Szobarendezgetés, az első saját kezűleg gyártott bútorunk

A Kedvessel az elmúlt hetek valamelyikén elkészítettük életünk első saját kezűleg gyártott bútorát. Ezzel ez a polc-szekrény-asztal keverék lett a harmadik/negyedik közös bútorunk (attól függ, hogy a két ikeás széket egynek vagy kettőnek vesszük, végül is párban jöttek).

Az egész onnan indult ki, hogy nagyon kicsi a szoba, és egyre zavaróbb volt, hogy nem férünk el. A Kedves ugyan talán már megszokta, hogy ideiglenes jelleggel lakik a szobában, de mellettem szép lassan azt is meglátta, hogy bizony nem lenne baj, ha picit otthonosabb lenne a szoba és rendezettebb. A gond az volt, hogy a szobát a böhöm nagy fekete bőrkanapé miatt nem igen lehetett
átrendezni, mert akárhová is raktuk, mindenhogy elfoglalta a fél szobát. Megszületett a döntés: a kanapénak mennie kell. Fel is került a galériára. Helyette ismerőstől olcsóért megvettünk 2 db ikeás fotelt, amelyek kényelmesek, viszont sokkal mobilabbak, kevesebb helyet foglalnak. Átforgattuk a szobát, jól is festett, egy probléma akadt még: majdnem az összes cuccunk a földön volt dobozokban, vagy doboz nélkül.
Agyaltunk, hogy hova, milyen polcot/szekrényt kéne rakni, de nem jutottunk semmire. Egyik hétvégén azonban garázsbazárba mentünk és vettünk egy polcot (amit már említettem is egyik előző bejegyzésemben), amire majdnem az összes cucc fel is került - nagyon boldogok voltunk.

A következő ötlet Csabi fejéből pattant ki, hogy kéne most már valami szép számítógépasztal is, mert a mostani inkább csak amolyan szükségmegoldásból van ott. Nézelődtünk erre-arra, de sehol sem találtunk megfelelőt. Hát úgy döntöttünk, gyártunk egy sajátot. Igen, erről is írtam már, amikor még csak a terveknél tartottunk. Hát a sok ötlet közül megszületett a végleges terv. Asztalostul, gépházastul.


Az, hogy miből készítsük, csak szép lassan dőlt el. Nézelődtünk az itthoni anyagok között, gondolkoztunk OSB-n, LSB-n, de egyik sem győzött meg minket. Mégiscsak, az első közösen gyártott bútor.. Ami majd elkísér minket az első önálló, közös otthonunkba. Szóval az nézzen már ki valahogy. De azért ki is tudjuk fizetni. Így döntöttünk végül is a táblásított luc fenyő mellett. Gödöllőn találtunk is jó áron, de azért még megnéztük a Praktikerben is, ahol drágább volt, de legalább kipróbálhattuk, mennyire bírja a terhelést - átment a teszten. A faanyagot nem, ellenben a csavarokat és a pántokat ott szereztük be (hozzá kell tenni, hogy kettő pánt még mindig hiányzik, de nem sürgős.. elszámolás történt).

Amint tudtunk, mentünk a fatelepre, ahol csak a jobb minőségűből volt raktáron, ellenben elengedték az áfát, így ugyanannyit fizettünk, mint amennyit eredetileg terveztünk fizetni, és még jobb minőségű fát is kaptunk (Jippíí!!). Plusz hozzá kell tenni, hogy egy ezressel többet adott vissza először a pasas, de azt készségesen visszaadtam, mihelyst észrevettem.
Az autóra felkötött táblával óvatosan mentünk haza, bátyám és Csabi az ablakból kinyúlva fogták még a táblát, olyan jól alá tudott kapni a szél.

A Kedves nagyon be volt zsongva, így amint lehetett, levágtuk, lecsiszoltuk az asztalnak valót.
Szörnyű stresszes dolog a milliméterekkel játszani, meg azzal, hogy most vajon eléggé lecsiszoltam-e vagy sem? De megcsináltuk. Másnap pedig az egész asztalt. Isteni érzés látni, ahogy összeáll az egész - és áll, nem dől össze! Persze nyűglődtem közben, azért nem annyira az én területem az asztaloskodás, a geometria sem volt a kedvencem, de a Kedvest jó volt nézni, ahogy lubickol az egészben.

Miután befejeztük az asztalt, akkor jöttünk rá, hogy basszus, eddig egy képet sem csináltunk, pedig ebből logout-os cikket akartunk írni... Sebaj. Felszaladtam a gépért és elkezdtem a fotózást - hiszen a logout-os lényeg, a gépház még hátra volt.


Na, az asztal elkészítésében is inkább a Kedves sürménykedett, de a gépházhoz meg aztán még kevesebb hozzászólásom volt (amúgy is inkább biciklizni mentem volna azon a reggelen..). De azért ott voltam, mert hát nem szeret egyedül lenni Csabi. Néztem, ahogy alkot, egy-egy dolgot le is mértem, ha megkért, aztán már inkább innivalót meg gyümölcsöket hoztam neki, hogy ne száradjon ki teljesen és ne haljon éhen (a munka hevében ugyanis hajlamos elfelejteni ilyesfajta szükségleteit).

Kivágta szépen a darabokat, lecsiszolta, összeillesztette, kivágta a CD/DVD-meghajtónak a helyet, aztán a ventillátoroknak (körző helyett a ventillátort használta!), amit kész élmény volt dekopírfűrésszel kivágni, de sikerült neki!

Megszületett a CD/DVD-meghajtó alátámasztás is.



Az alaplapnak való lemezt is beszerelte, némi alátámasztással.

Majd jöttek a vinyók kis elválasztói, amikhez az irtó fontos gumi-alkatrészeket én vagdostam ki! Ennek hála csendesek a vinyók :))



Méricskéltem még egy centis részeket is, amelyek végül nem kerültek be a házba, csak a takonyragasztó csöpögött rájuk :(



Igazából a technikai részét a Kedves jobban összefoglalja az ő cikkében, én inkább még az ott elmaradt apróságokat mondanám el.
Például azt, ahogy elemért rohangáltunk, hogy kipróbáljuk a power gomb mögötti ledeket (végül egy régi távirányító elemeit használtuk fel), ahogy mindent lefényképeztem, amit csak tudtam. Még sokszor azt is, amit nem engedett (ölben fűrészelés, fúrás, ilyenek..). Majd a gépház elkészülte után természetes fényben is pózolt.



Az asztal színén gondolkozgattunk, felmerült néhány alternatíva, de végül a natúr mellett döntöttünk. Egy lakkozás még ráfér mondjuk, arra is hamarosan sor kerül.



És végül beillesztettük a gépházat az asztalba és gyönyörködtünk. Ugyan kicsit egyenetlen, nem milliméter pontos, de a miénk.



A táblából még maradt egy adag, abból tegnap még egy polcot gyártottunk, tartottuk a dizájnt, úgyhogy már egész garnitúránk van! :)
Éljen a közös barkácsolás! Még a dekopírral való fűrészelést is gyakoroltam!

Még több kép, nagyobb felbontásban: https://picasaweb.google.com/pillepillango/Asztal

Beiratkozás, azaz egy nap, amikor majdnem minden, ami összejöhetett, összejött..

Tegnap iratkoztam be az új egyetememre, a Károli-ra, és hát, nem volt egy egyszerű menet.. Panda is kérdezte, de amúgy is akartam erről írni. Szóval...

Úgy volt, hogy reggel 10 órára kell a Bécsi út 324-ben lennem, a Pszichológia Intézetben beiratkozásra. Előző nap a barátom segítségével ki is néztük az útvonalat: Mester utcától 4-6-ossal a Margit-híd budai hídfőéig, onnan a 260-as busszal az ATI megállóig, onnan pedig séta. Ha a Batyiról 9:23-kor induló buszt elérem, azzal 22 perc az út odáig, biztos beérek időben, sétával együtt is.

Időben keltem, megmosakodtam, megreggeliztem, közben telefonon konzultáltam barátnőmmel, aki szintén a Károlira megy beiratkozni, de ő persze a Kálvinra, ami tőlünk egy metrómegállóra van... aztán még gyors e-mail támogatást nyújtottam egy másik barátnőmnek, tettem el jó kis jeges vizet, ellenőriztem, hogy minden papírom ott van-e, megpuszilgattam a még alvó Kedvest, aztán egy ici-pici késéssel elindultam a villamos felé.

A villamost láttam elsuhanni a Tompa utcából - jellemző -, de nem csüggedtem, reggel van, biztos egy-két perc és jön a következő. De nyilvánvalóan az ellenkező irányba ment el 3 villamos, mire jött egy nekem megfelelő. Felszálltam, természetesen irtó sokan voltak, de nem baj. Aztán a Blaha előtt bejelentik, hogy baleset miatt a villamos csak a Blaha Lujza térig közlekedik, onnan villamos pótló autóbuszok szállítják tovább az utasokat (mellesleg ezt a szöveget is igazán lefordíthatnák angolra). Na köszi, arról persze nincs hír, honnan indul a pótló busz, vagy mikor... pánik-pánik. Majd eszembe jut, hogy mintha a 260-asnak a Batyi lenne a végállomása. Fel is hívtam gyorsan Csabit (szegényt felébresztettem), hogy ugye ott van - és ott volt. Akkor gyorsan 2-es metró, el a Batyiig, ott először rossz lépcsőn akartam felmenni, majd megtaláltam a jót, a buszpályaudvarral együtt. De ugyan kérem.. jól esne egy bazi nagy tábla irányjelzőnek, hogy hányas busz honnan indul. Elindultam toronyiránt, de csak 11-es meg hévpótló buszokat láttam (pedig még a szemüvegemet is feltettem!). A nagy bambulgatás-sétálásban természetesen megtaláltam egy csinos kis gödröt, amibe az amúgy is gyenge bokám parádézhatott egyet, cipellő hátsó részét vissza kellett húzni a lábamra, és nézhettem, ahogy az elhaladó leányzók kikuncognak.

A zebra előtt végül megkérdeztem egy hölgyet, hogy honnan indul a 260-as busz. Az meg néz rám, mint a szemétre, de 3 mperc után csak megmutatja, hogy onnan. A 260-as -mondanom sem kell - épp akkor kanyarodik ki, az volt a 9:23-as... Odabattyogok a megállóba, ott áll egy 160-as. Felszállok rá, mert úgy rémlik, az is jó. De azért felhívom a Kedvest. Azt mondja, nem jó, vagy legalábbis onnan sokat kéne sétálni, mert másik irányba kanyarodik el. Akkor leszállok róla, és várhatok 20 percet a következő 260-asra, amivel már garantált a késés, de remélem, hogy csak kb. 10 perces lesz.

Közben látok azért olyan emberkéket, akik nagy valószínűséggel szintén oda igyekeznek, ahova én, ez úgy-ahogy megnyugtat. De azért így is elerednek a könnyeim, ahogy a Kedvessel telefonálok, hogy nem igaz, hogy minden héten valakinek a villamos elé kell vetnie magát, hogy megváltoztassa az útvonaltervemet, amitől amúgy is tartottam, mert nem ismerem... hogy lekésem a buszt, nincs normális utastájékoztatás (vagy én vagyok vak), hogy parádézok a bokámmal és kinevetnek (a fájdalom elhanyagolható volt), hogy késni fogok... aztán összeszedtem magam, a barátom nyugtatgatott, és bevált. Felszállok a buszra, a megállók sorrendje csak néhány helyen van kirakva, igyekszem odaállni az egyik közelébe, hangos bemondó nincs, se kijelző (régi Ikarus busszal mentem), próbálom sasolni az utcatáblákat, megállóneveket. Kiderül, hogy egy párocska is az ATI-nál száll le, ez még inkább megnyugtat, aztán az is, hogy az óbudai temető elég felismerhető, és az azutáni megállónál kell leszállnom.

Eltelik az út, leszállok én is, meg sokan mások is. Bizonytalanul elindulok előre, kis idő elteltével egy lány hátrafordul, és kérdezi, hogy én is a nemtudoménhova jövök (azóta se tudom, mit kérdezett, szerintem valami felismerhetetlen szakrövidítés lehetett), visszakérdezek, megint nem értem, aztán inkább elmondtam, én hova jövök, ő megörül, hogy ő is beiratkozásra jön. Akkor beszélgetünk, ő megkérdezi valami biztonsági őrtől, hogy merre van a 324., melyik oldalt és melyik irányba. Arra haladunk tovább, végül megtaláljuk, egy csomó épület van ott.. az egyiken meglátunk egy hatalmas táblát azzal, hogy Üdvözöljük kedves hallgatóinkat, meg hogy információ erre. Beérünk, mondják, hogy minden szaknak az 504-esben van beiratkozás. Felmegyünk, de mivel több mint 20 percet késtünk (a busz is szedett fel némi késést, plusz a séta), így meg kell várnunk a következő turnust. Elég sok a késő, úgyhogy nem érzem rosszul magam. Beszélgetésbe elegyedünk még egy lánnyal, aztán jön egy negyedik is, elvagyunk. Végül leterelnek minket a 400-akárhányas terembe, elindul a szakokra bontott papírkiosztás. Kereskedelem és marketing... meg hasonló szakok, végül fsz képzések... itt a gyanúm akkorára nőtt, hogy soron kívül odamentem a nőhöz, hogy szerintem rossz helyen vagyok, a pszichológia hol van.. erre ő a szájához kapott, hogy de hát az egy egész másik épületben van. Magyarázkodom arról, hogy egy információt találtam, ahol ez meg ez volt.. kifordulok gyorsan a teremből, az információs pultnál egy gyors kérdés, hogy akkor melyik épületben van a pszichológia, mutatják, hogy pont a szemben lévőben. Átrobogok, elég zaklatott lelki állapotban (ekkor már jó egy órás késést szedtem össze). A 304-es teremben (ahol a beiratkozás folyt) már bőszen írogatnak valamit a diákok, egy kint álldogáló sráctól megkérdezem, hogy akkor itt most mi van és mit kell csinálni... Mondta kedvesen a hülyegyereknek, hogy itt van a beiratkozás és menjek be, majd mindent elmondanak. Bemegyek, egy srác azonnal kérdezi, miben segíthet, mondom, hogy szeretnék beiratkozni. Kezembe nyom egy borítékot, hogy ezzel keressek magamnak egy helyet és kérjem meg a szomszédot, hogy segítsen nekem kitölteni. Átpásztázom szememmel a termet, egy helyet kiszúrok, odarobogok, megkérdezem, szabad-e, szabad, leülök és nézem a mellettem ülő borítékját, ő hogy töltötte ki. Ő aztán kedvesen odatolja, hogy jaj persze, nyugodtan nézzem, ide ezt meg ezt.. persze a tagozathoz nagy izgalmamban a pszichológiát kezdem írni, nem a nappalit, akkor kijavítom, mire a lány mondja, hogy minden javításnál újat kell kérni, nála már a 3. van.. akkor továbbrobogok egyik helyről a másikra, hogy hol is kérjek újat, kell-e egyáltalán. Nem kell, vissza a helyemre. Ott aztán a borítékból kiveszem a Leckekönyvet (ajj mekkora hülyeség, az etr mennyivel jobb volt), azt is segít a lány kitölteni. Kérdezem, hogy és most mi lesz? Várjak, majd szólítanak. Várok, de nem szólítanak. Meghallom fél füllel, hogy a hátsó résznél l-től zs-ig megy a hívás, az elején van az a-tól k-ig. Látom, hogy ott áll a sor. Megkérdezem a lányt, hogy ha szólítanak, akkor ott miért áll a sor. Valamit mond, megerősít abban, hogy ott vannak a-tól k-ig. Odamegyek előre, hogy halljam, ha netán szólítanának. Leülök és várok. Egy nagyon aktív lány odaáll mellém, ránéz a borítékomra, kérdezi, hogy szólítottak-e már. Valószínűleg lemaradtam róla - válaszolom, erre ő, hogy akkor pattanjak fel és álljak be a sorba. Beállok (egyik ismerőse elé, biztos nagyon imádhatott). A lány enyhén hiperaktív, a barátnőjével folytatott beszélgetés is érdekes, de legalább bekerültem a sorba. El is jutok a nőhöz, aki nézi a papírokat. Odaadom neki a borítékot. Kérdezi, hogy a fotók benne vannak-e. Odaadom neki a 3 fényképet, nevem a hátuljukon, beleteszi őket a leckekönyvbe. Kéri a többi papírt. Kérdezem, hogy mik kellenek (minden ott van nálam, amit kértek, csak pl. Szegeden nem ellenőrizték nagyon az érettségi papírokat, ilyesmi), felhúzza magát, hogy de hát mindent leírtak a levélben. Odaadok neki akkor mindent.. Nézi-nézi. Kérdezi, hol a jognyilatkozat. Mondom, hogy de az csak a költségtérítéseseknek kell, nem? Nem. Akkor a kezembe ad egyet. Kéri az eskümet. Erre már kikerekedik a szemem. Milyen esküt?? A nő igazi pokróc lévén elküld szépen elmélkedni, hogy szedjem össze magam. Kitöltöm a jognyilatkozatot, elkullogok a sor végére (ami azóta szép hosszúra nyúlt), megkérdezem az ott álló lánytól, hogy milyen esküről van szó.. későn jöttem, lemaradtam róla. Egy fogadalom papír, amit a borítékban kéne találnom - nincs benne. Akkor kérjek a sráctól. Kérek. Gyorsan kitöltöm, aláírom. Aztán összefutok Ancsával, régi ismerős, megörülök neki. Elmesélem az egész sztorit, még akkor is zaklatott vagyok. Mivel hosszú a sor, van időm elolvasni a fogadalmat. Arról szól, hogy a pszichológiai vizsgálatokat nem pszichológusnak nem adhatom tovább, illetve hogy a vizsgálati személy adatait sem szolgáltathatom ki. Szerintem ez elég nagy hülyeség.. ugyan milyen pszichológiai vizsgálatot fogunk venni, ami gondot okozna idegen kezében? Illetve minden vizsgálathoz kell titoktartási papírt írni, akkor most ezt miért írják bele előre? Na mindegy.. Megint odakerülök, ezúttal minden rendben van, így a nő sem pokróc, végeztem. Jippíí!! Ancsával elsétálunk a buszmegállóig, elmondja, hogy nem volt semmilyen tájékoztató, holott úgy volt, hogy a neptunról lesz.. a szakkal kapcsolatos kérdéseinket se most tegyük fel, illetve a mindenféle bizonyítványok sem most kellenek, hanem fénymásoljuk le szépen és az eredetivel együtt szept. 2-án menjünk vissza a világ végére, amikor is végre kapunk tájékoztatót, megnézik a papírjainkat és feltehetjük a kérdéseinket. Ó-jeee.

Köszönjük Károli az elsőrangú tájékoztatást mind a levélben, mind az épületben (a mini nyomtatott papír a másik egyetem hatalmas táblájával szemben...), a pokróc viselkedést és a plusz egy tájékoztató napot...

De persze köszönet a BKV-nak is.

Áh. Hazafelé még postát intéztem, végre elküldtem a hallgatói jogviszony megszüntetése témájú levelet Szegedre, ami ugyan kissé megázott az üveg mellett a táskában, de annyi baj legyen...

A visszafelé út egyébként egész zökkenőmentes volt, hamar jött a busz és a villamos is, a buszon már némi zajszerű utastájékoztatás is volt, szóval igazán nem panaszkodhatom.

Köszönet (ezúttal minden irónia nélkül) a Kedvesnek a segítségért és a lelki támasznyújtásért (őt bombáztam hívásaimmal és kétségbeesett sms-eimmel is).

Irónia nélküli köszönet a kedves pszichológus hallgató lányoknak is, akik segítettek.

Szóval így sikerült ez a beiratkozás. De bent vagyok.

Melléklet: részlet a kiküldött levélből, ami alapján úgy gondoltam, hogy jognyilatkozat csak a költségtérítéseseknek kell.

A beiratkozáshoz hozza magával:

(...)

- a költségtérítéses képzésre felvett hallgató az átutalt összes igazoló papírját és a hallgatói szerződést, valamint a jognyilatkozatot. (...)

- eredeti bizonyítványokat (...)

Kapcsos szivecske, polc és szekrény - avagy apró örömök a nyárban

Tegnap egy egészen tökéletes kis napom kerekedett (na jó, apró szépséghiba akadt a végére, de elhanyagolható). Először is, sokáig döglődtünk a Kedvessel az ágyban, oxigénhiányos szobaállapotunk miatt, majd kómásan kibattyogtunk a nappaliba, konyhába, ahol egy szivecske formájú kapcsos tortaforma fogadott engem. Megörültem neki nagyon. Anya vette a garázsbazárban, 200 forintért. Örült, hogy így megtetszett, én meg csillogó szemmel kérdeztem, hogy esetleg nem lehetne-e az enyém... és esetleg az enyém lehetett és lett is. Jippíí!!

