Élet két gyerekkel

Május 22-én, 16.23-kor, 4260 grammal és 56 centivel megszületett a kisfiunk, Balázs. Ezért tűntem el egy időre. És kikívánkozik belőlem, milyen is az élet két gyerekkel. Az egyik 2 éves volt június 14-én, a másik meg 2 hónapos (lassan három lesz, ha ilyen tempóban haladok a bejegyzéssel...).

Leginkább a vízbe ugráshoz és az úszáshoz tudnám hasonlítani. Bele kell ugrani, aztán megoldod (na jó, ha nem tudsz úszni, a vízbe belefulladhatsz, azért itt nem olyan vészes a helyzet). Vannak félelmek, aggodalmak, de persze nem az lesz a fő gond, amitől tartottál, hanem valami egészen más. A víz először picit hideg, de aztán megszokod. És úszni kell. Úszni, úszni, úszni. Nincs megállás. A lábad nem ér le. Néha van egy kis domb a víz mélyén, amiről elrugaszkodhatsz. Aztán ahogy telik-múlik az idő, egyre nagyobbak ezek a dombok, egyre tovább tartanak. Biztos lesznek majd szigetek is. Amúgy nagyon szeretek úszni, de egy idő után azért fárasztó, meg begörcsöl a lábam. Szerencsére mielőtt teljesen kimerülnék, a mélypont után mindig jön egy kis pihenő, amikor mondjuk egyszerre alszanak délután, és sokat. Vagy alig van ébredés éjszaka. Vagy végre mosolygósan kel a nagylány.

Nekem valahogy ilyen volt ez az első két hónap.

Mostanra amúgy egész szépen sikerült visszarázódni a hétköznapokba, a testem megugrotta a regeneráció első szintjét, így jobban tudok már emelni, jönni-menni, sétálni, ácsorogni, és esetlegesen keveset aludni. (Mert néééha ilyen is előfordul.) pár napja még tornázni is elkezdtem!

Mázlisták vagyunk, mert Balázs alapvetően nyugodt természetű, jó alvó baba, így nem őrülünk bele (minden nap) :)

Azt gondoltam, az lesz a nehéz, hogy altassam őket délután... Hát nem, vagyis nem ez a legnehezebb. Először a testvérféltékenységgel kellett szembenéznünk. Random hisztik, éjszakai felriadások, vigasztalhatatlan sírások. Az első három hét éjszakáit Balázzsal kettesben töltöttem, Rebustól külön szobában, pedig előtte egy szobában aludtunk hárman (és általában a hátamba fúródva aludt), de Balázs születése után ő az apjával maradt, mi különvonultunk. Persze, ezt nehezen viselte. Napközben sem volt könnyű. Elszokott tőlem pár nap alatt, nem is volt meg minden eszköztáram (nem tudtam csak úgy felkapni és arrébb vinni pl.), ez nagyon furcsa érzés volt.

Kb. egy hónap alatt túljutott a legnehezebb részen, beletörődött, hogy van kistestvére, bár az éjszakák még mindig elég nehezek. Most négyen alszunk egy szobában, Rebus többnyire közöttünk, Balázs mellettem babaöbölben. Rebus pedig kb. azonnal kel, ahogy én elviszem Balázst pelusolni, etetni.

A reggeleink általában 2 félék (hétköznap).

1) Balázs ébred, én viszem pelusolni, etetni. 3, 2, 1, Rebus ébred. (Na jó, megvárja, hogy leüljek szoptatni.) Felkel: Anya, anya! Én: A kisszobában vagyok. Ő: Sír. ... Apa, apa! Én: Elment dolgozni. Ő: Mégjobban sír. Én kiakadok. Lelkére beszélek szépen, veszekszem, végül abbahagyja, és mintha misem történt volna.

2) Rebus ébred hamarabb. Apa, apa? Én: Elment dolgozni. Ő: Kiakad és sír. Kakaó, kakaót akarok. Én felpattanok, csitítgatom, hogy hozom, csak maradjon csendben, Balázs hadd aludjon. Vagy sikerül, vagy nem. Ha nem, akkor dühösen kiviszem a konyhába, ott tomboljon.

A türelmem mostanában hamar elfogy a reggeli hisztiknél. Veszekszem. Miért, miért kell minden áldott reggel így indulnia?

Egyszer-egyszer sikerül jó kedvűnek maradnia... Talán ezt is megszokja hamarosan.

