Többször is belefutottam olyan történetekbe, ahol a pszichológusok/pszichiáterek olyan alap dolgokat rontanak el, amit az egyetemi 5 (vagy még több) év alatt sokszorosan a fejünkbe vernek. És elképedtem. Persze, hogy bizalmatlanok az emberek velünk szemben. Most megpróbálom összeszedni, miket lenne jó nem elfelejteni, mire odáig jutok, hogy élesben is dolgozzak. (A sorrend nem a fontossági sorrend, hanem ahogy eszembe jutottak a dolgok.)
1. A tanácsadó igazából nem ad tanácsot. Ezért szerencsésebb elnevezés talán a konzulens, a konzultáció. De a terapeuta sem ad tanácsot. Van együtt ötletelés, de nem mondhatom meg neki, mit csináljon. Miért venném fel ezt a felelősséget a nyakamba? Persze, ezt néha nagyon nehéz megállni. Mégsem dönthetek helyette. Abból általában nem sül ki semmi jó.
2. Ne akarjam megváltoztatni. Amerre ő menni szeretne, abban eldönthetem, hogy tudok-e mellette lenni vagy sem, de ne erőltessem rá az én nézőpontomat, az akaratomat. Ha ő pl. szüzességi fogadalmat tett, és ebből problémája van, de a szüzességi fogadalmat szeretné megtartani, akkor a feszültség és a felmerülő problémák kezelésében segítsem, és ne akarjam lebeszélni a fogadalmáról. Ne erőltessek rá olyan módszereket, amelyek nem az övéi.
3. A családterápián hagyjuk a gyereket játszani. De ha nem fontos, hogy ott legyenek, akkor ne erőltessük, hogy ott legyenek. A gyerekeknek nem egy 50 (vagy több) perces verbális terápia való... Ne kényszerítsük őket ebbe a helyzetbe. Ez egy konkrét, és nagyon elszomorító példa volt.
4. Én vagyok a kliensért, és nem ő értem. Ez nem jelenti azt, hogy ne tanulhatnánk a klienstől! Nagyon is tanulhatunk tőle! De büszkeségből, hiúságból, bosszúból, anyagi okok miatt ne vállaljuk. Ha nem vagyunk kompetensek, vagy nem tudunk rá elég időt és figyelmet szánni, akkor ne vállaljuk, segítsünk neki más szakembert keresni.
5. Emellett kezeljem a klienst egyenrangúként. Ő felelős a saját életéért és nem én. Erősítsem benne ezt az érzést. Persze én irányítom a terápiát, tartom a kereteket, de a változás nagy mértékben múlik rajta is. Nélküle nem megy.
6. Ne akarjam megmenteni! Nem tudom. Magától végképp nem. Pszichológus vagyok és nem szuperhős. És sajnos nem mindenkinek tudok még csak segíteni sem. Azt hiszem, Jung mondta, hogy a páciensei 1/3-ának romlott az állapota, 1/3-a stagnált, 1/3-ának tudott igazán segíteni. Azért Jung meg nem volt egy rossz szakember.
7. Szánjak időt a pihenésre és a feltöltődésre! Ez minden szakmánál elmondható. Különben kiégünk, romlik a teljesítményünk, hosszú távon senkinek sem jó.
8. Ne bonyolódjak kettős kapcsolatba! Ez nem csak egy baráti beszélgetés, kellemetlen helyzetekbe kerülhetünk!
És persze van a titoktartás, ami nekem nagyon alap, de ki tudja, más hogyan kezeli... Meg egy sor egyéb dolog is, most ezeket éreztem fontosnak kiemelni, remélem, a többit sem felejtem el.
Ti mivel egészítenétek ki? Mit húznátok ki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése