2014. szeptember 16., kedd

Hajrá hétfő kedd #48

Mókás paradicsom a befőzésből
Huh, lássuk csak a hetet... Van már hosszú nadrág, meg naptárhasználat, meg őszi fáradtság. Nyáron sem lustálkodtam, de a sulis életmód valahogy nagyon lefáraszt most, akkor is, ha csak 2 órám van egy nap.
Amúgy egész klassz órarendet sikerült összehoznom, a jövő félévre csak 1-2 tárgyam marad és a szakdolgozat. És emellett az órarend mellett is lesz időm klienseket fogadni (ha jelentkeznek), már két helyről is jöhetnek az esetek, jeee! :) Sajtós koordinátorként pedig jó sokat e-mailezgetek és terjesztem a Kortársat (ha ELTE-s vagy, gyere a Kortárs programokra!). A főzésből pedig minden nap elegem van. Sajnos el lettem kényeztetve az utóbbi időben, sokat rendeltünk, nehezen veszem rá magam a főzésre. Úgyhogy pénteken ezt délelőttre időzítettem, amikor még több bennem az élet - bejött. A reggeli 10 perces tornáim viszont megvoltak minden nap ;) És a hétfőkre úszást is tervezek beiktatni. Töltsük hasznosan a lyukas órát ;) És bár sajnos nem jött össze a héten, de van betervezve egy francia óra is, amit én adok egy ismerősömnek :) Tanuljuk az alap szókincset, kiejtést. Várom nagyon! Hétvégén pedig házat avattunk, az eső miatt sajnos kerti parti nélkül :( Viszont volt házi koncert, kettő is, nagyon klassz számokkal és isteni hangú énekesekkel! :) (Micsoda ismerősei vannak az embernek!) Utána ott aludtunk páran a házi gazdánál, reggel pedig úgy éreztem, mintha egy szállodában lennék. Ébredés után kellemes beszélgetés még az ágyban, utána mindenki összeszedte magát és a vendéglátónk tálcára összekészítve hozta a mindenféle finomságot a reggelihez (azért az asztalhoz már kimentünk, nem ágyba), úgyhogy remek hangulatban telt a vasárnap reggel :) Itthon zuhanyzás, hajmosás, nyugis nap. Így kell tölteni a hétvégét ;)

Tervek a hétre: Hétfőn szabadulni voltunk (én is csak kipróbáltam ezt), és sikeresen kijutottunk, ma Tehetséggondozásról hallgattam előadást az egyik szuper kiscsoportos óránk előtt :) (hogy mennyire jó, amikor 5-en-6-an vagyunk egy kurzuson!!), volt kolleginámmal is találkozom szerdán, csütörtökön egy másik ismerőssel, hétvégén pedig szülinapozás duplán (Kedves és bátyám). Sűrű hét. És már a jövő hét is betáblázva, indulnak a mindenféle referátumok és az azokra való felkészülés.

És Nektek mihez kell hajrázni?

Nincsenek megjegyzések: