2015. március 30., hétfő

A terhességről #3 Szépség- és egészségápolás

Előre leszögezem, hogy az információk hiányosak, illetve nincs semmilyen egészségügyi végzettségem. Minden kismama szervezete más és más, mindenképpen konzultáljon orvosával, védőnőjével, neki mit szabad/nem szabad, ajánlott/nem ajánlott!

Szépségápolás

Még épp időben kérdezett rá az egyik Kortárs, hogy igaz-e, hogy nem szabad hajat és körmöt festeni terhesség alatt. Erről a tilalomról addig nem is hallottam! De utánanéztem, és valóban nem ajánlott, mert olyan kémiai anyagok szívódnak fel, amik árthatnak a babának. A hajfestést nem nehéz megállni (bér pár csíkon épp gondolkodtam, de az ráér), a körömfestési mánia is csak néha tör rám, kibírható. A hennának nem olvastam utána, de szerintem az nem árthat, illetve elvileg vannak olyan körömlakkok is, amelyek nem tartalmaznak káros anyagokat. Én helyette inkább vettem 300 Ft-ért egy körömpolírozót a Rossmannban, és azzal varázsoltam magamnak csillogó körmöket :) Meg ha minden igaz, a japán manikűr is tökéletesen természetes.

Narancsbőrünk már lehet, hogy amúgy is volt, de a terhesség a hormonváltozások miatt megnöveli az esélyét. Ennek kezelését inkább halasszuk a terhesség utánra. Utánaolvasgattam, és a legtöbb alkotóelem, amit narancsbőr kezelésére alkalmas krémekbe raknak, kifejezetten ellenjavallt a terhesség alatt (pl. boróka). A bőrfeszesítés szintén, mert akkor meg a striák esélye nő meg, azt pedig sokkal nehezebb kezelni, mint később a narancsbőrt. Amit tenni tudunk, hogy egészségesen táplálkozunk és rendszeresen mozgunk - ülő munka esetén erre kifejezetten figyeljünk, álljunk fel és mozgassuk át magunkat időről-időre! Illetve a külső-belső hidratálás is fontos, és a finom masszázs is jót tehet, illetve egy bőrradírozás (nálam joghurt + só).

A striák alapvetően a genetikánktól függ, hogy megjelennek-e, és milyen mennyiségben, helyeken. Jelentkezhet combon, fenéken, hason és a melleken is. Azért próbálhatjuk védeni a bőrünket azzal, hogy eleget iszunk és hidratáljuk kívülről is a bőrünket. Vannak külön erre készített krémek, én egy kókuszvajasat kaptam a nővéremtől (a kakaóvajat is ajánlják amúgy), illetve natúr olívaolajat is használok. Ezeket elkezdhetjük akár már a terhesség elejétől használni, mert olyan jó simogatni a pocakot :) De a nagy méretváltozások valószínűleg csak az 5. hónap környékén történnek meg. Legalábbis ami a hasat illeti, de nekem pl. a melleim már elég hamar megnőttek és be is csíkozódtak, rájuk nem fordítottam az elején kellő figyelmet. Jó ötletnek tűnik még a mell- és pocaktartó rendszeres használata is (akár otthon is, pedig én előtte itthon nem nagyon hordtam melltartót), hogy a gravitáció minél kevésbé tegye próbára a bőrt. Egy idő után engem amúgy is zavart (és zavar), hogy melltartó nélkül, ha picit előrehajolok, a mellem és a hasam összeér :D (bár így a hasam lesz a természetes melltartóm...)

Kialakulhatnak még pattanások a hormonok miatt, erre biztos mindenkinek megvan a maga módszere, de nézze meg, hogy az általa használt szer egyik összetevője sem okozhat-e gondot terhesség alatt. Nekem egyszerű a módszerem: natúr joghurt + só bőrradírnak és levendula illóolaj + víz toniknak. Helyileg, ha egy-egy csúnyább pattanás kijön, akkor arra tömény levendulaolaj. Emellett gőzölni is érdemes lehet hetente egyszer, hogy kitisztítsa a pórusokat. Az illóolajokkal amúgy szintén bánjunk óvatosan, olvassunk utána, mit érdemes kerülni!



Egészségápolás

Az egészséges táplálkozás, mozgás és pihenés elengedhetetlen, ezen kívül viszont vannak még speciális dolgok is. Az első UH-nál a doki pl. felírt egy rahedli vitamint, meg egyéb bogyót, amiket a terhesség alatt ajánl szedésre, persze nem kell mindet egyszerre, hanem úgy szépen elosztva. Ezek a következők voltak:

  • 3000 NE (nemzeti egység, vagy valami ilyesmit rövidít) D-vitamin
  • 1-2 g C-vitamin
  • B-vitamin komplex
  • K1-K2-K3-komplex
  • E-vitamin komplex
  • Omega 3

A D-vitaminból vény nélkül max. 2000 NE-s kiszerelés van, de ha egy nap 2-t, a másik nap egyet veszünk be, akkor kisakkozható a dolog (úgyis zsírban oldódik a D-vitamin), ezt mondta nekem a gyógyszerész.

Na, én ezekből D és C vitamint szedtem rendszeresen, télen nagyon rám is fért, illetve elég hamar megéreztem a magnéziumhiányt is (a legkisebb dologtól is izomlázam lett), úgyhogy azt is szedtem (a védőnő a Magnerot készítményt ajánlotta).

A terhesség elejétől, sőt, már a próbálkozás időszakában is érdemes folsavat szedni, mivel mire észrevesszük a terhességet, addigra már bőséggel szüksége van a magzatnak a folsavra - ennek hiányában alakulhat ki pl. a nyitott gerinc is. Erre a nővérem fel is hívta a figyelmem, és 2 nappal a pozitív terhességi teszt után már szedtem (amiben B vitamin is volt, meg úgy amúgy a B vitamint sok mindenhez szeretik hozzádobni). Ezt az első trimeszter végéig szedtem, akkor fejeződik be ez a fejlődési szakasz.


Amikor a lábgörcsök súlyosbodtak (1-2 hete), akkor a magnéziumot kiegészítettem kalciummal is, illetve a magnéziumból is beveszem most már az ajánlott adagot (3 db/nap), nem csak 1-et.

A legtöbb kismama vashiányos is lesz a terhesség 2-3. trimesztere környékén, de ezt a vérvizsgálatokból úgyis kimutatják, nekem is írt fel rá a doki vasat.

Mindig olvassuk el a bogyók használati utasítását, ugyanis pl. a magnéziumot és vasat egyszerre nem ajánlatos szedni, mert gátolják egymás felszívódását! Sok bogyó esetén nem egyszerű kisakkozni, mikor mit vegyünk be, hogy egy napba minden beleférjen, de megéri! :)

Emellett pedig ugye táplálkozzunk változatosan, egy csomó minden bőségesen bevihető természetes úton is. És legyünk a napon is eleget (persze megfelelő védelemmel, meg nem feltétlen kell a tűző napra kiállni 35°-ban), a D-vitamin miatt.

A betegségeket legjobb elkerülni és megelőzni, C- és D-vitaminnal, egészséges táplálkozással, sok pihenéssel, és persze rendszeres kézmosással. Ha valamelyik ismerősünk beteg, kerüljük a vele való találkozást! Ha mégis megbetegedtünk, menjünk orvoshoz és konzultáljunk vele, mit szabad és mit nem, ne kezdjük el magunkat ártalmatlannak tűnő gyógyszerekkel gyógyítani!

Nekem még a terhesség elején volt egy hasmenős időszakom, hú, hát megijedtem, alig pár hetes kismamaként attól is féltem, hogy egy tüsszentés is árt a babának. Ha pár napon belül nem múlik, mindenképp forduljunk orvoshoz! Én végül egy adag széntablettával kikúráltam magam szerencsére, és nem is jött vissza. Meg persze pirítóst ettem, sokat ittam, és volt főtt krumpli is.

Aztán volt torokgyulladásom, azzal elmentem végül dokihoz, de mivel fennállt a várandósság gyanúja (úgy 24-25 hetes terhes voltam és rákérdezett, mennyire valószínű, hogy várandós vagyok :D), így nem írt fel rá semmit. A tüdőm tiszta volt, pihennem kellett és sok mézes-citromos teát inni. Kicsit hosszabb így a gyógyulás, de nekem kb. 1 hét elég volt.

Amúgy pedig járjunk el szépen a védőnőhöz és a nőgyógyászunkhoz, és az általuk előírt vizsgálatokra is!

Ja, és a fogápolás! Megváltozik a nyál összetétele, és a fogak sérülékenyebbek lesznek. Egyrészt segíthet a plusz kalciumbevitel is, másrészt még inkább figyeljünk a szájhigiéniára. Kevés cukor, rendszeres fogmosás + fogselyem + szájfertőtlenítés, és menjünk el fogorvoshoz! Kismamáknak amúgy is ingyenes egy csomó kezelés! :)

2015. március 29., vasárnap

A terhességről #2 Mozgás, pihenés és öltözködés

Előre leszögezem, hogy az információk hiányosak, illetve nincs semmilyen egészségügyi végzettségem. Minden kismama szervezete más és más, mindenképpen konzultáljon orvosával, védőnőjével, neki mit szabad/nem szabad, ajánlott/nem ajánlott!

Mozgás

Erről mindenképp konzultáljunk az orvossal! De egészséges terhesség alatt nem csak megengedett, hanem javasolt is a rendszeres mozgás! Amennyiben a kismama a várandósság előtt is sokat sportolt, erről most sem kell lemondania, csak ne most kezdjen emelni az elemszámon/kilométereken. Addig csinálja, ameddig jól esik, és ne tovább! Illetve a veszélyes sportokat kerülje. Mert ami neki csak egy esés, az a baba életébe kerülhet. Továbbá, ahogy nő a pocak és a mell, megváltozik a súlypontunk, erre figyeljünk, legyünk óvatosak! Lehet, hogy szükség lesz új sportmelltartóra, illetve pocaktartóra is.
És végül mondjunk le arról, hogy rohanunk a busz/villamos után, mindig nézzünk a lábunk elé, inkább késsünk, mint hogy valami baj történjen.
Ajánlott mozgásformák: kismamatorna, kismamajóga, kismamahastánc, séta és úszás. (Meg még biztos van egy csomó kismamás cucc.)
Ó, és a helyes tartásról, ülésről, felállásról: http://www.babadoktor.hu/amit-legtobb-terhes-no-rosszul-csinal/

Én sajnos elég ügyetlen ember vagyok, úgyhogy bár előtte hobbi szinten futottam, a várandósság idejére ezzel leálltam. Sajnos séta közben is képes vagyok elesni (de a lakásba be azért csak nem zárkózom), úgyhogy a figyelmemet még inkább fokozom, a lépcsőn mindig a korláton tartom a kezem, piros vagy villogó lámpán nem rohangálok át és a villamos után sem szaladok. Mert most már tömegközlekedem. A bicikliről is azonnal leálltam. Arról kivételesen nem az ügyetlenségem miatt, hanem inkább a forgalom és a környezeti tényezők miatt - meg mert mégis csak a 3. emeleten lakunk, lift nélkül, nem egyszerű a biciklit cipelni. Szerencsére úszni járhatok.
Kismamajógán eddig egyszer voltam, az túl enyhe volt nekem, akkor (kb. 22. hetesen), most már (29. hetesen) jó lesz az, jövő kedden újra kezdem :) Otthon is tornázgatok magamnak, és most először volt az, hogy a klassz farizmos gyakorlatsor elejét nem volt jó érzés csinálni, inkább abba is hagytam, és csak a fekvőseket csináltam, ahol nem lógott a hasam.
Ami még jó és hasznos, az az intim torna. Vissza kéne állnom a rendszeres intim tornára...

Pihenés

Az első időszakban annak rendje és módja szerint K.O. voltam, délután is aludtam, vagy este már 9-fél 10 felé aludtam. Aztán jött a nagyon aktív időszak, lelőni se lehetett (kaptam is érte a férjemtől eleget). Most megint többet kell pihenjek, mert már érzem a pocak súlyát, a lábaim is vizesednek egy kicsit, úgyhogy vissza kell magam fogni. Meg kell találjam valahogy a mozgás és pihenés összhangját (mert pl. a vizesedésnek sem jó a non-stop pihenés, de a non-stop mozgás sem).
Amúgy ahogy olvasgattam, hasonlókat írtak máshol is. Az első időszakban a legtöbb nő egész nap csak aludna legszívesebben - kis túlzással -, hiszen ilyenkor áll át a szervezet, és még nem szokott hozzá. A második trimeszter kellemes, aktív időszak. Már látszik valamennyire a pocak, és a baba mozgásait is valamikor a 15-20. hét környékén kezdi el érezni a kismama. Ezek még apró, kellemes mozgások, a has mérete pedig még egyáltalán nem zavaró (de már lehet simogatni és mutogatni). Ilyenkor jó egy csomó mindent elintézni, beszerezni, illetve ha szeretnénk menni, akkor utazni is ilyenkor célszerű. Majd jön a harmadik trimeszter, amikorra már a legtöbb kismama megérzi, miért is hívják terhességnek a terhességet. Nő a pocak, a sok állástól, sétától feszülhet, elnehezülhet, a végtagok vizesedhetnek, meg amúgy is, nehéz jönni-menni a megnövekedett méretekkel, nem tudunk olyan elslisszanni két tereptárgy között. Viszont végre a vad idegenek is észreveszik, hogy babát várok és nem csak nagy a hasam! :D (Gondolkodtam már a "Terhes vagyok, nem kövér." feliratú póló gyártásán, mert főleg a férjem téli kabátjában inkább kövérnek tűntem.)

Ó, és az alvás. Amíg lehetett, én hason aludtam. De valamikor a 4. hónap környékén én is átálltam az oldalt alvásra. Elsőre nagyon nehéz volt, meg fura mód a combom be is csíkozódott, aztán mostanra egész jól megszoktam. Most már értem, a férjem miért hajtja félbe a párnáját, és miért nem mindegy neki a párna magassága. Én most már két párnán alszom (két vékony kispárnán), a térdeim behajlítva és felhúzva kb. derékszögbe, az egyik kezem általában a fejem alatt, takaró a két térdem között. Volt, hogy párnát tettem a két lábam közé, aztán arról leálltam, nem volt szükséges (inkább a fejem alá raktam).

A pihenést zavarhatja a gyakori pisilhetnék, bár szerencsére ez rám nem jellemző, max. egyszer megyek el éjszaka, de akkor is inkább a torokszárazságra kelek fel, és akkor már pisilek is. Emellett jöhetnek a fura álmok, azok nekem az elmúlt időszakban voltak bőséggel; illetve a kismamák kb. egynegyede elkezd horkolni is a második-harmadik trimeszter környékén. Sajnos én is benne vagyok ebben a 25%-ban. Valamicskét lehet javítani vele a magasabb párnákkal, illetve a feltartott fejjel (hogy ne essen össze a torkom, vagy valami ilyesmi), de végleg majd szerintem csak szülés után múlik el. Szerencsére a férjem egész jól alkalmazkodott hozzá... Bedagad a nyálkahártya, és azért van ez, ha minden igaz.

Öltözködés

Alapszabályok: természetes anyagú, kényelmes szabású ruhák és cipők. Cipőknél inkább lapos talpú. Mindenki akkor kezdjen el kismamaholmikat hordani, amikor kényelmesnek érzi. Én kb. az első trimeszter végén vettem meg a kismamanadrágom (illetve kértem születésnapomra, ebből a boltból), de a felsőimet még sokáig simán hordtam. A hosszabb derekú felsők egészen az előző hónapig, szóval kb. a 20-25. hétig teljesen jók voltak (főleg a kismamanadrág "derékmelegítőjével" együtt), most áprilisban fogok venni pár kismama felsőt, meg egy kismama rövidnadrágot is.
Otthonra a nővéremtől is kaptam néhány laza derekú melegítő nadrágot, de a pizsamaalsóim is tökéletesek.
Bugyiból nem vettem külön kismamabugyit, abból is tökéletes a sima, szélesebb gumírozású, nem túl szoros pamutbugyi (én a C&A-ban vettem, bio pamut).
Melltartóból decemberben is vettünk újat, azóta meg kaptam még, mert tovább nőttek. Elképesztő... 14 évesen biztos nem hittem volna, hogy 10 év múlva ilyen méreteket öltök :D De ilyen szuperdrága szoptatós melltartót nem vettem, és nem is fogok. Ha valaki mégis venne, várja meg az utolsó pillanatot, sőt, szülés után vegyen, ha tud, amikor már tele van tejjel a melle, különben pórul járhat, hogy kinőtte. Amúgy bőven elég egy elöl varrás nélküli (hogy ne irritálja a mellbimbót), kényelmes pamutmelltartó is, nem nagy mutatvány kikapni belőle a mellünket szoptatáshoz, vagy esetleg lehúzni a pántot a vállunkról. Ez a helyzet a szoptatós felsőkkel is, ha nyáron szülsz, a spagettipántos felsőt könnyen lecsúsztatod a válladról (vagy egész nap félmeztelenül flangálhatsz).

