A felnőtté-válás és a változó anya-lánya kapcsolat

  A levlistánkra érkezett egy felhívás a Life Garden-től, mely szerint pszichológia szakos hallgatók (már nem csak ELTE-sek) munkáit várják, a legjobbak persze megjelennek az oldalon, az első helyezett még pénzjutalmat is kap. Gondoltam, most már itt az ideje, hogy az egyik műhelymunkámat végre összefoglaljam, az a felvételi miatt sem árt, meg amúgy is közzé akartam tenni itt a blogon is. Úgyhogy azt, amelyik nekem a legkedvesebb volt, összefoglaltam 2 oldalban (elég nehéz feladat volt), most pedig itt is közzé teszem, kicsit bővített és szerkesztett, tördelt formában.

A felnőtté-válás és a változó anya-lánya kapcsolat

- az anyagilag még szüleiktől függő fiatal lányok körében –

  Manapság egyre több fiatal felnőtt választja egzisztenciális okok miatt, hogy a szüleinél marad, vagy ha mégis sikerül elköltözniük, gyakran továbbra is kisebb-nagyobb anyagi támogatásra szorulnak. Felnőttek-e ezek a fiatalok? Mitől lesz valaki felnőtt? Hogyan változik a szülő-gyerek, illetve anya-lánya kapcsolat a felnőtté-válás során? Milyen konfliktusforrások lépnek fel és hogyan lehet ezeket megoldani?

  A felnőtté-válás folyamata jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedekben (Susánszky, 2009). A serdülőkor alsó határa a nemi éréstől számítódik, ám hol van a felső határa? Honnantól kezdődik a felnőttkor? Ennek a kérdésnek a megválaszolására számos elmélet született, én ezek közül a Vaskovics-modellt (Vaskovics, 2000) emeltem ki, mely szerint a felnőtté-válás 5 lépcsőben történik:

• jogi értelemben vett leválás
• közös fedél alól történő elköltözés
• anyagi-pénzügyi leválás
• önálló döntést eredményező leválás
• öntudatosulás

  Magyarul, ha valaki betöltötte a 18. életévét, elköltözött a szüleitől, önellátó, képes önálló döntéseket hozni – különösen a partnerválasztás terén – és önmagát felnőttnek érzi és kezeli, akkor nevezhető felnőttnek. De nézzünk körbe, hány fiatal felel meg ezeknek a kritériumoknak egyszerre?

  Kutatásom középpontjába kilenc fiatal (20-27 éves) lány, nő került, akik az 5 kritériumból a harmadikat nem ugrották meg, azaz: 18. életévüket betöltötték, életvitelszerűen már nem a szülői házban élnek, sőt párjukkal közösen (élettársi/házastársi viszony) élnek, de rendszeres, vissza nem térítendő anyagi segítséget kapnak a szüleiktől. Az öntudatosulást csak a kiválasztás után mértem, személyes hatékonyság kérdőívvel (Gyarmathy, 2000), emellett interjút vettem fel velük.

  A „személyes hatékonyság” egyfajta rámenősséget sugall, ez annyiban igaz, hogy az egyén saját érdekeit érvényesíti, ez akkor nevezhető hatékonynak, ha önbizalmon, saját magunk és mások elfogadásán és egyenes kommunikáción alapszik (Gyarmathy, 2000). Úgy gondoltam, a teszt eredménye összefüggést mutathat azzal, ki mennyire érzi magát felnőttnek, azonban ez nem nyert alátámasztást, a legnagyobb személyes hatékonysággal egy olyan lány rendelkezett, aki csak „inkább felnőttnek” érezte magát, nem teljesen felnőttnek, akik teljesen felnőttnek érezték magukat, átlagosan ők érték el a legalacsonyabb pontszámot. A felnőttség-érzet úgy néz ki, mástól is függhet, és érdemes is megemlíteni, hogy akinek a legmagasabb lett a személyes hatékonyság pontszáma, az emelte ki ezt (illetve ennek megfeleltethető jellemzőt), mint felnőttségi kritériumot.

  A felnőtté-válással változik a szülő-gyerek kapcsolat, én az anya-lánya kapcsolatra helyeztem a hangsúlyt.

A pozitív anya-lánya kapcsolat növeli a lány élettel és saját magával való elégedettségét (Onayli, 2010), illetve a felnőtt nő ellenálló-képességének forrása is lehet (Wahers, 1988), továbbá Friedman (1980) szerint a lánynak pozitív kapcsolatot kell kiépítenie az anyjával ahhoz, hogy érett felnőtt nővé válhasson. Williamson (1981) szerint az intim, meghitt felnőtt anya-lánya kapcsolat úgy jöhet létre, ha törekszenek arra, hogy egymást magukkal egyenrangú, független felnőttként elismerjék.