Ezt követően reggelit készítettünk egymásnak az én Szerelmemmel, Ő hagymás-paprikás-sajtos tojásrántottát kapott (oregánóval és borssal fűszerezve), én pedig barackos-almás-szedres-mézes zabpelyhet natúr joghurtba és egy kevés tejbe áztatva. Laktató reggelink után (az utolsó falatokat a készítőre bíztam) pedig felkerekedtünk mi is Anyáékkal a garázsbazárba, ahol a bútorok között találtunk egy egészen remek könyvespolcot, 1500 Ft-ért, amit gyorsan meg is vettünk.

A polc alja kissé elázott, meg jó poros volt úgy az egész, de nekiálltunk délután, megtakarítottuk (azt főleg én), fűrésszel szépen átalakítottuk (azt főleg a Kedves, az én seg(g)ítségemmel - hát na, valakinek súlynak is kell lennie, el ne mozduljon a fa), most a garázsban áll összeszerelve, holnap utazik Pestre, méltó helyére, ahol lelkesen nekiállok majd, hogy megpakoljam :)

Közben szekrényötlet is alakul, a monitor alá, erősítő-, gép- és egyéb tárolónak, már a faanyagot is kinéztük hozzá, google sketchup-pal megy a tervezés - amihez nekem nincs sok türelmem, így a lelkes Kedves mellett én néha hisztirohamot kapok... aztán megnyugszom, amikor takarítok kicsit odafönt, a régi szobában. Ugyanis leköltöztem az emeletről, vissza egy régebbi szobámba, ahol, mint utóbb kiderült, a pici Dorka valamikor 1990-ben megfogant. Nem csoda hát, hogy ilyen jól érzem magam itt.

Szóval Csabim tervezés-lázban ég, a szekrény mellett egy fekvő gépházat is akar kreálni, meg tápegységről működtetni egy aksis fűrészt, vagy mit... Én meg olvasgatok, hogy visszanyerjem hajdani műveltségem egy részét, ugyanis a mai, nem-írom-le-milyen szavam után nagyon szégyellem már magam... Csúnyán beszélek. Na nem a káromkodásról van szó, hanem a magyartalanságról, illetve a csúnya, helytelen ragozásról. Most írni is azért írok egy keveset, hátha az segít - meg mert Drága Szerelmem amúgy is alszik, így ráérek. A számolás is rém rosszul megy időnként.. szörnyű, mennyit felejt az ember érettségi után. De legalább tudok már olyat, hogy medulla oblongata. Ja, és nem. Mégse tudtam. Csak a szó ugrott be, de a magyar jelentése már nem. Fenébe. Butulok.. Akkor mit is tudok? Evezni. Az még egész friss élmény.

Mert leeveztünk Rajkáról Budapestre 9 nap alatt. Az 258 folyókilométer, bizony ám! Izmos és barna vagyok. Illetve hát izmos a karom-mellem-hátam, barna a hátam-karom-combom-hasam-arcom; a fenekemet viszont elültem, a lábszáram színe meg elüt a combométól, de annyi baj legyen. Az izomtalan testrészekre meg fogadást kötöttünk a Kedvessel, hogy első félév végére összeszedem magam. Szóval szeptembertől rettegjen az összes budapesti uszoda! Ki tudja, melyiket találom meg.

Oh, de a tegnapi tökéletes nap... volt a kapcsos forma, meg a polc, közben egy régi ismerősnek néhány információval szolgáltam a pszichológiáról, megbiztattam, hogy teljesíthető.. Aztán egy egészen romantikus vacsorát költöttünk el Csabival kint a kertben, mécsessel az asztalon, majd közös zuhany, és lám, az első fiú, aki lebőrradírozott tetőtől-talpig! Finom puha bőrrel és vizes hajjal távoztam hát a gőzfelhőből a csodaszép éjszakába.

Vége.

Ui.: Úgy néz ki, a garázsbazárból lesz egy kagyló fotelünk is, csak még Anya varr bele párnát (ezt a gödöllői rezidenciánkba szánjuk).

Uui.: Ma pakoltam le a régi szobából és gyerekkori rajzokra bukkantam. Van bőséggel, imádtam rajzolni. Most pedig imádtam visszanézni őket! :)