A Kedvessel az üzenetváltások kb. így néztek ki az első 2 hónapban:

Én: Hozz kérlek pelust/melltartóbetétet/popsitörlőt/infacolt hazafelé!

Ő: Megint?!

Mostanában már a napi történésekről is beszélünk. És persze a főbb kérdéseket is gyorsan leírom Viber-en, mert normálisan megbeszélni úgysincs idő.

Az elején Balázs kb. egész nap aludt, ahogy egy rendes újszülötthöz illik. Aztán mostanra elég sokat tud ébren lenni. De persze a délutáni alvások ideje alatt ő inkább kakil. És csak akkor alszik el, ha a nagylány felébredt. Aki pedig akkor kakil, amikor épp a karomban altatom a kicsit.

E-maileket szoptatás alatt írok.

Saját idő minimál. A kedvencem, mikor már az esti szopi van, én pedig bent maradok a kisszobában Balázzsal, őrzöm az álmát, amíg a nagylány fürdik és altatódik. Telefon, könyv bekészítve.

Páros idő még rosszabb. Ha hétvégén egyszerre alszanak, akkor a legjobb. Vagy ha valami véletlen folytán ébren tudunk maradni azután, hogy a gyereket leraktuk (ez többnyire fél11 körül történik meg). Vagy ha a kicsi alszik és a nagyra vigyáznak a nagyszülők. Most már azért nem lehet akármit megbeszélni Rebus előtt, így néha már arra gondolok, hogy cetlikre kellene írnom, amiről beszélni szeretnék/kell, hogy hatékonyan tudjam megejteni, amikor épp alkalom adódik a beszélgetésre.

Az éjszakai alvás átlag 5,5 óra/felnőtt, nekem 2-3 részletben. A rekord 7,5 óra! (Aznap reggel úgy éreztem, enyém a világ!)

A nagylány persze mindent akar, amit a kicsi. Csakazértis. Azért lehet vele kompromisszumokat kötni. Imád menni-menni-menni. Az "Apa, apa!" társa a "Mamáékhoz akarok menni!". Vagy strandra, vagy Fruzsináékhoz, vagy szomszédba. Ami mostanában volt és jó volt. Már nem veszem magamra. Igyekszem minden délelőttre szervezni valami programot, akkor könnyebb vele. De ma már mondjuk itthon maradtunk, én elfáradtam a programokban.

Ha nehéz is egy-egy nap, akkor is gyorsan telik. Hipp-hopp azon kapom magam, hogy közeledik az este, vacsit kell készíteni, meg fürdés, alvás... és roló lehúz, ez a nap is véget ért. Mindenki túlélte, és azért sok örömünk is volt (általában). Gyönyörködés az alvó gyerekekben.

Huh, hát valahogy így...

Az első két hét

Már két hete lakunk az új házban! Egészen otthonosan érzem már magam, a konyhánkat pedig imádom :) A lényeges dobozok kibontásra kerültek, műszakilag pedig eléggé rendben vagyunk, most jönnek az apróságok, amik persze irtó lényegesek. Pl. alapos takarítás, az itt-ott megült szerszámok összeszedése, elpakolása, a hely otthonosabbá tétele... Még pár dolog van Anyáéknál is, azokat össze kell szedni, aztán indulhat a MarieKondo-zás! De most úgy tényleg. Nem kiszelektálni, ami nem kell, hanem kiválogatni azt, amit tényleg szeretnék megtartani, és annak megfelelő helyet találni. A többitől pedig búcsút venni és eltüntetni.

2017-ben a család, családi ház és barátok, szociális élet lesznek a középpontban, meg én. Egész jól haladok.

A házzal rendszeresen foglalkozom.

Most volt baráti összejövetel nálunk, amolyan házavató. Még a fal is le lett hányva... szegény Rebus által, aki össze-vissza evett, ráitta az esti kakaóját, és sikeresen megszabadult a feleslegtől.

Rebusnak pedig kigondoltam egy sor játékot, eszközt, amit klassz lenne megcsinálni, aztán igazából rájöttem, hogy ezek perpill mind feleslegesek... Imádom az ilyen kis baldachinos sarkokat, gondoltam is, hogy csinálok egyet Rebusnak, de elvetettem az ötletet, az alábbi tapasztalatok után: a) a kiságyából is tökéletes kuckót lehet csinálni b) összeraktuk a ruhásszekrényünket, azóta arra van rákattanva. Viszi a kis táblás játékát, és ott pakolássza. Nem kell neki semmi más.

Akartam játék gáztűzhelyt is, de tudom, hogy úgyis oda akarna jönni velem főzni, mert az az igazi. Meg az evőeszközös fiók, és annak kipakolása. Szóval abban maradtam magammal, hogy van neki elég játéka, a szuperanya-vágyamat pedig nem az ilyen kreatívkodásban fogom kiélni. Szóval klisé, de alapvetően a gyereknek tényleg a szülő figyelme kell inkább, amúgy annyi mindennel el tud remekül játszani. Persze van pár dolog, ami jó, ha van, néhány klasszul eltalált játék, de amúgy meg játék az egész lakás! :)

A kuckó nemes egyszerűségében

A kuckó használatban (macival együtt az igazi)

És a jelenlegi favorit: a ruhásszekrény! (meg a járműves rakosgatós játék)

És a kilátás a hálószobából :)

Az alvás

(A cikket 7 hónappal ezelőtt kezdtem el, végre be is fejezem.)

Meglehetősen eltűntem az utóbbi időben. Leginkább mert szerettem volna több időt magamnak. Meg mert nem tudtam olyan bejegyzéseket írni, amikkel elégedett lettem volna. Nem nagyon volt már kreatív kedd, sem hajrá hétfő, hisz mind csak egy nap volt a sok közül. A gyermek alvása foglalta le az elmúlt... hát, kb. 3 hónapunkat minimum. Voltak jobb, de inkább rosszabb éjszakáink, míg végül most talán rendeződni látszik a helyzet. Most is kelünk azért, de mégis jóval kipihentebb vagyok.

Kezdjük az elején. Azt hiszem, ha végigpörgetünk egy általános gyermekfejlődéssel foglalkozó cikksorozatot mondjuk, akkor azt látjuk, hogy a 3 hónapos, vagy legkésőbb fél éves korra a hasfájás megszűnik, és a legtöbb baba átalussza az éjszakát. Persze megemlítik máshol a fogzást is, vagy a szeparációs szorongást, de csak mint múló, rövid időn belül rendeződő problémákat. Azt gondolnánk, 10-ből 9 baba tényleg jó alvó fél évesen (meg utána), és én valamiért mégis inkább a fordítottját látom. Megszámlálhatatlan szülő küzd a babájával, illetve a babája rossz alvásával. Hosszú hónapokon át. Sokaknak 2-3 éves korában alussza át először (!) az éjszakát (és ez persze nem jelenti azt, hogy ez hosszú távon így is marad). És addig? Hát számtalan praktika, meg az emberi szervezet csodálatos, és képes alkalmazkodni ahhoz is, hogy éjszaka 6x kelünk. Csak gyorsan aludjon vissza...

Rém nehéz kitalálni a nem alvás/rossz alvás okát. Melege van, fázik, szomjas, éhes, jön a foga, fáj a hasa, rosszat álmodott, kicsi az ágy/ruha, vagy épp nagy, zavarja a fény, vagy a sötét, szeparációs szorong, vagy zavarja, ha más is vele alszik, mozgásfejlődik, nem elég fáradt, túlpörgött, stb. stb.

Elmesélem, nálunk hogy ment - és hogy van most. Mert jól esik kiírni magamból, és hátha másnak a hasznára válik.

Az első hetek

Mi úgy indultunk neki, hogy Rebus kiságyban fog aludni, idővel külön szobában is. Kicsit értetlenkedve néztem a nővéremékre, ahol a baba közöttük, majd mellettük aludt egy ún. babaöbölben, és ahol a kislány továbbra is mellettük alszik a kiságyban (de kvázi úgy, mintha öböl lenne, pedig immár másfél éves). Hogy hát a házas élet... meg amúgy is. (Háh. Házas élet! Csak aludjon a gyerek, nem baj, akárhol is!)

Aztán úgy jöttünk haza a kórházból, hogy Rebeka egyszerűen tökéletes, és persze az legyen vele a legnagyobb baj, hogy csak függőlegesen, és csak valakin fekve tud aludni. Hát Istenem. Na, ez úgy 1-2 nap után tényleg elég nagy baj lett. A szüleimnél voltunk, így felváltva aludt valakin, hogy én tudjak aludni. Aztán idővel már le lehetett rakni magunk közé - időnként. Mi ekkor élére fekve aludtunk, de mindegy is volt, csak aludjunk. Órákat kellett sokszor altatni, aztán ha nem jó időpontban tetted le, szenvedhettél tovább. És hiába próbáltam magamon altatni, nem tudtam aludni, úgy "lihegett" a fülembe (iszonyú sebességgel veszi egy újszülött a levegőt). Persze, lehet mondani, hogy nem voltam elég fáradt, ha nem tudtam ülve, egy fújtató újszülöttel magamon aludni. Meg persze ott volt az is, hogy én ekkor nem sétálgathattam vele, mert a belső szerveimnek vissza kellett rendeződniük, így elég nehéz volt megnyugtatni. Ki is borultam, amikor a férjem 2 hét után visszament dolgozni. Szerencsére a szüleim továbbsegítettek éjszaka is. Pár hét alatt eljutottunk odáig, hogy már le lehetett tenni, és akár 3-4 órát is aludt egyben. Bár akkor még volt ilyen fura torokhangja. Ami elvárás, a kiskönyvben pipálják, de tök idegesítő.

Végül a mi babánk is az öbölben kötött ki, és rém boldog voltam, hogy volt egy egész ágyfelem :)

A 8-13. hét között

A mennyország. Nappal ugyan még mindig nagyrészt rajtam aludt, bár már időnként le lehetett tenni, viszont éjszaka minden további nélkül aludt az öbölben. 9-10 óra tájt le lehetett tenni, és aludt reggel 6-7-ig, egy ébredéssel. Utána ici-pici ébrenlét, és megint alvás. Hihetetlen volt.

A 3. hónaptól mostanáig

De utána... háh. Ahogy betöltötte a 3. hónapot - amikor más babája kezd hosszabbakat aludni éjszaka - minden felfordult. A 3 hónapos státuszon kérdezte a doktornő, hogy alszik, mondtam, hogy általában csodásan, csak most az egyszer volt egy olyan éjszakája, hogy 1,5 óránként kelt. Aha, most az egyszer. Többet nem kérdezte a doktornő, pedig tudtam volna mesélni. Akkor szerintem a fejlődési ugrás miatt tette mindezt, de sajnos nem állt vissza. Háromszor-négyszer kelt éjjel, vagy akár 2 óránként, de 3-4  hónapos kora körül még általában volt az éjszakának egy része, amikor 3-4 órát egyben aludt. És ekkor még általában könnyű volt visszaaltatni. Nem is értem, mit panaszkodtam. Négy és fél hónaposan elkezdtük a hozzátáplálást, hogy biztos éhes már, ezért nem alszik jól (napközben amúgy is gyakran evett előtte is). Valamit segített, de nem oldott meg mindent. És persze az emésztőrendszere sem bírt mindent, sokszor pukira kelt éjszaka. A biogaia segített. Párologtatni is elkezdtünk, hogy hátha száraz a levegő és megszomjazik. Segített, pl. a köhögését is megszüntette, de nem oldott meg mindent.

Öt-hat hónapos kora körül jött valamikor, hogy óránként kelt, vagy 2 óránként, de irtó nehéz volt visszaaltatni. Sokszor kiborultam, és a férjem vette át, hogy megnyugtassa - általában ehhez fel kellett ébreszteni. Mindent néztünk már, amit lehetett, semmi sem segített.

Fél éves kora körül kijött az első foga, meg is betegedett, pokoli időszak volt - karácsony és szilveszter, természetesen.

Ezután hálás voltam, ha csak 2 óránként kelt, és ha nem kellett sokat altatni.

Hét hónaposan rászoktattuk a cumira, hátha az segít. Elaludni segített, de az éjszakai alvását nem könnyítette meg. Addig az ujját szopta, de a fogzással már egyre kevésbé volt ez jó, mert megharapta magát. Illetve, ha morcos volt, az ujját nem lehetett bedugni a szájába, mint a cumit, és ha felhergelte magát, ő maga sem vette be. Szóval jött a cumi.

A jelen - 8 hónaposan

Nyolc hónapos korában megelégeltem ezt a nem alvást, rossz alvást. Két foga már kint volt, a hasfájása is elmúlt (nem voltak pukik), ott aludt továbbra is mellettem (egyébként irtó jó egy mosolygó babára ébredni :) persze, ha mosolyog reggel, és nem sír), szóval ott aludt, így a szeparációs szorongást kizártam. Nyolc hónaposan pedig - végre - elkezdtünk egy napirendet kialakítani. Este 10 körül aludt el, hát akkor legyen ez a lefekvési idő. Napközben pedig 3 alvás. Pár nappal később este 7 lett az elalvási idő, és így csak 2x aludt. A 2x-i alvást tartjuk, az este 7-et nem mindig, de 9-ig mindig elalszik (mindig, értsd: majdnem egy hete!).

Ezzel együtt elkezdtem az önálló elalvásra is rászoktatni, és külön szobába is költözött. Azt figyeltem meg, hogy du., amikor mindig a gyerekszobában, a kiságyában aludt (ott biztonságban volt, nem úgy, mint az öbölben), én meg a hálóban, akkor jobban aludt, és bár néha hallottam fél óra után a hangját, de ha nem szaladtam be hozzá (mert hulla voltam), akkor sokszor ez elmúlt, és összesen 1,5 órát is aludt akár. Szóval arra jöttem rá, hogy lehet, hogy éjszaka is csak zavarom, nem megnyugtatom. Nem beszélve arról, hogy én is kevésbé alszom jól, ha 1) ég a villany neki (enyhe éjszakai fény), 2) minden rezzenésére ugrom, hogy jesszus, most felébred? Simogassam, dúdoljak neki? Megfordulhatok, vagy ezzel felkeltem? Szóval jött a külön szoba és az önálló alvásra szoktatás.

Hosszú ideje zenére aludt el (közben táncoltam vele), így ezt megtartottuk, csak ahogy megnyugodott, csukódott le a szeme, letettem a kiságyába, majd ringattam a fenekét, dúdoltam neki, és ha elaludt, hurrá, ha nem, akkor felvettem, megnyugtattam, leraktam, stb. Egészen addig, amíg végül el nem aludt. Ezt bő egy hete csináljuk, és már sokszor egyszer elég lerakjam, de átlag 2-3x elég felvegyem, lerakjam.

Az igazi jelen - 15 hónaposan

Nem maradt meg ez az "önálló elalvása", de nem is érdekelt. Egy idő után kiléptem mindenféle alvással kapcsolatos facebook csoportból és leálltam a cikkek olvasásával. Altattam, ahogy tudtam, figyeltem a ritmusát, alkalmazkodtam hozzá. Ahogy átköltöztünk a szüleimhez (felújítás miatt), átszokott a napi 1 alvásra, mert itt volt az unokatestvére, aki miatt fent maradt 11-ig, délig. Olyankor volt, hogy csak a kerti hintában lehetett elaltatni. Aztán megint zenére. Most napközben mellen alszik el többnyire, este pedig kimegyünk, nézzük a csillagokat, éneklem neki, vagy elsorolom, mi minden alszik a kertben, házban. Éjszaka legjobb esetben 2x kel, átlagban inkább 3x, de időnként most is előfordul, hogy 1,5-2 óránként. Este 8-9 körül rakom le (néha akár 8 előtt is), reggel 7-8 óra körül kel. Néha fél7-kor. Délután 1,5-2-2,5 órát alszik, általában egyben, vagy max. 1 visszaaltatással. Élhető a dolog. Most éjszaka pl. 5-6 órát is aludtam egyben.

Aki a lakásunkat megvette, neki a fia 1,5 éves koráig ébredt éjszakánként, a lánya 4 éves koráig. Elvileg akkor lehet komolyabb problémát sejteni a háttérben, ha 1 éves kora körül sem alszik min. 1,5 órát egyben (egy alvási ciklust). És persze ez akkor érvényes, ha épp nem beteg és nem fogzik.

Ja, és most egy szobában alszunk, ő mellettünk a kiságyában. Időnként közöttünk terpeszkedve, ha beteg vagy nagyon nyűgös.

A csoportok, fórumok arra nagyon jók voltak, hogy kipanaszkodjam magam, érezzem, hogy sokan járnak ugyanebben a cipőben, sőt, rosszabban, és ennyi. A többit nagyjából tudtam/magamra szedtem. De azért jó szívvel ajánlom ezt a csoportot. Sok fontos dologról írnak alvás témában.

Fogzás

A fogzás az, ami az orvosok szerint nem létezik - mármint nincs olyan tünet, ami tutira a fogzásnak tudható be - az anyák szerint pedig de.

Csatlakozom.

A tökéletes hangulatú babám nyűgösködő, mindennel baja van baba lett napközben (egy pár napra, már kezd kifelé jönni belőle). Könnyen neki tud keseredni ilyenkor, a legapróbb dolgok is felzaklatják. Nem nagyon lehet tenni-venni mellette, legszívesebben folyamatosan valakin lógna, vagy valakivel játszana - pedig előtte már remekül elfoglalta magát egyedül is, hosszabb időkre.

Aztán olyat produkál, mint már pár hónapja nem: csodálatosan kikakil a pelenkából, megint moshatok rá hetente többször, de már egy adag új ruhát is vettünk neki.

Meg persze taknyos. Az éjszakák pedig sokkal rosszabbak, mint eddig bármikor (vagyis hát persze leszámítva a jótékony homály fedte első heteket). Ismét rajtam aludt két éjszakát, aztán volt, hogy le tudtam magam mellé hengergetni. Máskor nem rajtam alszik, de fél óránként kel. Most egy kicsit talán jobb. És hátha lesz pár nap nyugi, és visszatérünk a békés, 2 óránként ébredős éjszakákhoz.

Próbálkoztunk mindenfélével. Dologél, zsályalevél-rágcsálás (gyulladáscsökkentő), mindenféle gyógynövénytea neki, kamilla tea belém is, hogy hasson anyatejen keresztül, meg chamomilla homeopátia az ő vizébe (anya már Rebus születésétől kezdve mondja, hogy ez az ő szere), hátha... Meg persze gyakran teszem mellre, hogy megnyugodjon. Ja, és napközben rágcsáltatok vele mindenféle kemény dolgokat - hátha nem köpi ki, és átszakítja az ínyét. Eddig az almacsutka volt a legtutibb - véletlenül jöttünk rá, ez mennyire jó, az egyik foga így törte át az ínyét.

Végső mentsvár pedig a Nurofen, de hát azt nem lehet a végtelenségig, nem is örülök neki, ha azt kap. De muszáj aludjunk.

Eddig kint van alul kettő, felül kettő-három áttört már, még egyre várunk, ami hetek óta ott fehérlik. Én nem láttam még ilyen lassan fogzó babát... De már nem lehet sok hátra (aztán persze jön a többi, mert összesen 20 tejfog van).

In medias res

Az anyaság hatékonnyá tesz.
Reggeli készülődés, 15 perc szabadidő, amíg a férjem vigyáz a lányunkra. Ezalatt:
Epilálom mindkét lábszáram, bekenem krémmel, megfésülködöm, megnézem a hőmérőt, felöltözöm, és még arra is van időm, hogy meggondoljam magam, és ruhát váltsak. Sőt, ha jól néztem, még 2 percem maradt is, amit a lányunk öltöztetésével tölthettem. Lenyűgöző.


Megjegyzés: Eltűntem, mert az új évben úgy döntöttem, nem kötelezem magam blogírásra, mert kiüresedtek a hétfői és keddi bejegyzések. Ebből pedig az lett, hogy végül nem született bejegyzés, mert mindig volt mit csinálni helyette. Illetve mire eljutottam volna a bejegyzés megírásáig, addigra elszállt a hangulat. Az alvással is gondok voltak-vannak. Ezentúl azt hiszem, inkább rövidebb bejegyzések lesznek, lényegre törőek. Most sem igyekszem felgöngyölíteni az elmúlt hónapokat, csak írom, ami ma volt. Hát üdv újra itt :)

2 hónapos

És ma lett 2 hónapos a mi kis Rebink. Hát lássuk csak.

Gyarapodás

Nem mérjük itthon, de július 16-án mértek nála 5370 grammot, már biztos elhagyta a 6 kilót. Akkor 58 centi volt, na, centit azt mértünk nemrég, 60 cm volt, meglátjuk, augusztus végén az orvos mennyit mér majd.
Hurkái vannak rendesen, még az egyik alkarján is! A nyakát még nem nagyon látjuk a tokájától. Azt hiszem, nem kell attól félni, hogy elfogyna :P