  De hogyan lehet létrehozni és megtartani ezt a pozitív kapcsolatot? Mik azok a konfliktusforrások, amik esetleg ezt megakadályozzák? Hogyan oldhatjuk meg őket?

  Fingerman (2001) szerint a leggyakrabban beszélt témák anya és lánya között a lány gyermekei, párja, testvérei és az édesapja.

  A lányok az interjúk alapján valóban gyakran beszélnek anyjukkal a párkapcsolatról (anyáéról és lányéról is) és a közös családtagokról. Emellett számos gyakori beszédtéma felmerült még: gyermeknevelés, kultúra, világnézet, olvasmányok, történelem, tanulmányok, munka, divat, főzés, filmek/TV-műsorok/sorozatok, mindennapi történések és a szex.

  Ezeken kívül a lányok még szívesen beszélgetnének anyjukkal az anya dolgairól, múltjáról, gyermeknevelésről, családi élet működéséről, lelki dolgokról, párkapcsolatról, jövőről, kettejük viszonyáról vagy a lány dolgairól.

  A leginkább konfliktust okozó témák Jones és Nissenson (1997/2001): Anyák és lányaik c. könyve, illetve Clarke, Preston, Raksin és Bengston (1999) cikke szerint:

• pályaorientáció
• lány párkapcsolata
• életvitel
• értékrend
• pénzkezelés
• felnőttnek/gyereknek kezelés
• a múlt sérelmeinek felemlegetése (elsősorban a lány részéről)
• kommunikációs, interakciós mód, stílus

  Az interjúk alapján ezek valóban konfliktusforrást jelentenek, de ezek mellett még felmerültek

• közös családtagok (pl. több pénzt kap a láblógató, bulizós báty)
• kapcsolattartás (a lánynak túl gyakori vagy az anyának túl ritka)
• politika (eltérő nézetek)
• pénz (úgy érzi, keveset kap, anya úgy érzi, a lány nem jól osztja be)

  Ezekre a legjobb megoldás a Jones és Nissenson (1997/2001) könyv szerint, ha a két fél tiszteletben tartja egymást, elismerik a másikat, mint velük egyenrangú felnőttet, próbálnak vele nyitottak, elfogadóak és empatikusak lenni. A véleménymegfogalmazásban fontos azt megtanulni, hogy az ne legyen bántó és ne próbáljuk ráerőltetni a másikra. Az átállás nehéz, mivel a lány nemrégiben még tényleg lány volt, akiért a szülő volt a felelős, de az anyának idővel el kell engednie lánya kezét, és reménykednie, hogy eleget tanított neki az évek alatt. Ellenkező esetben a kapcsolat valószínűleg megromlik, esetleg megszakad.

  A problémákra, konfliktusos helyzetekre számos megoldást alkalmaznak a résztvevők, illetve számos reakció számít náluk szokványosnak (ami nem feltétlen jelentett tényleges megoldást). Ilyen például, hogy:

• az anya vagy a lány kilép a konfliktusos szituációból
• a lány enged az anyai véleménynek
• a lány bocsánatkéréssel próbálja a konfliktusokat megoldani
• sírás
• kiabálás

  Azonban a lányok nagy részének fontos, vagy fontos lenne a nyugodtabb konfliktuskezelés, egymás felé nyitott és empatikus hozzáállással, illetve egymás függetlenségének, egyenrangúságának elismerésével. Ehhez pedig az kell, hogy benne maradjunk a szituációkban és foglalkozzunk az adott problémával.

  A konfliktusos témák mellett a könyv került, illetve tabu témákat is megemlít, ezek pedig a szexualitás és a pénzkezelés.

  Az interjúalanyoknál itt felmerült a szex, de a pénz nem, emellett viszont megjelentek a lány tanulmányai, a lány párkapcsolata, a lány – anyja számára – nem megszokott viselkedése (iszogatás, hajnalig bulizás) illetve a lány jövője.

  A felnőttség kritériumaként az anyagi függetlenség vitte a pálmát (valószínűleg nem véletlenül), de ide sorolták még:

• a párkapcsolati elköteleződést
• a külön élést
• önállóságot és önellátási képességet
• munkaképességet és munkába állást
• céltudatosságot
• felelősségvállalást
• érzelmi intelligenciát
• szellemi érettséget/függetlenséget
• érzelmi leválást
• és a személyes hatékonyságot is

  A nagykorúságot érdekes módon senki sem említette, nem kötötték életkorhoz a felnőttséget.

