadulni, szükségük van a mátrixi vonalas telefonokra (kicsit groteszk szituáció), a gépekre vannak utalva."