Evés-alvás-játék

Pár napja lett igazán nagylány, amikor rászokott arra, hogy napközben három óránként eszik (és nem 1,5-2 óránként), éjszaka viszont továbbra is csak egyszer kell hozzá kelni. A három óra pedig átlag 1-1-1 órás szakaszokra oszlik szét: játék-alvás-játék vagy alvás-játék-alvás. Persze néha ez megborul, de nagyjából megvan a rend. Imádom! Azóta sokkal kevesebbet is nyűglődik, a hüvelykujját szépen megtalálja, és az is sokat segít neki. Pl. abban is, hogy a kiságyában megnyugodjon. Mert pár napja azt is megelégeltem, hogy napközben csak rajtam tud aludni (éjszaka már jó pár hete szépen alszik a babaöbölben). Ha még kényelmes lenne neki.. akkor én közben olvasnék, ellennék, de már neki sem volt kényelmes, gyakran kellett átmozgatni, aztán felállni vele és visszaringatni. Úgyhogy elkezdtem kiságyba rakni. És nem az öbölbe, hanem a kiságyba, mert úgyis abban fog majd aludni az új lakásban napközben (pár hónap múlva már nem is lenne biztonságos a babaöböl napközben, mert abból kifordul az ágyra, aztán onnan meg le a földre). És működik! Csodálatos érzés, egy csomó időm-energiám felszabadult, ő pedig kedvére helyezkedhet a kiságyban. És behúzom most már neki a sötétítőt. Egy jó darabig próbálkoztam azzal, hogy nappali fényben aludjon, mert valahol azt olvastam, hogy különben nem tud különbséget tenni a nappal és az éjszaka között... De, tud. Így sötétben sem alszik egy óránál többet egyhuzamban, játszani kint játszunk a napfényben, szóval minden rendben. Nem is értem, hogy vártam el tőle, hogy fényességben aludjon, amikor magamtól sem várom el. A zaj is zavarja most már. arra is igyekszem figyelni.
Szóval beállt valamiféle rendszer, és én ennek nagyon örülök! Persze, néha be kell menni hozzá és visszaringatni, egyszer-egyszer még rajtam alszik, ha nagyon nem megy neki az ágyban, de ez így most nagyon jó. Össze is állítottam egy napirendet, amit majd az új lakásban igyekszem tartani - hogy legyen időm magamra és a háztartásra is.

Én

A terhesség előtti súlyomhoz képest még 3,5 kg van rajtam (ez mai, friss mérés, úgy megörültem neki! Pár napja még +5 kg-nál tartottam). A hasam elég szépen visszahúzódott, hasonló, mint terhesség előtt. Csíkos a combom, főleg elöl, de belül is, a hasam alján is vannak pici csíkok, illetve körbe a köldökömön, ja, meg persze a mellem, az brutál. A köldököm kezdi visszanyerni régi önmagát :) A mellem már sosem lesz olyan, de túlélem. Egy jó pedikűröshöz majd el kellene mennem, mert annyit mászkáltam mezítláb a lakásban is (úgy vagyok a legstabilabb és úgy ringatok a legjobban), hogy lett bőven bőrkeményedésem, meg el is kezdett feljönni a bőröm néhány lábujjamon, ami meg fáj.
Az intim izmokra ráfér az intim torna, de cseppet sem reménytelen a helyzet! Sokat húzódtak vissza a szülés óta.
A szépségápolásra nem sok időm marad, az arcomra ráférne egy bőrradír (na meg persze napi 10 óra alvás 1-2 héten keresztül), na de majd arra is sor kerül lassacskán.

Lelkileg most eléggé rendben vagyok, hogy Rebi ilyen kis angyal lett, így tudom élvezni a dolgot (és perpill egy második babát is el tudok képzelni - majd). Most már igazán hozzánk tartozik, kezdem felfogni, hogy ő itt van és itt is marad, és a családunk része. Kis tünemény.

A 6-8 hetes kor és a kiakadva sírás

Ebben a korban már kezd kinyílni a csipája, egészen nagylányosan tud viselkedni, egyre több ideig elvan játékkal, nézelődéssel, hatalmasakat mosolyog :) De tényleg! Imádnivaló! A nagyszülők alig ismertek rá az egy hetes nyaralás után, olyan békés lett. Aztán jön az este, és jönnek a szörnyek. Minden megváltozik. Jön a Síró Démon, és rátör Rebekára. Néha elég erősek vagyunk, és kevesebb nyűglődés után legyűrjük és helyét átveszi az Álom Manó. Néha viszont a Síró Démon kerekedik felül, én pedig eleinte kétségbeestem és én is sírtam egy sort. Aztán volt, hogy egy darabig sikerült türelmesnek maradnom, de ha tovább maradt a Démon, ideges lettem, türelmetlen. Hiszen én mindent megtettem... hordoztam, fürdettem, etettem, pelenkáztam. Türelmes is voltam - egy darabig. Akkor miért csinálja?

Kicsit utánaolvastunk - főleg a férjem, aztán ő küldött egy cikket. Utána kezdtem el még jobban figyelni a testkontaktusra és a levegőztetésre. Eddig is hordoztam napközben (mert lerakni nem lehet napközben alváshoz, én meg örülök, hogy éjszaka működik a dolog), de még jobban figyeltem a testkontaktusra, bőr-bőr kontaktusra. Minden pelenkázáskor hosszasan simogattam, össze-vissza puszilgattam, igyekeztem még a nyűgös időszak előtt (6-7 órás kezdés) sokat kint lenni vele a levegőn és megfürdetni, azt is hosszasan, sokat simogatva. Volt, hogy így sikerült elkerülni a kiakadós sírást. Ha nem, akkor pedig le lehetett rövidíteni és a komolyságából is vissza lehetett venni, ha a babát pelenkára vetkőztettem, én pedig melltartóra vetkőztem (melltartóbetéttel, a sírástól úgyis beindult a tejem, ne kenjek össze mindent), és úgy szorítottam magamhoz és igyekeztem megnyugtatni (ha hűvös van, egy takarót még rá kell rakni a hátára). Amúgy meg türelem, türelem, türelem és kitartás. El fog múlni. Mindennek az a vége, hogy elalszik. Ezt magamnak is mondogatni kell, mert bizony eddig még mindig elvesztettem a türelmem, ha mondjuk 3/4 óránál tovább volt ennyire nyűgös. És nem csak aznapra múlik el, de egy idő után végleg. Tudjátok, a 18 évesek már nem sírnak este 7 és 11 között minden nap :D

Abból lehet látni, hogy nincs komoly baj (azon túl, hogy a szokásos köröket lefutottuk), hogy sok helyzetben egyszercsak megnyugszik és hosszasan elvan. Pl. mikor kibontom a pelenkából. Vagy tegnap nem kért enni, de a szoptatós párnán egyszercsak megtalálta a tekintetem és hosszasan elnézegettük egymást, beszélgettünk. Aztán valami elpattant. Nem, nem a hasa fájt, nem tekergőzött, aznap rendesen kakilt, tud ő már büfizni, pukizni (bár az Infacolt még mindig adjuk neki biztonsági szempontból).

A szokásos körök pedig: pelenkacsere, etetés, megnézni, nem fázik-e, nincs-e melege. A nagy kánikulában lehet, hogy pelenkára vetkőztetve is a meleg miatt sír, és egy hűvösebb (nem hideg, hanem csak langyos) fürdetéstől máris megnyugszik.

Ezek a népek szerintem, ahol kevesebbet sírnak a babák, nem csak, hogy hordozva vannak, de sokszor pucéron vannak hordozva, és megvan a bőr-bőr kontaktus is (mert ott olyan jó idő van), illetve kint vannak folyamatosan a levegőn. Ezért is figyelek ezekre. Ja, meg hát az igény szerinti szoptatás. Bár szerintem ez babafüggő. Rebeka, ha nem éhes, köszöni szépen, nem kér a mellből, csak sír tőle. A minden nyikkanásra mellre tevés nálunk ezért nem jó. Mert ha nem ez a baja, akkor csak ideges lesz tőle. Ha aludni akar, ringassam álomba. Ha a pelusa piszkos, cseréljem le. Ha melege van, fürdessem meg, hűtsem le. És ha gyakran eszik, a pocakja nem tudja megemészteni a tejet és csak fájni fog tőle. De valóban van olyan időszak, amikor jóval gyakrabban kér inni/enni.

Azért érdemes még ezt a cikket is elolvasni. Nekem a lényeg inkább az, hogy nagyon le kell lassulni, rá kell állni a baba ritmusára, mintha hullámlovas lennél. Ő a legfontosabb - ehhez pedig sokszor Te Magad vagy a legfontosabb. Így néha előbbre való, hogy egyél, igyál, pisili, tisztálkodj, és utána nyugtasd meg a babát (persze közben is lehet hanggal, simogatással). Egyszerre igényel monotonitás tűrést és rugalmasságot. Irtó nehéz, mert teljesen másképp kell élned, nem megszokott felnőtt élet ez, inkább egyfajta időtlenségben élsz. Amibe bele lehet helyezkedni - de aztán vajon hogy helyezkedek vissza a felnőtt világba? És közben hogy kapcsolódok a többi, nem időtlenségben élő embertársamhoz? (pl. a férjemhez, akinek kötött munkarendje van)

Ui.: Ja, és elvileg (azt olvastam), az anya a baba egy hónapos korára meg tudja különböztetni a sírásokat, és egyből tudja, mit kell tennie. Hát én nem tudom megkülönböztetni. Tippjeim vannak, sakkozgatva abból, mikor evett utoljára, álmosan pislog-e, nincs-e kaki szaga, megnyugszik-e a ringatástól, vagy kitartóan sír.