  Összefoglalva tehát: az átállás nem könnyű, nehéz meghatározni, mikortól számít felnőttnek valaki, számos konfliktus lehet emiatt, de fontos felismerniük az anyáknak, ha lányaik felnőttek és elengedi a kezüket, a lányoknak pedig türelemmel lenniük és éreztetni (és érezni!), hogy felnőttek. Ezentúl már mindketten felnőtt, független személyek, akiknek viszont továbbra is fontos a másik és a vele való kapcsolat – csak egy megváltozott formában.

Ez már inkább mama-unoka kapcsolat, de olyan cukik
fel kellett töltenem ezt a képet!

  Ez volt az a műhelymunka, amit a legjobban élveztem. Az egész Jones és Nissenson könyvet végigolvastam szinte, meg is vettem, sok szakirodalmat olvastam az anya-lánya kapcsolatokról és az interjúforma mélyebb betekintést engedett a témába. Azt láttam, hogy mindegyik lánynak fontos az anyja és a vele való kapcsolat. Arra is volt alkalom, hogy egyes kérdéseim "betaláltak" és elgondolkoztatták a lányt, ezeknek mindig örültem, amikor éreztem, igen, elértem valamit. Nem csak nekem volt fontos az interjú, hanem a lánynak is. Ezúton is szeretném megköszönni mind a kilenc leányzónak a segítséget és az őszinteséget, megnyílást!

  A lányok anyáik részéről azt értékelték például nagyon, ha bátorították őket céljaik elérésében, ha teret hagytak saját vágyaiknak, nem erőltették rá a sajátjukat.

  Én a lányok szemszögére helyeztem a hangsúlyt, a könyv az anyákéra. Ott merülnek föl azok a dilemmák, hogy hogyan mondjam meg a lányomnak, ha nem gondolom, hogy hozzá kéne mennie a vőlegényéhez (megmondjam-e neki?), vagy hogy talán le kéne fogynia, mert kövér... Vagy ha félek, hogy nem fog megélni, ha x foglalkozást/tanulmányokat választ. A pénz külön megnehezíti a dolgot. Ha az anya pénzt ad a lányának, megmondhatja-e neki, hogy mire költse? Hogy "Lányom, majd ha már eszel rendesen és még marad pénzed, akkor menjél bulizni." illetve az "Amíg az én kenyeremet eszed...". Az ilyen hozzáállás nehezíti a lány függetlenedési, felnőtté-válási lépéseit, szárnypróbálgatásait. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a "hülyeségre nem adok pénzt" és aközött, hogy "tanuld meg beosztani a saját elképzelésed szerint a pénzed".

  Ez a téma még számos kutatási periódust élhet meg, amikor a többi lépcsőt vizsgálnám, majd az apa-fia vagy anya-fia, apa-lánya kapcsolatokat.

Kedves Lányok, Anyák és akár Fiúk, Apák! Szerintetek mitől lesz valaki felnőtt? Milyen lépcsők, kritériumok kellenek hozzá? Hogyan lehet az anya-lánya/apa-fia (stb.) kapcsolatot átültetni a felnőtt életbe és kapcsolati rendszerbe?

(Képek innen, innen és innen.)

És az irodalomjegyzék (ami mindig lemarad):

Clarke, E. J., Preston, M., Raksin, J. & Bengtson, V. L. (1999). Types of conflicts and tensions between older parents and adult children. The Gerontologist, 39(3), 261-270.

Fingerman, K. L. (2001). Aging Mothers and Their Adult Daughters: A study of mixed emotions. New York, NY: Springer Publishing Company.

Gyarmathy É. (2010). Diszlexiás tanulókról – felsőfokon. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, Pszichológiai Kutatóintézete.

Jones, S. & Nissenson, M. (1997/2001). Anyák és lányaik. Budapest: Háttér Kiadó.

Onayli, S. (2010). The relation between mother-daughter relationship and daughter’s well-being. Szakdolgozat. Middle East University – Educational Sciences, Ankara.

Susánszky É. (2009). A magyar fiatalok életminőségének alakulása az elmúlt évtizedekben. Doktori értekezés. Semmelweis Egyetem – Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola, Budapest.

Vaskovics L. (2000). A posztadolescencia szociológiai elmélete. Szociológiai Szemle, 10(4), 9.

Wahers, M. (1988). Mothers and daughters. In M. Walters, B. Carter, P. Papp, & O. Silverstein (Eds), The Invisible Web. New York: Guilford.

Williamson, D. S. (1981). Personal authority via termination of the intergenerational hierarchical boundary: A „new” stage in the family life cycle. Joumal of Marital and Family Therapy, 7, 441-452.