Amúgy a kismama ruhák elég drágák. Úgy vagyok vele, hogy egy alap kismama farmer, ill. kismama rövidnadrág az jó, ha van. Meg egy-két rövid és hosszú ujjú felső. De sokszor bőven elég, ha keresünk egy bővebb szabású és hosszabb derekú "sima" felsőt, vagy pár számmal nagyobbat. Illetve így a nyárhoz közeledve amúgy is van egy csomó mell alatt húzott, hasnál bő felső, ami bár nem kismamáknak lett tervezve, de nekik is tökéletes :)
Téli kabátként rövid ideig a férjem kabátját hordtam, aztán túl meleg lett, most a bővebb szabású szövetkabátomat (bár alul már kikandikál a pocak), később pedig jöhetnek a hosszú kardigánok és bő pulcsik. Lehet, hogy nem mindig a legsikkesebb, de legalább másra is marad pénzem.
Jó lehet még egy kismama leggings beszerzése is, ami jól kombinálható egybe ruhákkal, és jógázni, tornázni is kényelmes benne, ill. télire nadrág alá jó szolgálatot tesz. Aki szoknyás, annak pár kismamaharisnya sem árthat (én azokat kölcsön kaptam :) )
A H&M-nek van egész barátságos árú kismamarészlege, meg a sima, női részlegen hosszú derekú topjai, pólói is. Illetve a turkálókba is érdemes lehet benézni.

De nekem viszonylag könnyű dolgom van, hiszen a nagy pocak nem télre esik, és a tavaszi/nyári lenge ruhák közül könnyebb válogatni.


Kinek milyen tippje, tapasztalata van még?

2015. március 28., szombat

A terhességről #1 Enni- és innivalók, táplálkozás

Hú, lehet, hosszú lesz, de szívesen írnék róla, milyen információkat gyűjtögettem össze a terhességről, milyen tapasztalataim voltak, vannak. Azt hiszem, inkább szét is szedem több részre, hogy emészthető legyen. Kezdem az enni- és innivalókkal, a táplálkozással.
Előre leszögezem, hogy az információk hiányosak, illetve nincs semmilyen egészségügyi végzettségem. Minden kismama szervezete más és más, mindenképpen konzultáljon orvosával, védőnőjével, neki mit szabad/nem szabad, ajánlott/nem ajánlott!





Ennivalók

A legjobb az lenne, ha a cukrot úgy, ahogy van, kihúzná a kismama az étrendjéből, vagy legalábbis nagyon minimálisra csökkentené. Ellenben egyen sok zöldséget-gyümölcsöt, ha szénhidrát, akkor legyen teljes kiőrlésű, plusz tejtermékek, húsok. Persze minden legyen jó minőségű, vigyázzon a kismama, a tengeri halak higanyt tartalmazhatnak! És naponta többször egyen, keveset. Erre előbb-utóbb valószínűleg amúgy is rá fog kényszerülni, mert a baba összenyomja a gyomrát. Legalábbis nálam így volt (aztán most már egész jól visszanyertem az uralmat :D).

