2014. július 31., csütörtök

Kreatív kedd csütörtök #42



Kedden nem tudtam már bejegyzést írni, mert dokinál voltam, aztán pedig babáztam. A drága unokahúgom végre megkapta a könyvét, a szülei nagyon örültek neki :) És cserébe békésen elaludt a karomban és ott aludt több, mint egy órát, lekéstem egy vonatot miatta, de utána sem akart felkelni, úgyhogy alva adtam át az anyukájának. Aztán hazazötyögtem, főztem, szóval nem maradt időm írni... És így gurultak a napok egymás után. Ma könnyes búcsút vettem a munkahelyemtől és a kolléganőimtől, nagyon aranyosak voltak :) Az utóbbi 3 hét amúgy elég jóra sikerült, sikerült beilleszkedni, és ez sokat dobott a hangulatomon.

Na de, a Kreatív kedd eheti témája a beharangozott kókuszdió héj mécsestartónk, illetve mécsestartóink.

Előkészületek:

1. Vegyél 2 szimpatikus kókuszdiót.
2. Vágd le fűrésszel a tetejüket (egy kis kupakot).
3. Öntsd ki a kókusztejet és idd meg.
4. Vágd ki a kókusz húsát (ha szétvagdosod belül, utána elég jól kipattinthatók) és edd meg. Ne várasd meg nagyon, mert pár nap alatt képes rózsaszín penészt növeszteni!
5. Ezután mi hónapokig hagytuk állni a projektet, de szerintem nem kell ennyi idő neki :)

Most kezdődhetnek az igazi munkálatok. Hozzávalók:
1. Dremel 3000 multifunkcionális gép (mindenféle fejjel, kellett vágni és csiszolni is)
2. Smirgli
3. Fúró
4. Különböző méretű fúrószárak
5. Egy rongy (és egy kis víz)
6. Hú, nem tudom a pontos nevét, mi csak takonyragasztónak hívjuk... ragasztópisztoly? Egy pisztoly alakú valami, amit ha bedugunk, felmelegíti a benne lévő rudat, ami így folyékony ragasztó lesz. Valami ilyesmi.
7. Kettő kiürült fém mécsestartó. (Amiben maga a mécses van, egyszerű alumínium, de már nincs benne mécses.)
+ persze a két kókuszdióhéj

És maga az éles készítés:

1. Először egy durva csiszolófejjel lecsiszoljuk a kókuszdióról a szőröket.
2. Ízlés szerinti méretű és mennyiségű lyukakat fúrunk bele. Vigyázzunk a kezünkre! Ajánlatos előfúrni és ajánlatos minél több lyukat fúrni, mert a lényeg ugye az lenne, hogy fény is jöjjön ki azon a mécsestartón :D
3. Még egy karéjt levágunk a kókuszdió tetejéről, hogy szép széles szájú legyen, sok fény jöjjön ki belőle. Ezt a karéjt egyben vágjuk le, mert még szükség lesz rá. Erre tökéletes a Dremel 3000 kör alakú kis vágókorongja.
4. Egy lágyabb csiszolófejjel csiszoljuk simára a kókuszt.
5. Töröljük le nedves ronggyal majd ismét csiszoljuk le (a nedvességtől felállnak a kis szőrök, meg lemegy róla a por).
6. Belülről csiszolópapírral simítsuk körbe.
7. Próbáljuk össze a kókuszdiót és a karéjt, mennyire illeszkednek.
8. Addig csiszoljuk őket, míg jól összeilleszthetők és nem billegnek sem egymáshoz, sem a földhöz képest.
9. Ragasszuk össze a talpat és a tartót.
10. A mécsestartó szélét benyomjuk, lelapogatjuk, és ezt a ragasztóval a kókuszdió aljába ragasztjuk úgy, hogy vízszintes legyen.
11. Mécsest rakunk bele, meggyújtjuk és élvezzük :) (gyújtani lehet a lyukakon keresztül, hosszabb szárú gyufával)

A fenti képet a Kedves készítette. Következzen néhány kevésbé szép kép tőlem, hogy azért látszódjon, hogyan is kell elképzelni ezeket a mécsestartókat :)





És Ti mit kreatívkodtatok mostanában, vagy mit terveztek?

Nincsenek megjegyzések: