Élet két gyerekkel

Május 22-én, 16.23-kor, 4260 grammal és 56 centivel megszületett a kisfiunk, Balázs. Ezért tűntem el egy időre. És kikívánkozik belőlem, milyen is az élet két gyerekkel. Az egyik 2 éves volt június 14-én, a másik meg 2 hónapos (lassan három lesz, ha ilyen tempóban haladok a bejegyzéssel...).

Leginkább a vízbe ugráshoz és az úszáshoz tudnám hasonlítani. Bele kell ugrani, aztán megoldod (na jó, ha nem tudsz úszni, a vízbe belefulladhatsz, azért itt nem olyan vészes a helyzet). Vannak félelmek, aggodalmak, de persze nem az lesz a fő gond, amitől tartottál, hanem valami egészen más. A víz először picit hideg, de aztán megszokod. És úszni kell. Úszni, úszni, úszni. Nincs megállás. A lábad nem ér le. Néha van egy kis domb a víz mélyén, amiről elrugaszkodhatsz. Aztán ahogy telik-múlik az idő, egyre nagyobbak ezek a dombok, egyre tovább tartanak. Biztos lesznek majd szigetek is. Amúgy nagyon szeretek úszni, de egy idő után azért fárasztó, meg begörcsöl a lábam. Szerencsére mielőtt teljesen kimerülnék, a mélypont után mindig jön egy kis pihenő, amikor mondjuk egyszerre alszanak délután, és sokat. Vagy alig van ébredés éjszaka. Vagy végre mosolygósan kel a nagylány.

Nekem valahogy ilyen volt ez az első két hónap.

Mostanra amúgy egész szépen sikerült visszarázódni a hétköznapokba, a testem megugrotta a regeneráció első szintjét, így jobban tudok már emelni, jönni-menni, sétálni, ácsorogni, és esetlegesen keveset aludni. (Mert néééha ilyen is előfordul.) pár napja még tornázni is elkezdtem!

Mázlisták vagyunk, mert Balázs alapvetően nyugodt természetű, jó alvó baba, így nem őrülünk bele (minden nap) :)

Azt gondoltam, az lesz a nehéz, hogy altassam őket délután... Hát nem, vagyis nem ez a legnehezebb. Először a testvérféltékenységgel kellett szembenéznünk. Random hisztik, éjszakai felriadások, vigasztalhatatlan sírások. Az első három hét éjszakáit Balázzsal kettesben töltöttem, Rebustól külön szobában, pedig előtte egy szobában aludtunk hárman (és általában a hátamba fúródva aludt), de Balázs születése után ő az apjával maradt, mi különvonultunk. Persze, ezt nehezen viselte. Napközben sem volt könnyű. Elszokott tőlem pár nap alatt, nem is volt meg minden eszköztáram (nem tudtam csak úgy felkapni és arrébb vinni pl.), ez nagyon furcsa érzés volt.

Kb. egy hónap alatt túljutott a legnehezebb részen, beletörődött, hogy van kistestvére, bár az éjszakák még mindig elég nehezek. Most négyen alszunk egy szobában, Rebus többnyire közöttünk, Balázs mellettem babaöbölben. Rebus pedig kb. azonnal kel, ahogy én elviszem Balázst pelusolni, etetni.

A reggeleink általában 2 félék (hétköznap).

1) Balázs ébred, én viszem pelusolni, etetni. 3, 2, 1, Rebus ébred. (Na jó, megvárja, hogy leüljek szoptatni.) Felkel: Anya, anya! Én: A kisszobában vagyok. Ő: Sír. ... Apa, apa! Én: Elment dolgozni. Ő: Mégjobban sír. Én kiakadok. Lelkére beszélek szépen, veszekszem, végül abbahagyja, és mintha misem történt volna.

2) Rebus ébred hamarabb. Apa, apa? Én: Elment dolgozni. Ő: Kiakad és sír. Kakaó, kakaót akarok. Én felpattanok, csitítgatom, hogy hozom, csak maradjon csendben, Balázs hadd aludjon. Vagy sikerül, vagy nem. Ha nem, akkor dühösen kiviszem a konyhába, ott tomboljon.

A türelmem mostanában hamar elfogy a reggeli hisztiknél. Veszekszem. Miért, miért kell minden áldott reggel így indulnia?

Egyszer-egyszer sikerül jó kedvűnek maradnia... Talán ezt is megszokja hamarosan.

A Kedvessel az üzenetváltások kb. így néztek ki az első 2 hónapban:

Én: Hozz kérlek pelust/melltartóbetétet/popsitörlőt/infacolt hazafelé!

Ő: Megint?!

Mostanában már a napi történésekről is beszélünk. És persze a főbb kérdéseket is gyorsan leírom Viber-en, mert normálisan megbeszélni úgysincs idő.

Az elején Balázs kb. egész nap aludt, ahogy egy rendes újszülötthöz illik. Aztán mostanra elég sokat tud ébren lenni. De persze a délutáni alvások ideje alatt ő inkább kakil. És csak akkor alszik el, ha a nagylány felébredt. Aki pedig akkor kakil, amikor épp a karomban altatom a kicsit.

E-maileket szoptatás alatt írok.

Saját idő minimál. A kedvencem, mikor már az esti szopi van, én pedig bent maradok a kisszobában Balázzsal, őrzöm az álmát, amíg a nagylány fürdik és altatódik. Telefon, könyv bekészítve.

Páros idő még rosszabb. Ha hétvégén egyszerre alszanak, akkor a legjobb. Vagy ha valami véletlen folytán ébren tudunk maradni azután, hogy a gyereket leraktuk (ez többnyire fél11 körül történik meg). Vagy ha a kicsi alszik és a nagyra vigyáznak a nagyszülők. Most már azért nem lehet akármit megbeszélni Rebus előtt, így néha már arra gondolok, hogy cetlikre kellene írnom, amiről beszélni szeretnék/kell, hogy hatékonyan tudjam megejteni, amikor épp alkalom adódik a beszélgetésre.

Az éjszakai alvás átlag 5,5 óra/felnőtt, nekem 2-3 részletben. A rekord 7,5 óra! (Aznap reggel úgy éreztem, enyém a világ!)

A nagylány persze mindent akar, amit a kicsi. Csakazértis. Azért lehet vele kompromisszumokat kötni. Imád menni-menni-menni. Az "Apa, apa!" társa a "Mamáékhoz akarok menni!". Vagy strandra, vagy Fruzsináékhoz, vagy szomszédba. Ami mostanában volt és jó volt. Már nem veszem magamra. Igyekszem minden délelőttre szervezni valami programot, akkor könnyebb vele. De ma már mondjuk itthon maradtunk, én elfáradtam a programokban.

Ha nehéz is egy-egy nap, akkor is gyorsan telik. Hipp-hopp azon kapom magam, hogy közeledik az este, vacsit kell készíteni, meg fürdés, alvás... és roló lehúz, ez a nap is véget ért. Mindenki túlélte, és azért sok örömünk is volt (általában). Gyönyörködés az alvó gyerekekben.

Huh, hát valahogy így...

Megváltozott név

A blog neve megváltozott, mert az életem is változott. Így 26 évesen azt hiszem, kezdem kinőni a pillepillango-s blogcímet és e-mail címet is. Legalábbis így nyilvánosan :) Úgyhogy a változáson töröm a fejem. Ennek első lépése volt a névváltoztatás (az url-t nem akartam, ne kavaródjanak meg a dolgok). De az is felmerült, hogy egy teljesen új blogot kezdek. Akár saját domain-en. De kicsit fájna a folytonosság megszakítása. Nem tudom, még agyalok.

Veresi tóstrand

Forrás

Egyik barátnőm rámírt, hogy a héten már nyári szünet van (bölcsiben dolgozik), szívesen átjönne, vagy akár el is mehetnénk valamerre, játszótérre vagy strandra. Nagy autóval jön, amibe befér a gyerekülés, babakocsi is. El sem mondhatom, milyen hálás voltam neki már pusztán a levélért is, a gondolatért is. Mivel a hétre strandidőt mondtak, így a strandban maradtunk - félretettem abbéli aggályomat, hogy egyelőre úgy nézek ki, mint aki a harmadik babát várja, illetve hogy Balázst valahogy meg kell majd szoptatnom.

A veresi tóstrandra esett a választásunk. Már tavaly is teszteltük, és bevált. Közel van, olcsó, természetes víz, tiszta, homokos part, viszonylag lassan mélyül és sok fa van a parton (árnyék!).

Tavaly is klassz volt, de Rebus idén érett meg rá igazán. Bár a víz picit hűvös volt, de meg lehetett szokni, és Rebus kedvét sem vette el a fürdéstől. Fürdött a barátnőmbe csimpaszkodva, úszógumiba kapaszkodva (és úgy húztuk), lóbáltam és pörgettem a vízben, labdáztunk, homokoztunk, etettünk kacsát, sétáltunk, lángost és fagyit is ettünk. Alig lehetett hazavinni, imádta. (Ja, és a hintákat még ki sem próbáltuk, arra már nem jutott idő.) Délelőtt 9 után valamivel érkeztünk, amikor szinte csak kisgyermekes anyukák voltak, és majdnem 1 óra volt, mire sikerült hazainduljunk. Az autóban persze szépen bealudt. Sajnos felébredt, mikor le akartam itthon rakni, és nem aludt vissza... de így is szuper napunk volt!

Balázst végül 2x etettem meg. Nem spiláztam túl, a parton szoptattam. Nem volt belőle semmi probléma. Neki sajnos nagy volt a nyüzsi, így csak karban tudott aludni, de végül is nem baj. Egyikünknek így is, úgy is ott kellett volna vele lennie, ha le tudom tenni a babakocsiba, akkor is.

Egy negatívuma van a strandnak, hogy a lángosos, más kajáldával együtt, sajnos későn nyit. Tízórait jobb vinni... Fagyi már reggel volt, de lángost (amit tízóraira szerettem volna), csak 3/4 12-kor sikerült szerezzünk (miután már harmadjára mentünk oda...). Ó, illetve még annyi, hogy a homokos part miatt babakocsival elég nehéz közlekedni :)

De ezekkel együtt is nagyon ajánlom kisgyermekes családoknak! A belépés 4 éves korig ingyenes, a felnőtt jegy 450, a parkolás ingyenes. Hétköznap (mi csütörtökön voltunk) délelőtt teljesen barátságos az ott lévő emberek száma. Se nem kihalt, se nem túlzsúfolt.

Életünk

Tényleg fogok írni arról, milyen a kétgyermekes lét, de még előtte...

Az éjszakai szoptatásokat én ülve, egy másik szobában ejtem meg, egyelőre így kényelmes, úgyis pelenkázni kell még előtte a csöppet. Viszont az ébrenmaradás sokszor nehézséget okoz, pedig szeretnék nem ráborulni a babámra. Ezért elkezdtem telefonozni, az felébresztett. Pár éjszakás kósza szörfölgetés után úgy döntöttem, szeretném értelmesebben eltölteni ezt az időt, értelmesebben, minthogy a Facebookot görgetem és görgetem. Könyvet is írhatnék, de telefonon, fél kézzel nem az igazi. Szóval elkezdtem ted-es videókat nézni (vagyis olvasni, hang nélkül, felirattal). Egész pontosan ezzel indítottam, mert a Facebookon szembejött velem. Aztán egy-két klassz után már túl sok idő ment el a keresgéléssel. Majd Anya megemlítette, hogy nővéremnek van egy listája, amit ajánlana. Elkértem tőle, és az utolsó előtti a listából, nos. Végigbőgtem. Szoptatás közben. (Nővéremet le is teremtettem, mégis hogy gondolja, hogy ezt nekem berakja a listába, kisegyermekesként!) Nézzétek meg.

Ilyenkor eltörpül minden probléma, a hisztik, a kialvatlanság, a nulla énidő (na jó, már egy picit több), az, hogy alig van olyan ruhám, amibe beleférek, hogy sokszor úszik a ház... Ezek mind eltörpülnek ilyenkor, és csak azt érzem, hogy hálás lehetek. Van két gyönyörű, egészséges gyermekem. És nem vagyok velük egyedül. A férjem egészséges, erős, és én is. És milyen törékeny ez, de most mennyire jó.

Aztán tovább is gondoltam kicsit. Milyen nehéz döntés lehetett, hogy gyermeket vállaltak. De milyen jó, hogy van egy pici belőle. De milyen nehéz lehet ez majd egy következő társnak. A kislánynak, aki nem ismerhette az apját. Aki valószínűleg egy másik férfit fog apjának tekinteni. És milyen nehéz lehet a nőnek. Már az is óriási teljesítmény, hogy nem bőgte végig, hogy ezt az üzenetet továbbadta.

Ma egy másik videót néztem. Ezt. A leghosszabb longitudinális vizsgálat. 75 év, a 4. projektvezető. Már ez magában elképesztő. Ez a teljesítmény. Szóval kiderült, annyira nem meglepő módon, hogy nem a pénz, nem a siker, nem a nagy ház az, amitől hosszú, egészséges életünk lesz. Hanem a kapcsolataink minősége. Egyelőre minden esélyem megvan akkor a hosszú, egészséges életre :) Ez szuper! Ápoljátok Ti is a kapcsolataitokat!

Mi mindent lehet a meggyből készíteni?

A teljesség igénye nélkül: lekvárt, befőttet, likőrt, pálinkát, konyakmeggy bonbont, süteményt, levest, turmixot, szörpöt... aztán lehet nyersen enni, fagyasztóba eltenni, beletenni müzlibe, pudingba, tortába. Megmutatom, idén én miket készítettem belőle.
(Megj.: Kisfiunk a legutóbbi bejegyzés másnapján megszületett :) Ezért is tűntem el. A szülésről, két gyermekes létről majd később.)

Az egész onnan indult, hogy elolvastam Joanne Harris: Ötnegyed narancs c. regényét, amiben ez a recept (is) szerepel:

"Nagyon népszerű a meggylikőröm, igaz, némi bűntudatot érzek, hogy nem emlékszem a meggy nevére. A likőr titka, hogy nem magozom ki a gyümölcsöt. Széles szájú üvegben egymásra rétegezem a meggyet és a cukrot, minden réteget fokozatosan tiszta szesszel fedek le (a legjobb a cseresznyepálinka, de megteszi a vodka, sőt az armagnac is), amíg az üveg félig meg nem telik. Aztán a szájáig teletöltöm szesszel, és várok. Havonta egyszer óvatosan megforgatom az üveget, hogy feloldódjon az esetleg lerakódott cukor. Három év alatt a szesz kiszívja a meggy színét, és mélyvörössé színeződik, a magig átjárja a gyümölcsöt, behatol a kemény héj alatti apró magba is. Illata átható, valaha volt őszök emlékét idéző. Kis likőröspohárban kell felszolgálni, mellé kanalat adni, hogy kihalászhassuk a meggyet, majd a szájban forgassuk, míg a szétmállott gyümölcs elolvad a nyelv alatt. Hegyes foggal harapjuk ketté a magot, hogy a benne rejtőző likőrt kiszívjuk, tartsuk hosszan a szánkban, nyelvünk hegyével ízlelgessük, gördítsük nyelvünk alá, majd újra fel, mint egyetlen olvasószemet. Próbáljuk fölidézni érése idejét, azt a nyarat, azt a fülledt őszt, amikor a kút kiszáradt, amikor darázsfészkek voltak, találjunk rá a múltra, az elveszett és újra megtalált múltra a gyümölcs közepén levő kemény magban…"

És ekkor lett kedvem meggylikőrt készíteni. Aztán kaptunk is meggyet, egyből két helyről is, alig győztem feldolgozni. Szóval készült egy üveg likőr. Először kerestem pár receptet, hogy az arányokkal tisztába kerüljek, aztán csak az lett, hogy raktam egy adag meggyet, rá egy adag cukrot, rá egy kis vodkát, és így tovább, egészen az üveg feléig, majd ráöntöttem a maradék vodkát. Szóval pontos receptet nem tudnék mondani. A napra nem került ki, a konyhában csücsül és vár (meg várok én is). Ja, megjegyezném, hogy sikerült gyógynövényes vodkát vegyek, és a pakolás alatt a címkéje is elszakadt, szóval már nem vittem vissza a boltba kicserélni... Így maradt a gyógyövényes. Illatra amúgy nem érződik, kíváncsi leszek az ízére! A három évet azért nem biztos, hogy megvárjuk, de karácsonyig mindenképp szeretnék várni vele. Pár nap után amúgy elkezdett színt engedni, szépen rózsaszínesedik, pirosodik :)

Emellett készült meggylekvár és meggyszörp is. A recept egészen egyszerű.

A meggyet megmossuk, leszedjük a szárát, kimagozzuk és egy vastagabb aljú fazékba/lábasba tesszük.
Előtte érdemes üresen lemérni az edényt, majd a meggyel együtt is, így tudni fogjuk, hány gramm a meggyünk magozottan.
Ehhez 30% cukrot adtam (mert a meggy savanyúbb, amúgy 20% cukorral szoktam dolgozni), majd kb. egy-másfél órán át főztem kis lángon, időnként megkeverve. Mivel a meggy nem akart szétfőni, így olvasgattam pár receptet, hogyan tovább (kell-e mixelni), és belefutottam akkor ebbe a receptbe, ami szörpöt is említett. Szóval az egy-másfél óra után lemertem a levét egy befőttes üvegbe, a maradék meggyet összeturmixoltam, majd főztem még egy darabig, amíg elég sűrű nem lett. Utána üvegekbe töltöttem (másfél kiló meggyből lett ez a két kis üvegnyi lekvár), az üvegeket fejre állítottam pár percre, majd jól bebugyoláltam először textilpelenkába, majd konyharuhába, betettem egy lábasba, és egy napra otthagytam őket. Az üvegek csak simán el voltak mosva, és el voltak rakva (kupak rá volt tekerve, így por nem ment az üvegbe), semmit nem sterilizáltam, a forró meggy megtette helyettem is.
A két üveg után még egy másik adag meggyből készült plusz egy üveg, így már három üveg meggylekvárral várom a telet! :) (van már amúgy sárgabarack és eper is, amit Anyáék raktak el nekünk, meg lesz is még párféle lekvár)
Kimaradt egy ici-pici, azt pár nappal később Rebussal megettük, mind a kettőnknek jutott egy-egy szelet lekváros kenyér. Nyamm! A szörp sem eltevős lett, hanem hűtőből apránként fogyasztós. Nagyon finom! Megtartom a receptet, csak jövőre többet készítünk! :)


Sütöttem meggyes sütit is, a legegyszerűbb alapreceptemmel.

Főztem meggylevest.


És készítettem meggyturmixot is. Egész egyszerűen egy adag magozott meggyet tejjel, mézzel, fahéjjal összeturmixoltam. Az arányokról ne kérdezzetek. Tojást is lehet beletenni (igen, nyersen és sárgáját is, fehérjét is), attól selymesebb lesz.

Meg persze ettük nyersen is. Fagyasztóba most nem került.

Nagyon lelkesen készítettem ezeket a finomságokat, magával tud ragadni a próbálgatás, az alkotás.



És Ti mit szoktatok/szeretnétek a meggyből készíteni?