Én és a biciklim - meg a bukósisakom

Még itt is hiányzik egy "vonal" a bicikliről, de ez lett a legjobb

  Egyik nap, azt hiszem, csütörtökön, leszálltam a biciklimről a munkahely előtt, és ahogy a bicikli kikerült a fenekem alól, egyre viccesebbnek éreztem magam a bukósisakomban (mintha úszószemüvegben lennék szárazföldön). De hát amíg ki nem nyitok, és be nem tolom a biciklit, így praktikusabb. Aztán megjelentem magamnak rajzszerűen. Valami ilyesmi stílusban, bár ez sem rossz, vagy ez. Könnyed, színes. Mindjárt más érzés volt így boltot nyitni. Szeretem néha rajzoltan elképzelni magam, vagy mintha filmben lennék. A filmekben a legegyszerűbb mozdulatoknak is jelentőségük van. A legapróbb mozdulat is lehet kecses és előkelő. És jó érzés kecsesnek és előkelőnek lenni. A rajzokon is kellemesre lehet lágyítani azokat a vonalakat, amelyek a valóságban zavaróak lehetnek (kicsit nagyobb hátsó, görbe orr, kócos haj, stb.), mindezek a rajzon stílusosak lesznek. És stílusos is szeretek lenni. A Dokik c. sorozat főszereplője mondja mindig a belső filmjét. Tényleg jó dolog - időnként. Feldobja a napomat. A leghétköznapibbat is. Vagy épp pont azt a legjobban.
  Megjelent az is a fejemben, hogy ami megjelent a fejemben, azt én megcsinálom. Nekiültem pénteken, hogy lerajzolom magam - és a biciklim, meg a bukósisakom. Az első komoly feladat az volt, hogy a biciklit felmérjem, hogyan is néz ki, hogyan vannak a kerekek a vázhoz csatolva. Szép lassan alakult a dolog. Vízfesték helyett ceruzával dolgoztam. Az eredmény is kicsit más lett, mint ami a fejemben megjelent, de nagyon jó móka volt.
  Régebben volt egy rövid időszakom, amikor rajz-naplót vezettem. A napjaimról rajzokat készítettem és úgy szőttem a történetet. A szereplőknek más nevet adva, kicsit átalakítva a kinézetüket. Lehet, megint rákapok egy kicsit.

Fejből (az enyémből) valahogy így néz ki egy bicikli
(aztán még véglegesítés előtt rájöttem, hogy valami nem stimmel)

Próbálkozás szemből, hm, nem kaptam el a stílust

Maradjunk inkább a profilnál

  Amúgy idén kezdtem el többet biciklizni ezzel az új biciklimmel; suliba járok. Menő piros gumikkal. A sisakot a Kedves vette nekem - ragaszkodott hozzá, merthogy nem én vagyok béna, de mások lehetnek, jobb a biztonság (neki is van egy ugyanolyan és ő is hordja). Én eddig mindig érdekesen tekintettem a bukósisakos lányokra. Mert a bukósisakos fiúk általában a versenybringások, akik szlalomoznak az autók között, akiknek a sebességük miatt is kötelező hordani. De a bukósisakos lányok általában a kempingbringás, kiskosárkás, nagyon-nagyon békésen tekerő (és sokszor kikerülhetetlen), túlbiztosított lánykák (a biztonság fontos, ez nem őket, hanem engem minősít!). Én meg nem ilyennek gondoltam magam. Hanem olyan haladó bringásnak. Ezért nehezen is ment az azonosulás a sisakkal. De azért haladok. Felelősségteljes, önmagára vigyázó, haladó bringás lány - Atom Anti sisakban, ez vagyok én, az új én.
  A biciklizés amúgy klassz. Nemrég töltöttem ki ezzel kapcsolatban egy kérdőívet. Ez alapján a biciklizés szerintem remek sportolási lehetőség és egészséges, sokszor gyorsabb, mint más közlekedési mód (legalábbis a belvárosban), mobil, környezetbarát, ám sajnos nem túl stresszmentes. A bicikliutak kiépítése néha kissé átgondolatlan, a parkoló autók, buszok, taxik tudnak fennakadásokat okozni, ahogy az átrohangáló/bicikli úton sétáló gyalogosok is, meg a kutyáik. De sok kedves és figyelmes sofőrrel volt már dolgom, ami jó. És bár bosszankodom néha a lassabb biciklisek miatt, itt szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon örülök, hogy egyre többen választják a biciklizést az autó helyett és nem szeretném kritizálni őket (én is szoktam biztos ezen az oldalon lenni más szemében). Az előzés lehetőségét lehetne még bővíteni - én nem vagyok az a bátor/bolond autók között slisszanó valaki, de nyilván kell másra is a hely.

Na, ilyen a valóságban a sisakom - és én

  Biciklire és önrajzolásra fel!