Kerülni kell a nagyon zsíros, fűszeres és félkész ételeket. A felvágottakat is, mert sok sót tartalmaznak. Meg a mindenféle rágcsákat. Nem mindegy az sem, mi hogyan van feldolgozva. Pl. csak hőkezelt tejterméket fogyasszunk (feta sajtot nem ajánlják), húsok is jól megsütve/párolva a legjobbak. A nyers tojást is kerülni illik, a szalmonella veszély miatt - bár állítólag a fürj tojás nem lehet szalmonellás, illetve a tojás héján lehet ez a betegség, ha azt fertőtlenítjük, elméletben elkerülhető. A májat is kerüljük, sok méreganyag lehet benne.
Szóval néhány extra dolgot leszámítva alapvetően együnk egészségesen és változatosan.


Kb. két hétig tudtam ezt tartani, aztán nem ment... Az a sok finomság! Hát fosszam meg magam tőle? Meg hirtelen nem lett sokkal több időm és pénzem a főzésre, hogy minden nem ajánlott dolgot elkerüljek. Hát a házi kolbász és szalonna? Nem beszélve arról, hogy akarhatok én egészségesen táplálkozni, ha reggel a gyomrom kiveti magából a legtöbb tejterméket és gyümölcsöt. Szénhidrátot kíván! A terhességem alatt csak 2x lett úgy igazán hányingerem, egyszer a reggeli zabkásától, egyszer pedig joghurtba kevert zabpehely és barack volt a ludas. Ja, meg egyszer egy narancs is. Szendvics mellé egy kevés gyümölcs még el-elférhet, illetve egy kevés kefír/joghurt, de muszáj hozzá a kenyér. De csak reggel. Uzsonnára már jöhetnek a gyümölcsök.

A tojásra egész sokáig figyeltem, most sem viszem túlzásba, de nem szeretnék mindig fürjtojásból tartárt keverni. Azok ellenőrzött tojások! És az étteremben is hadd kérjek már tartárt!
A rendszeresség fontos, egyszer-egyszer előfordult, hogy reggel sokáig nem ettem, és akkor már az éhségtől lett hányingerem egy kicsit. Ilyen esetben pedig a legjobb nekem az volt, ha valami cukrosat ettem gyorsan, pl. egy túrórudit. Utána jöhetett a rendes reggeli.


Hogy mi fúj fel, vagy mitől lesz gyomorégésed, az nagyon változó lehet, figyelj a szervezeted visszajelzéseire! Nekem csak kb. 1 hétig volt gyomorégésem, akkor tökmag lassú elrágcsálása tudott segíteni. Na és akkor nem akartam cukrosat enni, az betette a kaput. Meg a sárgaborsó főzelék is.

Ja, és a mennyiségről: nem eszünk kettő helyett. Nagyon minimális kalóriával kell több, mint amúgy. De ugyanúgy a diéta, fogyókúra is tilos a terhesség alatt! Ne most akarjunk fogyni. Diéta csak akkor és úgy, amikor és ahogy az orvos előírja (pl. terhességi vércukorbetegség esetén).



Innivalók

A teák, amiket rendszeresen lehet inni: rooibos vörös tea, borsmenta, csipkebogyó és a gyümölcsteák (nem fekete vagy zöld tea alapúak!).

A többit inkább kerüld, bár egy-egy bögre a legtöbből nem árt, de vannak olyan gyógynövényteák, amiket nagyon nem ajánlanak terhesség alatt. Itt elég jól utána lehet olvasni a gyógynövényeknek. Alapvetően ami vízhajtó tea, azt lehetőleg egyáltalán ne fogyasszuk.
Kávé: Lehetőleg ne, bár napi 1-2 híg tejes kávé még beleférhet. Van egy koffeinmennyiség, ami teljesen rendben van, de fontos tudni, hogy nem csak a kávéban, hanem a fekete, zöld és fehér teában is van, illetve a kakaóban, kólában és csokiban is. Nem mindegy persze az sem, a kismama a várandósság előtt mennyi kávét ivott naponta, ezért érdemes orvossal konzultálni erről (meg úgy alapvetően mindenről).
Cukros üdítők: Kerüljük!
Gyümölcs- és zöldséglevek: Azok jöhetnek, ha nem ég tőlük a gyomrunk. De azért ne csak ilyet igyunk, a folyadék nagy része sima víz legyen.
Tej: Erről megoszlanak a vélemények, nekem azt mondta a védőnőm, napi 1-2 bögre belefér, de ne öntsem magamba literszámra. A kalcium szükségletem másból fedezzem inkább.
Alkohol: A legbiztosabb, ha egyáltalán nem iszunk, bár van, aki szerint 1-1 pohár vörösbor kifejezetten jót tesz.
Igyunk eleget! Ha nyáron vagyunk várandósak, akkor még többet, illetve ha vizesedés lépne fel, akkor is nagyon figyeljünk az elegendő folyadékbevitelre!


A fenti szabályokra éppenséggel elég jól odafigyelek :) Teákból max. egyszer-egyszer csúszik le egy bögre zöld tea vagy fekete tea alapú gyümölcstea. De az tényleg ritka. Illetve amikor beteg voltam, azért ittam gyógyteát. Az alkohollal én úgy vagyok, hogy időnként (mondjuk havonta 1x) egy-egy korty sör vagy bor belefér, töményet egyáltalán nem iszom! Nagyon finom alkoholmentes sörök vannak amúgy :) Cukros üdítőből max. limonádét iszom, illetve egyszer vagy kétszer ice tea-t is ittam. A szénsavas üdítőket amúgy sem szeretem, moziban szoktam csak inni (de oda meg nem járok, erre is kitérek majd). Kávét a terhesség előtt is csak alkalmanként ittam, ezért a terhesség idejére inkább teljesen kiirtottam, marad a koffeinmentes kávé :) Úgyis csak az íz a lényeg (nekem). Helyette viszont eszem kakaót :)



(Kép innen.)

Ki miről tud még? Mit ajánlott/nem ajánlott? Kinek mi vált be?

Piros körömlakk - avagy visszaemlékezés a gimis évekre

Április 25-én lesz az aszódi francia kéttannyelvű 25. évfordulója, és a mi 5 éves érettségi találkozónk. Ezalkalomból felkértek, hogy írjak egy cikket a sulis élményeimről. Hát írtam, és ide is kirakom.


Francia kéttannyelvűs voltam 2005 és 2010 között. Úgy kerültem ide, hogy a matek tagozat nem indult Gödöllőn. Én pedig csak azt, meg az aszódi francia kéttannyelvűt jelöltem be - mert oda úgyis felvesznek. És mert nem akartam angolból felvételizni, sem egyházi suliba menni. Meg a nővéreim is oda jártak Aszódra. Hát, nem túl nagy motiváció, szó se róla, de máig nagyon örülök, hogy így alakult. Az aszódi évek a részemmé váltak, és sok időbe telt elengedni, hogy már bizony nem vagyok gimis, nem is leszek, sőt, a kamaszéveknek is vége.
De hogy mit is adott nekem a gimi? Milyenek voltak az itt töltött évek?

Az első, amit gondoltam, hogy adni fog, de nem adott: igazán izmos és feszes combokat és feneket, mert hát azon a dombon felmászni minden reggel… Az a bizonyos domb a vasútállomásról felfelé, a sárga köveivel, amikre ne lépj télen, mert csúsznak! De kaptam helyette jó beszélgetéseket, ábrándoztunk, mivé alakítanánk át az állomáson lévő üres épületet (amit azóta sajnos elbontottak), meg persze egy adag cigifüstöt is időnként, az előttem sétálóktól…
Volt belépőkártyánk, amit kilencedikben még serényen hordtunk, egyszer még hazafelé is rajtam maradt, meg is kaptam a nővéremtől, hogy ciki vagyok. Valahol még mindig megvan, egy doboz mélyén.
Azt szerettem igazán itt, már az elejétől kezdve, hogy nagyon családias. Elképesztő ruhakompozíciókat aggattam magamra én is, meg persze mások is, de itt elfértünk egymás mellett, senki sem piszkált érte. Az is micsoda meglepetés volt, mikor a pirosra festett körmeimért nem szólt rám a tanár (mert általánosban a narancssárgáért még bizony szóltak). Itt még ezt is szabad volt! Csak a karkötőket kellett levágni a csuklómról, a tesi órák miatt.
Itt megtaláltam a helyem. Az osztályban és az iskolában is. Egy darabig énekkarba jártam, színjátszóztam franciául és magyarul is, a suliújságban főszerkesztő-helyettes, majd főszerkesztő lettem, illetve eljutottam Belgiumba, Franciaországba és Erdélybe is. DÖK-ös is voltam, és a mi időnkben vezették be a cigaretta-tilalmat, így ügyeletesként rendszabályozhattam kedves dohányos iskolatársaimat - amit valami furcsa oknál fogva én rettentően élveztem.
Az osztályom igazán jól sikerült osztály volt. Emlékszem, az egyik új fizikatanárnőnkkel (összesen 3 tanár tanította nekünk a fizikát) azzal töltöttük az első 2 órát, hogy egyenként bemutatkozott mindenki, és majdnem mindenki (vagy mindenki?) hozzátette, hogy szereti az osztályt. Nem csak ez volt elképesztő, hanem már önmagában az a tény is, hogy képesek voltunk egymást végighallgatni, érdeklődtünk egymás iránt. Amit ma igazi csodának látok így visszatekintve. Volt szerencsém több osztályban is csoportfoglalkozást tartani (iskolapszichológusnak tanulok), de ez a fajta figyelem sehol sem valósult meg. Vagy én emlékszem rosszul, és tanári szemmel mi sem voltunk jobbak?

Azt hittem, nagyon kevés lesz ez az 1-1,5 oldal, amit kaptam. Ez valahol igaz is, mert könyvet tudnék érni a gimis évekből, másfelől viszont, ha már 200 oldalam nincs, akkor egy csomó minden elmesélésébe bele sem kezdek.
De azért összefoglalom, mit is adott a gimi: önbizalmat, egy francia felsőfokú nyelvvizsgát, kilátást a nagyvilágba, tanulni tudást és kitartást, barátokat (a legtöbbjükkel ma is tartjuk a kapcsolatot), vigaszt szerelmi bánatra, remek színházi élményeket, karakteres tanárokat, életem leghosszabb igazgatói beszédét, eszméletlen szalagavatót és after party-t, illetve szerenádot. Meg persze lehetőséget - felvettek arra az egyetemre és szakra, ahová menni szerettem volna. Meg egy csomó-csomó emléket, amit képtelenség lenne mind felsorolni. Ezek között volt persze negatív is, de egyikről sem mondanék le.

2015. március 2., hétfő

Hajrá hétfő #56



Ismét egy Hajrá hétfő! :) Mert itt a tavasz, és teli vagyok kreatív energiákkal!

Programok a hétre.

  • Hétfő - háztartás: Ötvenperc megbeszélés, kliens, majd egy kis itthoni Ötvenperc munka és a hétfői fókusz jegyében: mosogatás, gáztűzhelytakarítás, felsöprés- és felmosás. Este pedig torna!
  • Kedd - Kortárs: Reggel lesz terheléses vércukorvizsgálat, utána záró alkalom az első kamaszcsoportunkkal :), majd ennek az összefoglalása és egy másik csoport szervezése. Délután pedig megyek playback csoportba. :) Összeszedtem a bátorságot és kipróbálom. Az első alkalom csak 500 Ft. Kortárssal kapcsolatban most nincs sok minden. Átnézem a sajtós vállalásaimat, hogy hol tartok, és ha kell, írok pár e-mailt.
  • Szerda - szakdoga: Reggelre van időpontom a dokihoz, őt pedig igyekszem kifaggatni a szüléssel kapcsolatban mindenről. Majd persze szakdogán dolgozom - jó lenne a héten összehozni a kérdőívet, és a jövő hétre a konzulenssel egyeztetni időpontot.
  • Csütörtök - mégnincsfókusza, talán család: Három kliensem is lesz, utána meg átjön a nővérem hozzánk és Firefly-t nézünk :) (na, épp családi program lett ezen a napon!)
  • Péntek - papírmunka: Két kliens, majd egy újabb suliban egyeztetés osztályfőnöki órákkal kapcsolatban, majd munka a fotelüzletben és a heti kliensek adminisztrációját is megcsinálom.


Szombat és vasárnap pedig családi program :) (Ill. Párkapcsolati tréning, ha összejön rá elég jelentkező.) Lehet, hogy addigra már mászni is fog az unokahúgom!

Nektek mihez kell hajrázni?